Névmagyarosítás

A kereszténység kezdetével a XIII. sz. elejéig mindenki azt a nevet viselte, melyet a keresztelésnél kapott. Ekkor ugy hazánkban, mint egyebütt az előkelő nemes birtokos osztály várai, birtokai után kezdte a vezetéknév felvételét, a polgári ls jobbágyi osztály azonban csak a XIV. sz. vége felé kezdett vezetéknevet szórványosan használni. A XVI. sz.-ban azonban az államok nyilvántartás céljából a vezetéknév fölvételét és használatát már kötelezővé tették. Mielőtt azonban ez történt volna, maga a társadalom nevezte el kitünőbbjeit apja nevéhez való «fy» szócska ragasztása által s igy keletkeztek nálunk a Gerőfy, Pálfy, Péterfy stb. nevek. Ugyanezt az eljárást találjuk a szláv népeknél is, melyek «ics, vics» hozzáadásával, ami szintén «fi»-t jelent, a germán és a szász népeknél,melyek «sohn, son, sen», a latin nemzedékeknél, melyek «i» ragasztással, a spanyol és normanoknál, melyek «ez,fitz», az irek és skótoknál, melyek a «Mac és O» hozzáadásával apjuk nevéhez, jelzik a leszármazást. Hazánkban a XVI. sz.-ban a vezetéknév használata kötelező volt, mint ez a vármegyei lajstromokból kitünik. Az első kényszert vezetéknév felvételére II. József császár alkalmazta a zsidók ellen, ki, midőn azok régi hagyományaikhoz ragszkodva, mely «ben v. bal» szócska apjuk nevéhez való hozzáadásából állott, azt elhagyni vonakodának, 1787 jul. 23. kelt rendeletével meghagyta, hogy különbség nélkül minden zsidó német vezetéknevet vegyen föl s azt élethossziglan meg ne változtassa.

Névváltoztatás mindenütt és mindig fordult elő. Számos meggazdagodott család birtoka után változtatta meg nevét, számosan pedig, amint birtokuk helyneve tótosan v. németesen hangzott, saját neveiket is a szerint idomították, még többen pedig nevüket a szerint kezdték irni és használni, amint azt a nép kiejtette. Ferenc császár belátván, hogy a nép megtartása közigazgatási, adózási és rendőri szempontból mennyire szükséges, 1814. felhívta az udvari kancelláriát jelentéstételre az irányt, hogy léteznek-e határozott rendeletek a névváltoztatás ügyében, mi ha nem volna, haladéktalanul tegyenek felterjesztést. Az első rendeletet, mely a N. szabályozásáról szól, Ferenc császár adta ki 1814 nov. 13., melyben szigoruan meghagyta, hogy nevét mindenki csak helyhatósági engedéllyel és csak fontos okoknál fogva változtathatja meg és hogy azok, kik ezen rendelet ellen vétenek, ugyanazon büntetéssel sujtassanak, melyeket a felsőbb parancsnok és nyilvános rendeletek áthágóira a törvény szab. A névváltozás szabályozására illetve akadályozására azután is több rendelet adatott ki, melyek az országos levéltárban őriztetnek. Igy a görög-keletiekre vonatkozó rendeletek 1815 és 1817-ből, melyek a görök-keletieknek az apjuk nevéhez füzendő ics, vics szótagot meghagyják ugyan, de köteleztetnek annak állandó használatára. A német hangzásu nevek magyarosításának megakadályozása céljából 1815 máj. 9. az összes hatóságokhoz körendelet kiterjesztett zokra is, kik már korábbi neveiket önként megváltoztatták. A rendelet nemcsak arra irányult, hgoy a név önkényüleg egészen meg ne változtassék, hanem arra is, hogy sem szótagok, betűk v. jelek megoldása v. elhagyása elő ne fordulhasson.

Az első tömeges N. miniszteri engedéllyel 1848 mác. dec. és 1849 jum. 5-től a szabadságharc befejeztéig fordult elő, mikor is az elsőben 526, az utóbbiban 148 nagykoru magyarosította nevét. Az abszolut kormány 1849-ben 3366. számu (erd. helyt.) rendelettel ezen névváltoztatásokat hatályon kivül helyezte és meghagyta, hogy az illetők régi nevök újbóli felvételére szoríttassanak. A viszonyok szerint sokan újra felvették és használják máig régi eredeti nevöket, többen azonban újból felvették a magyarosított nevet a nélkül, hogy arra külön miniszteri engedéllyel birnának, minek még káros következménye lehet.

A N. megszorítására 1850. a meghatalmazott császári polgári biztos újabb körrendeletet adott ki, mely rendelet folytán az ötvenes években alig fordult elő N. Alkotmányos életünk hajnalhasadtával sokan siettek idegen hangzású nevüket letenni és helyette szép és jobb hangzásu magyar nevet felvenni, amint azonban az önkormányzat felfüggesztett, a N.-t kérelmező folyamodásokra tétetni. A második magyar felelős minisztérium azóta félévenként rendszeres kimutatást készített a névváltoztatásokról, melyeknek sokszorosított példányai a vármegyei alispáni hivataloknak, szabad királyi és rendezett tanácsu városokban pedig a városi tanácsnak küldenek meg oly célból, hogy azok az anyakönyvi hivatalokat a történt névváltoztatásokról értesítsék, hogy azoknak állandó nyoma legyen. E sorok irója 1880 dec. 26. értekezletet hivott egybe, melyben a N. terjesztésére végrehajtó bizottságot szervezett. Ennek feladata volt egy névmagyarosító társaság alakítására vonatkozó előmunkálatok megtétele, a N.-i öt frtnyi bélyegilleték eltörlése érdekében való aláírások gyüjtése és ez iránt a kormányhoz intézendő beadvány átnyújtása, valamint a N.-nak terjesztésére való mozgalomnak országszerte való megindítása. Az előkészítő munkálatok befejezése után már 1881 ápr. 18. lehetett a belügyminisztériumtól leérkezett alapszabályok alapján a Központi névmagyarosító társaság első alakuló közgyűlését megtartani. A megválasztott első tiszti kar Telkes Simon elnök, Hubenay József alelnök, Csukási Fülöp jegyzőből és még 12 végrehajtó bizottsági tagból állott. A bizottság működését felhívások és körlevelek szétküldésével kezdte meg, igyekezvén a hirlapok útján az érdeklődést a N. és a névmagyarosító társaság iránt fentartani. Az első hazafias felhívás a N. pártolása és terjesztése érdekében 1881 dec. 5-ről keltezve az ország törvényhatóságaihoz, vármegyék, szabad királyi és rendezett tanácsu városokhoz intéztetett. Ez a lelkes felhívás az ország különféle részeiben visszhangra talált. A központi névmagyarosító társaság öt tagu küldöttsége 1881 jan. 19. folyamodást nyujtott át a pénzügyminisztériumhoz a névmagyarosítással járó 5 forintos bélyegilleték eltörlése, illetve leszállítása ügyében. Ezen lépésének eredménye lett, mennyiben az országgyűlés a pénzügyminiszter javaslata szerint a N.-i folyamodásokra teendő bélyeget, Thaly Kálmán képviselő pártoló felszólalása után, 50 krajcárban állapította meg, mely határozat a bélyegilletékről szóló 1881. XXVI. t.-c. 21. szakaszában nyert kifejezést és amely intézkedés még máig is érvényben van. A törvény 1881 máj. 1. lépett életbe s ebben az esztendőben 1261 névváltoztatási eset fordult elő. A tömeges N. még a következő 1882-ik évben is tartott, mikor 1065 folyamodónak engedéyeztetett a N., de ettől fogva azok száma kisebb-nagyobb ingadozás mellett apadt és a legalacsonyabb állapotot 1889-ben érte el, mikor 647 folyamodónak engedélyeztetett a N. Átlag azonban minden évben 750-850 névváltoztatási eset fordult elő. V. ö. Utasítás a N.-hoz, kiadja a Központi névmagyarosító társaság, Budapest I. ker., Attila-utca 137.

Névmás

oly szó vagy beszédrész, mely a mondatban valamely névnek a helyét pótolja. N. van többféle, u. m. 1.: személyes N., mely személynév helyett áll: én, te, ő stb.; 2. birtokos N., enyém, tied, övé stb.; 3. mutató N., mely (közelebb vagy távolabb) valamely névre mutat, ilyenek: ez, az, emez, amaz, itt, onnan stb.; 4. kérdő N., p. ki? kicsoda? milyen? hol? hogyan? meddig? stb.; 5. vonatkozó v. viszonyító (v. visszahozó) N., p. aki, amely, ami; 6. határozatlan N. p. valaki, valami, mindenki, senki, sehol, akármit stb.

Névnap

a katolikus naptárban ama szent emlékének szentelt nap, kinek nevét valaki viseli. Katolikus államokban rendesen a N.-ot s nem a születésnapot ülik meg.

Név nélküli szerződések

(lat. contractus innominati), a római jogban a reál-szerződéseknek egy neme. Reál-kötelmek (obligationes quae re contrahuntur) azok, melyekben valaki (az adós) azért tartozik egy másiknak (a hitelezőnek) valamit szolgáltatni, mert ennek vagyonából az ő vagyonába valami átment. A reál-kötelmekre vonatkozó szerződések u. n. reál-szerződések u. n. reál-szerződések. Ezek pedig vagy neves szerződések(c. nominati), ha t. i. saját neve van, ellenkező esetben N. Neves reál-szerződés 4 van: kölcsön (mutuum); haszonkölcsön (commodatum); letét (depositum); zálog (pignus). A N.-ből származó kötlemek szinte négyfélék, a következő kereseti minta szerint, mely alá minden képzelhető név nélkül szerződés sorozható: Do ut des; do ut facias; facio ut des; facio ut facias (adok, hogy adj; adok, hogy tégy; teszek, hogy adj; teszek, hogy tégy).

Nevoa

a Kongo egyik mellékfolyója, l. Aruvimi.

Névragozás

l. Ragozás.

Névre szóló papirok

a tulajdonképeni értékpapirok (t. i. részvények, kötvények, elsőbbségek és sorsjegyek) közül azok, amelyeknek szövegében az illető papir első tulajdonosa meg van nevezve. Az ilyen papirok tulajdonjogának átruházása hátirat útján történik, de az új birtokos az értékpapirban kötelezett adóssal szemben csak akkor tekintetik igazolt birtokosnak, ha tulajdonosi minősége a hátiratos értékpapir felmutatása alkalmával az illető papirosok törzskönyvébe bejegyeztetett.

Nevszkij Proszpekt

l. Szent-Pétervár.

Névszó

minden olyan beszédrész, mely valami állandót, megmaradót jelent, szemben az igével, mely történést, változást, mulékony állapotot fejez ki (l. Ige és Beszédrészek). Maguk a névszók két fő osztályra oszthatók: fogalomszókra és viszonyszókra. A fogalomszókhoz tartoznak: 1. a főnév; 2. a melléknév, még pedig a) a tulajdonságnév, b) a számnév; 3. a névelő.

Névszóképzés

a nyelvtanban új névszóknak rendesen képzők által való alkotása (néha más módon is, l. Szóképzés és Képzők). A N.-t is, mint az igeképzést (l. o.), két részre szoktuk osztani, a szerint, amint névszóbol vagy igéből képezzük az új névszót. Ez a kettő osztás itt is jelentéstani különbségen alapszik: egyik esetben ugyanis már meglevő tárgyfogalmat módosítunk, a másikban pedig cselekvésből indulunk ki a tárgyfogalom alkotásában, ugy hogy a tárgyat az illető cselekvéshez kötöttnek tünteti föl a nyelv. A tárgyfogalomnak új tárgyfogalommá való összes módosulásai négy szempont alá eshetnek: egyik a szám, másik a mérték, harmadik az összetartozás, negyedik az elvonás.

A) Számra nézve ugy módosítjuk a szó jelentését, hogy aztán nem egyszer jelenti a tárgyat, hanem többszörözve. Meg kell azonban különböztetnünk itt két esetet. Egyik az, mikor új szó egyszerűen azonos tárgyaknak többes számát jelüli, p. házak, házéi, házaim, egyém v. enyémek stb. (Kettes szám, minőt a görögben, héberben, továbbá a lapp, osztják, vogul nyelvekben lelünk, a magyarban nincsen.) Másik az, mikor a szó több tárgyat egységbe foglalva nevez meg; az ilyen szót nevezzük gyülytő névnek. Szóképzésünknek két eszköze van e célra: a) minthogy a többséghez az egység hozzátartozik, a gyülytő fogalmakat kifejezhetjük az összetartozást jelentő -s képzővel: ménes, nádas, fenyves, csemetés; b) minthogy a tulajdonságok egyezése teszi a tárgyakat összetartozókká, az egyedi névből tulajdonságjelölőt képezünk s ezzel fejezzük ki a gyülytő fogalmakat: katonaság, ifjuság, erdőség, népség, nedvesség (a. m. nedvek, p. a nedvesség kiszivárog a falból). A gyüjtő fogalmakhoz számíthatjuk még a számneveket s a gyüjtő képzésekhez az ilyeneket: kett-ő, hárm-ó-nkat; ketten, hárman, negyven-ötven.

B) Mérték tekintetében háromféle fogalmi kategóriát fejlesztett a nyelv: A kicsinyítő neveket, minők házacska, jócska, nagyobbacska, magácska, anyó és anyóka, fiók és fióka, gyöngéd és gyöngéded. A nagyító neveket, melyek gyakran nem egyebek, mint ironiával mondott kicsinyítők, p. pofók, szemők, Erzsók. Ide való azonban a rendes fokozás, a közép-fok és felső fok képzése: szebb, emberebb, elsőbb és legelső v. legelsőbbb stb. Az összemérő neveket, minők ökölnyi, mogyorónyi, embernyi, anyányi, karomnyi stb. Ez egyike azon képzőinknek, melyeknek eredetét biztosan megállapíthatjuk. Régibb alakja -nyé (nyelvemlékeinkben ilyen alakok is vannak: annyéjat), s ezt könnyen visszavihetjük a nyáj főnévre, ugy hogy p. a mindannyian alakban csak a mutató az elemmel van több, mint ebben a rokon értelmű szóban: mindnyájan.

C) Az összetartozást jelölő névszóknak három osztályát kell megkülönböztetnünk: egyik fajta a tárgyat azon tárgyról nevezi el, melyhez hozzátartozik,p. a vizi lényt a viz-ről; a második a tárgyat azon tárgyról nevezi el, amely hozzá tartozik amellyel el van látva, p. a pikkelyes halat a pikkelyről vagy a vizes tárgyat a vizről; a harmadik osztályban az új névszó ugyanazon tárgyat nevezi meg, mint az alapszó, csakhogy a tárgyat mint személyhez tartozót, mint birtokot tünteti föl, p. erdő: erdőm, kar: karja. A viz-i-féle szavak térben vagy gondolatban való hozzátartozást s az utóbbi esetben gyakran valóságos birtokviszonyt jelölnek, p. királyi pálca, vezéri hatalom; és a vizé, királyé, vezéré-féle birtokos szók eredetileg azonosak velök s csak azért tartották meg a hosszú hangzót, mert önállók, nem jelzők, mint amazok. Ide valók még a -béli v.-beli és -féle (régente -féli, -féliek, -félék) képzős szók, továbbá a szél-ső és társai, melyek tisztán térbenegyüttlétet jelölnek és a harmad-, negyed- féle helyzetjelentő számnevek. Itt meg kell végül említenünk a nőt jelentő -né-t, mely valóságos képzővé lett, mint az illető főneveknek ragozása mutatja: mosóné-nak, nem mosó-nének (még a XVI. században sokkal szabadabb volt e né használata s azt mondták: Szalai Kelemen uramnénak, «az néhai Márton porkolábné, Brigitt asszony» (Lev. T. I. 70. 152.). vizes-féle ellátottságot jelentő szavakhoz valók még az -ú, -ű képzősek (jóhiszem-ű) és a -talan és -atlan képzős fosztó nevek. A birtokszókat, minők vizünk, kezem stb., szóval a «személyragos» névszókat szintén a szóképzésbe vonhatjuk, mert párhuzamosak a birtokos összetételekkel; p. asztalláb és lábam között csak a különbség, hogy az elsőben a birtokost még külön szó fejezi ki (asztal) s igy a fogalomnak szerkesztett volta még élénken érezhető, holott a másikban a birtokos neve (-m) már képzővé, formális elemmé lett. Szóval az -m, -d «ragokat» birtok-képzők-nek nevezhetjük, mert a láb-a-m épp olyan képzett nominativus, akár a láb-a-s v. láb-u, s épp ugy járulnak hozzá a viszonyragok, mint azokhoz: lábam-ra stb.

D) Az elvonás vagyis abstrakció, mely az eddigiekhez képest egészen új gondolati működés, nyelvünk s egy-két rokon nyelv eszejárásában nagyon érdekes úton jutott kifejezéséhez. A mai -ség képző eredetileg napot, időt jelentett s ha azt mondták: gyermekségében, vénségemben, ez annyi volt, mint gyermekkorában, vén koromban. Más kifejezésekben már átvitt értelmet vett föl: az illető korral járó állapot jelentését (öreg napjaimra), ugy hogy boldogség, vezérség nem csak boldog időt, hanem boldog állapotot, hangulatot, vezéri minőséget is jelentett. Igy lett a -ség lassankint állapotot és tulajdonságot jelentő képzővé s akkor aztán hangalakja is az előtaghoz illeszkedett: boldogság. V. ö. bővebben: Simonyi Zs., Tüzetes M. Nyelvtan, I. köt. 1895.


Kezdőlap

˙