Selyemfű

v. selyemkóró (növ.), l. Krepinfű és Krepinfélék.

Selyem-gaze

oly likacsos szövet, amely gazekötéssel készült (l. Alapkötés). Ez a szövetfaj leginkább lisztszitákra használatos, ámbár mintás szöveteknél is alkalmazzák, l. Selyemszövés.

Selyemgém

l. Gémfélék.

Selyemgubó

l. Gubó és Selyem.

Selyemhernyó

(selyembogár), tágabb értelemben mind az a szövőlepke, melyeknek hernyói selyemszövetekhez nyers ayagot szolgáltatnak. Legáltalánosabban ismeretes ezek közt az eperfa S.-ja (Bombix mori), a pikkelyszárnyuak rendjébe és a szövőlepkék (bombicyda) családjába tartozó igénytelen külsejü rovar. Teste és aránylag rövid szárnyai piszkos-fehérek, halvány sárgás-barna harátncsíkokkal. A hátsó szárnyak belső szélén fekete foltocska látszik. Gyapjas szőrü lábai, valamint csápjai szintén sárgás-fehérek. Szemei, valamint csápfogainak kettős fésüs sora feketék. A nőstény 21 mm. hosszu, kifeszített szárnyakkal, 40-43 mm. széles vastag potroha feltünően megkülönbözteti az általában kisebb, karcsubb himtől. 16 lábu hernyója 4-5 hét alatt teljesen kifejlett, mikor is 7,5-9 cm. hosszu. A palaszürke petéből sötétbarna szinben buván ki, minden vedlés alkalmával bőre világosabbá, végül egészen fehérré válik, vagy húspirosra vagy szürkésen vegyítve, helyenként bizonytalan foltokkal árnyalva. Tenyésztés útján idővel különböző fajták keletkeztek, melyek egymástól abban különböznek, hogy rövidebb-hosszabb idő alatt válnak éretté, háromszor vagy négyszer vedlenek stb., azonfelül a gubók nagysága, alakja és szine is változik a fajták szerint; végül, hogy évenkint kétszer vagy csak egyszer alakulnak át. Ismertebb fajtái: a bengáli, brianza, Bronsky, bokhara, bolgár, khinai, japáni, livornói, mailandi, nóri, oláh, sziriai stb. Egy Chiliből és Paraguajból Európába átszármazott fajta 18 hónapig vesztegel a peteállapotban.

Tenyésztése. A S. lepkéje átlag 300-500 petét (grains) rak, melyből 20 000 darab esik 0,1 kg.-ra. A peték gondozása igen fontos, az e célra szolgáló helyiségeknek árnyékosnak és északnak fekvőnek kell lenni, lehetőleg egyenletes hőmérséklettel. A tavasz beálltával különösen gondoskodni kell arról, hogy a hőmérsék e helyiségben alább ne szálljon, különben a peték rendetlenül kelnek ki. De épp ugy ki kell kerülni, hogy különösen ápr.-ban túlságosan föl ne melegedjenek. A legalkalmasabb hőmérsék 10° R. A sikeres tenyésztés alapja a kellő mennyiségü és minőségü eperfalevél. Egy hl. szederből 11/2-2 kg. mag nyerhető, 1 kg.-ban 570 00 szem foglaltatik. Egy kinőtt eperfa 50 kg. friss levelet szolgáltathat, melyből mintegy 2000 hernyó táplálkozhatik a bebábozásig.

A peték kiköltését addig nem szabad előkészíteni, mig az eperfa rügyei annyira meg nem dagadtak, hogy rövid idő mulva apró levelek várhatók. De a kiköltéssel túlságosan késlekedni sem szabad, mert a későn kelt hernyők könnyen a renyhekórba esnek. A kiköltés kezdetén a petket 4-5 napig 12 R.-foku szobában tartsuk, utóbb költőkemencébe helyezzük, melynek hőmérséklete legyen 16° R. Itt lassacskán naponta mintegy fél fokkal, de folytonosan emeljük a hőt, mig 18 fokot ért. Ha hűvüs időjárás következtében az eperfa rügyei nem fejlődnének, a költőkemence hőmérséke a jobb idő beálltáig állandóan azon fokon tartandó, mely abban éppen uralkodik. Sohasem szabad a hőmérsékletet alább szállítani, hanem az változatlanul fentartandó, mig a jobb idő beáll. A zöld és fehér japáni S. petéi 18°R. mellett kelnek ki; a belföldi sárga S. valamivel nagyobb hőigényü. A kiköltés fűthető szobában is eszközölhető, melynek hőmérsékét kályha segélyével fokozatosan emeljük. Kivánatos, hogy a helyiség mérsékelten nedves is legyen (70-75 higrométerfok). A kibujt hernyók összegyüjtésére finoman lyukgatott papirost vagy angol tüllt használunk. Ezekre rakjuk az apró eperfaleveleket, melyeket a hernyócskák azonnal ellepnek. A hernyókat a kikelési nap szerint szigoruan elkülönítve kell felnevelni, mert a vedlések és a beszövésre való érettség csak ez esetben következik be rendesen. Minden uncia (25 gramm) petéből kikelt hernyóra 100 m3 térfogat szükséges. A tenyésztő helyiségben jó kályha és hőmérő mellőzhetetlen; legyen könnyen szellőztethető, de szeles időben mindig be kell csukni az ablakokat, s arról is gondoskodjunk, hogy a hernyókat a napsugarak közvetlenül ne érjék. A feletetett eperfalevél a hernyók fejlettségi fokának feleljen meg; az ötödik életkorától kezdve egész levelek adhatók; figyelemmel arra, hogy nedvesek, harmatos vagy porosak ne legyenek. Etessünk inkább gyakrabban és kevesebbet, mint ritkán és sokat. Friss levelet csak akkor adjunk, ha a régi elfogyott vagy elfonnyadt. A kifejlődéssel arányban a hernyók tágabban helyezendők el, mert káros, ha térszűkében egymásra másznak. Mig első életkorukban papiroson maradnak, a harmadik vagy negyedik életkortól kezdve a beszövésig rácsokon tartatnak. Vedlés alatt a hernyókat nem szabad bolygatni, mert ilyenkor ugy sem táplálkoznak; különben minél gyakrabban etetjük őket naponta, annál gyorsabban fejlődnek és maradnak betegségektől mentek. A harmadik-negyedik vedlés alatt győződhetünk meg leginkább egészségi állapotukról. Egy napon kelt egészséges hernyók ugyanegy napon bábozódnak be. A felnevelésre vonatkozó összes adatok a következő oldalon levő táblázatból tünnek ki:

[ÁBRA]

A beszövésre akkor érettek a hernyók, ha testük kissé áttetszővé válik, fejük folyton mozog s a rácson ide-oda mászkálnak. Ekkor a fonósátorba hozatnak, ügyelettel arra, hogy ott zsufolva ne legyenek, mert különben értéktelen kettős gubókat szőnek. A gubók a beszövődés után 8 napra leszedendők a szétbontott kötegekből, miközben már osztályozhatók. A gubók, melyekből 600-800 db. esik egy kg.-ra, az eladásig 10 cm.-nél nem vastagabb rétegekben teregetendők szét. A gubófojtás vagyis a gubóban levő bábnak megfulasztása külön kemencékben történik 60-70 ° meleg vizgőzök hatása alatt. Ha a gubót meg nem fojtjuk, bábjából pille fejlődik, mely kibúvásakor a gubót átlyukasztva, azt a legombolyításra alkalmatlanná teszi. A lepke kibúvása 15-16 napra történik a beszövődés után, kora reggel, mire a lepkék azonnal párosodnak. A rekeszpetézésnél a pillepárokat apró tüllzacskókban helyezik el, melyek kettesével összekötve, szellős helyen állványokra akasztatnak. A nőstény elválva a himtől, petéit a zacskó tülljére ragasztván 10-15 nap mulva elhal. A megtermékenyített peték eleintén sárgák, később kékes-szürkévé válnak; a meg nem termékenyített peték sárgák maradnak s hamar elszáradnak. Egy kg. friss gubó az elfojtás után 1 hónapra mintegy 700 grammot, 2 hónapra már csak 350 grammot nyom. A legombolyításnál 10-11 kg. gubóból nyerhető egy kg. selyem.

A S.-ról a khinai birodalom évkönyveiben már Kr. e. 2640. történik említés. Terjesztőjéül Siling-hi császárnét említik. Tenyésztése titkát Khinában, Japánban nagy gonddal őrizték, ugy hogy Nagy Sándor idejéig Európában a selymet egy khinai fa termékének vélték. Kr. u. 533. két görög szerzetes azon hirt hozta Justinianus császárnak, hogy a S.-tenyésztéssel Khinában megismerkedtek és nagy jutalom igéretére újból visszatértek oda, sikerülvén nekik eperfamagot és S.-petét Tibet, Persia és Kis-Ázsián át Konstantinápolyba csempészni, mely cselekedetük Justinianus uralkodásának fénypontja s a bizánci selyemipar alapvetése lett, mely évszázadokon át ott egyedül állott, mert csak 730 körül hozták be azt az arabok Spanyolországba. Dandolo alatt (1204) Velencébe honosodott meg, 1306. Modenában, 1461. XI. Lajos alatt Franciaországban, 1550. Szavójában és Piemontban, 1595. II. Joachim brandenburgi választó-fejedelem leánya, Erzsébet Magdolna vitte be Németországba. Eleintén a selyem és selyemáruk roppant drágák voltak. A velenceiek a XI. sz.-ban tetszésükre bizták az általuk meghódított dalmát parti Arbe sziget lakóinak: vajjon évi adójukat aranyban vagy ugyanannyi súlyu selyemben kivánják-e leróni.

E termelési ág meghonosítása nálunk 1680 körül kezdődött, midőn egy Baranya vármegyébe költözött Passardi Péter János nevü olasz Pellérden felkarolta a S. tenyésztését. Dél-Magyarországnak a törököktől visszahódított sézében a katonai kormányzat alá helyezett u. n. Bánságban az erélyes Mercy Kolozs Florimund gróf (l. o.) tábornok karolta fel ezen ügyet is, eperfákat ültetve, melyeknek épségben tartását drákói szigorral biztosította. Továbbá arról is gondoskodott, hogy a selyemgubók a Temesváron és Versecen létesített fonódákban kellő áron beváltassanak. Ezen termelési ág eleinte gyors virágzásnak indult, midőn azonban a Bánság a bécsi bank kezére lőn bocsátva, az oly szépen megindult mozgalomban végzetes visszaesés állott be a nagy vámdíj és harmincad miatt, mellyel a selymet illették. Mária Terézia idejében számos intézkedés történt a S.-tenyésztés emelése szempontjából. 1761 óta a tenyésztők díjazában részesíttettek és különösen Szlavoniában, hová selyembiztosul Sollenghi Károly lett kinevezve, a kormány nagyobb anyagi áldozatot is hozott. 1765-ben 6000 frtot fordított e célra, 1769-ben pedig selyemfonódát létesített Eszéken. Ez intézkedéseknek eredménye az volt, hogy Szlavoniából 1769. tizenhétezer, 1774. huszezer font gubót küldhettek fel Bécsbe. A selyemtenyésztésnek módja és az eperfákról megjelent kis művecske a hivatalos körök figyelmét vagy kikerülte, vagy ki nem elégítette, mert Sollenghi utasítást vett, hogy a tenyésztési szabályokról irjon oktatást, mely 1770. Pozsonyban csakugyan meg is jelent. Magyarországon ez időben a S. tenyésztése csak helyenkint mutatott némi lendületet: p. Kecskemét városa 1770-ben 323, 1778-ban 536, 1779-ben 874, 1780-ban 970 font selymet termelt. Magyarország összes termelése azonban 1764-ben csak 80 font, 1780-ban 76 mázsa volt, miért a termelőknek 77 000 frtot fizettek. Az állami egyedáruság a várt eredményt idővel sem hozván meg, ennek következtében II. József császár 1788 febr. 11. beszüntette az eddig létezett selyemegyedárut, mindenkinek szabad tetszésére bizva, hogy a termelt gubókat magán vállalkozóknak vagy pedig az állami fonódáknak beszolgáltatja-e? Az állam által beváltott gubók száma ezen időtől kezdve folytonosan csökkent, ugy hogy két év (1796-1798) alatt az állami selyemgyárak összesen csak 22,5 mázsa selymet produkáltak, mely rossz minőségü lévén, vevőkre sem talált; de másfelől a magán vállalkozás sem vett kellő támogatás hiányában semmi lendületet. Hiába irogattak Blaskovich és Mitterpacher a selyemtenyésztés módjai és hasznairól, hiába utasította a Politico-Cameralis mixta Commissio az 1794. évi 302. számu leirattal a hanyatlás okainak kipuhatolására és az emelés új módjainak kifürkészésére, ez a termelési ág csak nem akart felvirágozni.

Az 1796 jan. 23-án összeült komisszió előtt a selyemtenyésztési felügyelők részéről egy csomó emlékirat feküdt, de ez elégségesnek tartotta csakis a Mazzucatto- és Zappl-félét tárgyalni, minek külső jelensége az 1796 jun. 10. keltezett udvari rendelet volt. A vármegyékben és községekben adott utasítások és tanácsok azonban jobbadán süket fülekre találtak, miért is ezen ügyön sem az 1803 ápr. 5-iki udvari rendelet nem segített, sem a selyemtenyésztést népszerüsíteni kivánó több füzet, melyek Széchenyi grófnak a selyemről irt munkálatát megelőzték, kinek figyelme ezen tenyésztési ágra a franciaországi, piemonti és lombardiai utazásai alatt irányult volt. Haza érkezve nagy propagandát fejtett ki érdekében. A selyemről irt, 1840. megjelent művét elküldte a vármegyéknek, a Sopron és Vas vármegyékben létesítendő «szederegyletek» érdekében lelkes agitációt fejtett ki, mert 1842-ben még azt hitte, hogy «20-30 év mulva Magyarország annyi pénzt húzhat selyem, mint most gyapju után», azonban az egész mozgalom szalmalángnak bizonyult. Mikor a szabadságharc után számba vették a létező eperfákat s a selyemipar akkori állapotát, kitünt, hogy ez vagy megszünt, vagy pang, főleg a köznép részvétlensége és a termék rossz értékesíthetése miatt. Csak újabban vett fel ismét a kormány hathatós támogatása s Bezerédi Pál miniszteri meghatalmazott öntudatos nagy szabásu tevékenysége következtében számba vehető arányokat. A szegszárdi selyemfelügyelőség működési köre 12 vármegyére terjeszkedik ki. A termelő családok száma, mely 1885-ben 13 859 volt, 1895-ben 94 865-re szaporodott; a beváltott gubómennyiség 176 337 kilóról 1 499 845 kilóra. Az utolsó beváltási évben 1 967 524 frtot fizettek ki a munkásoknak és termelőknek. Selyemgombolyító gyárak vannak Újvidéken és Pancsován. Gubóraktárak: Szegszárdon, Baján, Zomborban, Ó-Becsén, Palánkán, Újvidéken, Titelen, Zseblyen, Nagy-Becskereken, Pancsován, Moldován, Temesváron, Fehértemplomon és Versecen.

Betegségei. Célszerütlen tartás, kedvezőtlen időjárás és kivált ragályos infekció következtében a hernyók közt oly mérvben léphet fel a megbetegedés, hogy az egész tenyésztés tönkre mehet. A fellépett betegség ellen orvosszerünk nincsen, de előző rendszabályokkal a nagyobb mérvü megbetegedésnek útját lehet állani. A főbb betegségek a következők: 1. aszkór; 2. mészkór (l. o.). Aszkórban a hernyó előbb lesoványodik, végül egészen átlátszó lesz. A betegség közvetlenül a vedlés után, kivált a 2. és 3. vedlés után lép fel; rendesen a renyhekór követi, melynél a hernyó kerüli a táplálékot, alig hogy mozog, alfelnyilásánál fekete pépes anyagot választ ki, végül megmerevedik. Halála rendesen a beszövés időszakában következik be. A sárgaság ritkábban előforduló kór, melynél a hernyók csak néha betegednek meg fiatal korban, legtöbbnyire az utolsó életszakban, sőt báb-állapotban is. A sárgakóros hernyó étvágyát veszítve, végül nem is táplálkozik, mind a mellett teste feldagad s bőre megrepedvén, a fajta szerint hol sárga, hol fehér vagy zöldes folyadék szivárog ki a hernyó testéből, mely elpusztulása után megfeketedik, mig belső szervei bűzös péppé változnak át.

Selyemlepke

l. Selyemhernyó és Selyemszövők.

Selyemmajom

l. Hapale.

Selyemmályva

(növ., Abutilon Adans.), a mályvaféléknek egynyáréltü vagy cserjék növénye. Levele nagy, virága szépszinü, szirma harangformán hajlik össze. Az A. avicennae Gärtn. (Sida Abutilon L.), egynyári, csinos, 1/2-11/4 m. magas kóró, levele kerekded, szivforma, molyhos, virága sárga (sárga mályva, sárda Diószegiéknél). Most a földkerekség nagy részén el van terjedve, hazánkban, kivált az Alföldön, út mentén gyakori. Az A. esculentum St.-Hill (Benco de Deos) virágát meg az éretlen gyümölcsét Braziliában ételnek főzik. Az A. insigne Planch. (l. Teremnövények I. képmellékletén) Új-Granadából, sötétpiros, de világosan cifrázott virágokkal, tavaszkor és ősszel, az A. venosum Lem. Mexikóból, nagy sötétpiros virágokkal, nyár derekán és őszkor, az A. Darwini Hook. piros virágával, valamint több más faj és fajváltozék a hőhajlék vagy a terem dísze, de nyári csoportba is szokás kiültetni. Tarka levelü változata is van.

Selyemmoszat

(növ., Chontransia Fr.), kékeszöld, lila- v. biborszinü fonalmoszat, tengerben v. édesvizekben él, hazánkban 3 faj. A Ch. chalybea Fr., acélszinü, forrásban és folyóvizben gyakori.

Selyemnád

(növ.), l. Gynerium.


Kezdőlap

˙