Kezdőlap

Bálint Béla (Tornalja, 1914. okt. 22.Bp., 1967. okt. 12.): gimnáziumi igazgató, a népi kultúra és hagyomány ápolója. A bp.-i tudományegy.-en történelem-földrajz szakos tanári (1940), a debreceni tudományegy.-en doktori oklevelet (1944) szerzett. 1940-től a nyíregyházi kir. kat. gimn., 1941–44-ben a muraszombati áll. gimn. tanára, 1945-től ismét a nyíregyházi kir. kat. gimn.-ban tanított, 1947-től bp.-i gimn. tanár, a Madách Gimn., majd a Szendrey Júlia Leánygimn. ig.-ja, annak megszűnése után 1949–60-ban a Szilágyi Erzsébet Leánygimn. ig.-ja. Kezdeményezésére lett a vezetése alatt álló isk. az UNESCO asszociált isk.-jává. 1960-tól szakfelügyelő. 1953 óta Kodály Zoltán, Tamási Áron, Molnár Imre közreműködésével nyolc éven át szervezett versenyeket a helyes, jó szép hangzású magyar beszéd érdekében. Feldolgozta a vend-vidék földrajzát, történelmét és néprajzát, ami folyamatosan 1943-tól jelent meg az Etnographia-Népélet számaiban, továbbá a Századok, az Írottkő, a Földgömb, a Búvár c. folyóiratokban. 1959-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a nemzetközileg is ismertté vált Szilágyi Erzsébet Kamarakórus. Részt vett az iskolareform megvalósításában. Az ezzel kapcsolatos, valamint az oktatási módszerekre vonatkozó cikkeit a Köznevelés, a Földrajztanítás, a Történelemtanítás közölte. Jelentős volt tankönyvírói, tanári kézikönyvírói munkássága is. – F. m. A földrajztanítás a felszabadulás óta (Földrajzi Közl., 1967. 2. sz.). – Irod. B. B. (Történelemtanítás, 1967. 5. sz.).