Kezdőlap

Fáy András (Kohány, 1786. máj. 30.Pest, 1864. júl. 26.): író, politikus, az MTA tagja (t. 1831, ig. 1845). A reformkorban Szemere Pál szerint „a haza mindenese”. Sárospatakon, Pozsonyban tanult, 1805–08 között Pesten jurátus, 1808-tól Jobbágyiban gazdálkodott, 1810-től 1818-ig szolgabíró Pest vm.-ben. 1818-ban adta ki Friss bokréta c. művét s ebben a m. prózai víg elbeszélés kezdetét jelentő novelláját A különös testamentom címmel. Legnagyobb írói sikereit meséivel aratta (F. A. eredeti meséi és aforizmái, Pest, 1818; F. A. újabb eredeti meséi és aforizmái, Pest, 1824). E mesék szinte kivétel nélkül célzatosak, valamilyen politikai v. erkölcsi nézetet fejtenek ki. 1822-től Pesten élt, sok íróbarátja volt (Fóti szőlőjében írta Vörösmarty a Fóti dalt). 1825-től tevékenyen részt vett a politikában, Széchenyi eszméinek támogatója. 1832-ben jelent meg A Bélteky-ház c. műve, az első eredeti m. társadalmi regény. 1835-ben ogy.-i követ, 1837–40-ben a Kisfaludy Társ. első ig.-ja. A 40-es évek elején az ellenzéki kör egyik vezéralakja. 1840-ben kezdeményezésére alakult a Hazai Első Takarékpénztár Egyesület néven az első mo.-i takarékpénztár. Jelentős érdemeket szerzett a Nemzeti Színház felépítése körül, sürgette egy nevelőnőképző intézet felállítását, elkészítette a Pesten felállítandó protestáns főisk. tervét. Pedagógiai gondolatait számos írásában is kifejezésre juttatta és népszerűsítette. Sokat buzgólkodott az Iparegylet, Védegylet, a kisdednevelés érdekében. 1845-ben az MTA helyettes elnöke. A szabadságharc után visszavonult a közéleti tevékenységtől és csak az írásnak élt. Kéziratai az OSZK-ban vannak. – M. Kedvcsapongások (I–II., Pest, 1824); Hasznos házi jegyzetek (Pest, 1826); A két Báthory (dráma, Pest, 1827); Terve a pestmegyei köznép számára felállítandó takarék-pénztárnak (Buda, 1839); Kelet népe nyugaton (Buda, 1841); Nőnevelés… (Pest, 1841);  Szépirodalmi összes munkái (I–VIII., Pest, 1843–44); Jávor orvos és szolgája Bakator Ambrus (Pest, 1855). – Irod. Badics Ferenc: F. A. életrajza (Bp., 1890); Almássy György: F. A. a magyar józanság nevelője (Bp., 1943); Wéber Antal: A magyar regény kezdetei (Bp., 1959); Almássy György: F. A. a haza mindenese (Ped. Szle, 1965. 7–8. sz.).