Kezdőlap

Diskay Lenke (Kiskundorozsma, 1924. aug. 22.Bp., 1980. dec. 13.): grafikus. Az ex libris műfajának egyik kiváló hazai művelője. Középisk.-it Szegeden végezte, 1942-ben került a Képzőműv. Főisk.-ra, de diplomát – a háború miatt – csak 1949-ben szerzett grafikai szakon, Varga Nándor Lajos növendékeként. Évekig pedagógusként dolgozott, műveivel először 1954-ben lépett közönség elé a Nyári Tárlaton, majd 1959-től a Fiatal Képzőművészek Stúdiója kiállításának és 1960-tól valamennyi neves, kollektív tárlatnak állandó résztvevője volt; pl. szerepelt 1960-ban a Képzőművészek Nemzetközi Kiállításán, 1961-ben az I. Miskolci Grafikai Biennálén, s a balatoni kisgrafikai biennálékon. Egy 1968-ban Comóban megrendezett ex libris pályázaton harmadik helyezést kapott, majd itthon megnyerte a Bartók emlékpályázat első díját. 1971-ben a Keszthelyi Kisgrafikai Biennálén kitüntetésben részesült, egy év múlva Helsingörben nyert díjat egy pályázaton. Első önálló kiállítása 1959-ben a Május 1. Mozi előcsarnokában volt. 1967-ben a Fényes Adolf Teremben kisgrafikai lapjaiból, majd férjével – Varga-Hajdu István grafikussal – rendezett több közös tárlatot. Ex librisei szerepeltek még Párizsban, Krakkóban, Hamburgban, Comóban, Luganóban, Bledben. – Irod. Galambos Ferenc: D. L. (Művészet, 1967. 8. sz.); Maksay László: D. L. kiállítása (Rajztanítás, 1968. 1. sz.); Tornai József D. L. (Kortárs, 1968. 3. sz.); Németh Lajos: Egy pedagógus művészházaspár kiállítása (Rajztanítás, 1968. 4. sz.); Tüskés Tibor: D. L. munkái (Jelenkor, 1968. 9. sz.); Fodor András: Varga-Hajdu István és D. L. (Művészet, 1969. 1. sz.); Tüskés Tibor: Látogatóban: egy művészházaspár (Dunántúli Napló, 1970. aug. 30.); Tüskés Tibor: Képzőművészeti Krónika (Jelenkor, 1970. 12. sz.); Brestyánszky Ilona: Az ex libris művésze (Rajztanítás, 1971. 2. sz.); Horváth Teréz: D. L. fametszetei (Népszava, 1977. aug. 5.); Semsey Andor: D. L. (Könyvtáros, 1978. 8. sz.); Semsey Andor: D. L. ex libriseinek és alkalmi grafikáinak alkotásjegyzéke (Debrecen, 1981); Nagy Ildikó: D. L. művészete (Művészet, 1983. 2. sz.).