Kezdőlap

Czelder Márton (Ugornya, 1833. nov. 11.Nagybánya, 1889. aug. 23.): ref. lelkész, misszionárius, egyházi író, szerkesztő. Középisk.-it Sárospatakon végezte, ahonnan mint 15 éves diák a szabadságharc egyik szabadcsapatának tagjaként harcolt és két ízben is megsebesült. A szabadságharc után Nagyrozvágyon segédtanító. 1857-ben losonci segédlelkész. 1857-ben szentelték pappá. 1860-ban az akkor Moldva-Oláhországnak nevezett Romániába ment s tíz évig működött ott a kivándorolt és emigráns magyarok között. Tíz év alatt egyházak és isk.-k egész sorát szervezte meg számukra (Pitest, Ploesti, Szászkút, Galac, Braila, Calaras, Fokşani, Crajova stb.), templomokat és iskolákat építtetett s megszerezte a misszió támogatására Pálóczy Horváth Mária alapítványának jelentős évi segélyét is. 1865-ben körözést adtak ki ellene az egész osztrák birodalomban mint veszedelmes emigráns ellen. 1871-ben hazatért és felsőbányai, 1884-ben kecskeméti lelkész lett. Állásából szabálytalanságok miatt 1889-ben a konventi bíróság elmozdította. Az ítéletet nem fellebbezte meg, öt hónap múlva meghalt. Számos, többnyire egyházi vonatkozású műve, verse, tanulmánya, imádsága, kritikája jelent meg évtizedeken át az egyházi lapokban. Jelentős szerk.-i munkát is végzett, szerk.-je volt a Missziói Lapok (1866), a Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő (1879-1887), az Evangéliumi Lelkészi Tár (1880-1889), a Vasárnap (1880-1888) c. egyházi lapoknak. – Irod. Szabó Lajos: Cz. M. működése a moldva-oláhországi első magyar református misszióban (Debrecen, 1940).