Kezdőlap

Bocskai István (Kolozsvár, 1557. jan. 1.Kassa, 1606. dec. 29.): Erdély fejedelme (1605-1606). Középbirtokos család sarja, ~ György és Sulyok Krisztina fia. A bécsi udvarban apród, majd visszatérve Erdélybe, 1592-től váradi kapitány s a törökellenes párt egyik vezéralakja. Unokaöccse, Báthori Zsigmond fejedelem nevében 1595-ben ő kötötte meg a török elleni szövetséget I. Rudolf császárral, ahogy a törökkel való szakítást ellenző politikai párt megtörésében is ő volt a fejedelem fő támasza. 1595-ben fővezérlete alatt az erdélyi és havasalföldi haderő Giurgiu-nál nagy győzelmet aratott a török seregen. Az ígért császári segítség azonban elmaradt, Erdély pedig egymaga a török erejének nem tudott ellenállni. Báthori lemondott, a fejedelemség területe csatatérré vált és szinte teljesen elpusztult. Amikor 1602-ben ~ tiltakozott Basta tábornok rémuralma ellen, Prágába internálták és csak két év múlva engedték haza. A Habsburg uralomból kiábrándulva bihari birtokaira húzódott vissza. A török területre menekült bujdosók nevében Bethlen Gábor arra biztatta, hogy álljon egy Habsburg-ellenes felkelés élére, s ehhez a török szövetségét helyezte kilátásba. Levelezésük a kassai főkapitány, Belgiojoso kezébe került, aki már régóta leste az alkalmat, hogy lecsapjon ~ra és birtokait elkobozza. A végső veszélyben ~ megnyerte a hajdúkat, s ezek 1604. okt. 15-én Álmosd és Diószeg között szétszórták a ~ ellen vonuló császári sereget. A hajdúk és a hozzájuk csatlakozó jobbágyok élén indította meg ~ az idegen uralom elleni szabadságharcot. Hamarosan, csatlakozott hozzá az idegen zsoldosok garázdálkodása és az erőszakos ellenreformáció miatt lázongó városi polgárság, köznemesség, sőt a főnemesség jelentős része is. 1605 végére Mo.-nak a töröktől el nem foglalt része és Erdély a fölkelők birtokában volt, miközben -~t 1605. febr.-ban a medgyesi ogy. Erdély, 1605. ápr.-ban a szerencsi ogy. Mo. fejedelmévé választotta. I. Rudolf végül tárgyalásokra kényszerült. ~ is békére hajlott, egyrészt azért, mert a szabadságharc eredményeit veszélyeztette a felkelők táborán belül a hajdúk és a nemesek egyre élesedő ellentéte, másrészt pedig azért, mert nem akarta magát a török karjába vetni, ami pedig elkerülhetetlen lett volna, ha szakít a Habsburgokkal. A Porta a segítség ürügyén további területeket akart magának foglalni. Az 1606 végén megkötött bécsi béke biztosította a m. rendi jogokat és a vallásszabadságot, s a hét tiszai vármegyét ~ élete tartamára Erdélyhez csatolta. Az ugyanebben az évben megkötött, ~ által közvetített zsitvatoroki béke a tizenöt éves török háborúnak is véget vetett. A szabadságharc győzelmeinek kivívóit, a hajdúk zömét ~ kiemelte a földesúri fennhatóság alól és közösségi kiváltságokkal, katonáskodási kötelezettséggel a hajdúvárosokban telepítette le, ahogy a székelységnek is biztosította korábbi kiváltságait. Végrendeletében a független Erdély fenntartását kötötte utódai lelkére, amelyik kedvezőbb külpolitikai körülmények közt majd megvalósíthatja a szultán és a császár birodalma közt az ország egységét és a nemzeti királyságot. – ~ politikai levelezését kiadta Thaly Kálmán: B. I. leveleskönyve 1605. márc. 20. ápr. 29. (Magy. Tört. Tár, XIX. 1874); Szilágyi Sándor: B. I. és Illésházy I. levelezése 1605-és 1606-ban (Tört. Tár, 1878. I.). A szabadságharc és a bécsi béke iratai a Magy. Országgyűlési Emlékek XI. és XII. kötetében jelentek meg. (Kiadta Károlyi Árpád, Bp., 1899-1917). – Irod. Károlyi Árpád: B. szerepe a történelemben (Bp., 1898); Benda Kálmán: B. I. (Bp., 1942); Benda Kálmán: A B-szabadságharc (Bp., 1955); Nagy László: A B.-szabadságharc katonai története (Bp., 1961). – Szi. Szántó György: Hajdútánc (r., Bp., 1942); Passuth László: Sárkányfog (r., Bp., 1960).