Kezdőlap

Breuer Marcel Lajos (Pécs, 1902. máj. 21.New York, 1981. júl. 1.): építész. Alsó- és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1920-ban a bécsi Művészeti Akad.-a kezdett szobrászati tanulmányokat, de egy fél év után Weimarba utazott, és a Bauhaus keretében Walter Gropius tanítványa volt. 1925-ben mesterlevelet kapott, és az isk.-val együtt Dessauba költözött, ahol az iskola asztalosműhelyének tanár-vezetője lett. Ekkor tervezte első csőszékét, amely ismertté tette nevét. 1928-ban Berlinbe költözött. 1932-ben készült el első kivitelezett épülete Wiesbadenben. 1933-ban egy párizsi nemzetközi pályázaton két első díjat is nyert, és Zürichben elkészült egy lakóépülete, mely az új elvek mintaszerű megvalósítását tükrözte. 1934-ben hazaköltözött Bp.-re. Fischer Józseffel és Molnár Farkassal társulva I. díjat nyertek a Bp.-i Nemzetközi Vásár tervpályázatán és Várnai Marian bevonásával a szegedi OTI-kórház tervpályázatán. A Mérnöki Kamara azonban nem vette fel tagjai közé, így építészi tevékenységet nem folytathatott. 1935-ben Angliába ment, 1937-ben Gropiusszal együtt meghívták az USA-ba, a Harvard Egy. építészeti fakultására tanárnak. Magántervezői gyakorlatot is folytatott Gropiusszal, 1941-től pedig önállóan. 1946-ban megvált az egy.-től és New Yorkban nyitott önálló irodát. Az ötvenes években Párizsban is nyitott irodát. 1947-ben tanácsadóként tevékenykedett a Buenos Aires-i és a bogotai egy. építészeti fakultásainak újjászervezésénél. 1970-ben a Bp.-i Műszaki Egy. díszdoktorává avatta. Minden művében kitűnő ízléssel érvényesítette a modern művészet racionális felfogását. Rendkívül sok megvalósult épülete közül a legfontosabbak: két lakóház, Doltertal, Zürich (1934); Museum of Modern Art, New York (1949); Breuer-ház, New Canaan, Connecticut (1951); Grammar School, Litchfield, Connecticut (1953-56); UNESCO székház, Párizs (Nervivel és Zehrfusszal, 1953); St. John's Abbry temploma, Collegeville, Minnesota (1953-61); De Bijenkorf-üzletház, Rotterdam (1957-58); IBM France kísérleti központ, La Gande, Franciao. (1960-61); Whitney Museum, New York (1963-66). Sun and Shadow (New York, 1955) c. könyvében saját műveit mutatta be. – Irod. Major Máté: B. M. (Bp., 1970); Tician Papachriston: M. B. New buildings and projects 1960-1970, and work in retrospect 1921-1960 (London, 1970); Christopher Wilk: M. B. Furniture and interiors (London, 1981); Balog János: Egy nagy magyar építész halálára (Magyar Hírek, 1987. 25-26. sz.); Fischer József Emlékezés B. M.-re (Magy. Építőművészet, 1981. 6. sz.); Az építészet szolgálatában (B. M. levelezéséből közreadja Major Máté, Jelenkor, 1982. 1-3., 9-11. sz.).