Kezdőlap

Csörsz Károly (Esztár, 1892Baja, 1935. aug. 29.): orvos, humángenetikus. Tanulmányait a kolozsvári tudományegy.-en végezte, oklevelet 1918-ban szerzett. Orvostanhallgató korában csaknem teljesen elvesztette látását. Megtanulta a Braille-írást, a tananyagot pedig felolvasás útján sajátította el. Később betegsége javult és csak egyik szemére maradt vak. A debreceni tudományegy. ideg- és elmeklinikáján volt tanársegéd, 1928-tól a bajai közkórház ideg- és elmeosztályának főorvosa. Ugyanakkor a debreceni egy.-en magántanári képesítést nyert. Ő indította meg a korszerű humángenetikai vizsgálatokat. Munkája során családfa-analíziseket végzett; 151 iker család-vizsgálatával az ikerhajlam örökletességét bizonyította. Elsők között állapította meg, hogy az ősök és az utódok élettartama közötti összefüggés az ember esetében is fennáll; bebizonyította, hogy a genetikai elemzés is alapul szolgálhat a klinikailag azonosnak tűnő kórképek etiológiai differenciáldiagnózisában. A m. populációgenetikai kutatások megindítója. – F. m. Statisztikai, alkattani és örökléstani vizsgálatok az Alföldről (A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság II. [Orvos-Természettudományi] Osztályának Munkái, II., 3. füzet, 1927). – Irod. Czeizel Endre: A heredodegeneratióstan történeti értékelése (III., Cs. K.) (Orv. Hetil., 1979. 120. sz.).