Kezdőlap

Cillei Ulrik (1406Nándorfehérvár, 1456. nov. 9.): ~ Frigyes és Frangepán Erzsébet fia. Brankovics György leányával, Katalinnal kötött (1432 körül) házasságot. Először 1431-ben szerepel, amikor Zsigmond a Velence elleni sereg vezérének nevezte ki, 1436. nov. 30-án pedig apjával együtt német birodalmi hg.-i rangra emelte. Ettől kezdve ~ apját háttérbe szorítva vezette háza politikáját. Részt vett Borbála Zsigmond és Albert elleni összeesküvésében; emiatt az udvarból menekülnie kellett. Később rövid ideig Albert cseho.-i helytartója volt (1437-38). Albert halála után a Garaiakkal együtt Erzsébet, ill. V. László mellé állt. Győrben Rozgonyi Simon ostrom alá vette és a szökni próbáló ~--t apjával együtt elfogta, 1440. ápr.-nov. között Budán fogságban volt, ahonnan színleg Ulászló pártjára térve szabadult ki. A várnai csata után újra befolyásos lett. Hatalmi törekvései miatt ellentétbe került Hunyadi Jánossal, akinek kormányzóvá választását sikertelenül igyekezett meghiúsítani. A rigómezei csata után Brankoviccsal arra kényszerítette Hunyadit, hogy leányát Hunyadi László jegyezze el. De ezt a győzelmét nem tudta kiaknázni, s az ellentéteket az 1451-ben kötött szerződés (melynek értelmében leányát Hunyadi Mátyás vette volna el) sem szüntette meg. 1452. szept. 1-én kényszerítette III. Frigyest V. László kiadására. Ez volt pályájának tetőpontja. A még gyermek kir.-ra igen rossz hatással volt. Hatalmát 1453-ban az osztrák rendek törték meg, s amikor egy év múlva újra visszaszerezte azt, csupán az osztrák ügyekben lett teljhatalmú, a m. ügyekben Hunyadi, a csehekben Podebrad György befolyását nem szüntethette meg. Hunyadi halála (1456. aug. 11.) után elérkezettnek látta az időt, hogy Mo.-on az egyeduralmat megszerezze. A futaki ogy.-en 4000 német keresztessel jelent meg és sorra magára ruháztatta Hunyadi János és László tisztségeit. Ezután V. Lászlóval együtt Nándorfehérvárra ment, ahol Hunyadi László és Szilágyi Mihály hívei megölték. Cillben temették el. – Szi. Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak (dráma, Pest, 1844).