Kezdőlap

Fülep Ferenc (Szerencs, 1919. aug. 5.Páty, 1986. máj. 8.): régész, a történelemtudomány doktora (1972). Középisk. tanulmányait Miskolcon végezte, itt érettségizett 1941-ben. A debreceni tudományegy.-en 1946-ban szerzett régészetből oklevelet és doktori diplomát. Egy évig az egy. Régészeti Intézetében volt gyakornok. 1947-ben kinevezték a Székesfehérvári Múz. vezetőjévé. Itt dolgozott 1949-ig, ekkor Bp.- re került a Közgyűjtemények Orsz. Felügyelőségéhez, később az MTA-hoz, előadói beosztásban. 1951 ápr.-ában a Bp.-i Történeti Múz. főig.-h.-e lett, emellett 1953-tól a Népművelési Min. múz.-i főosztályának vezetését is ellátta. 1956-ban kinevezték az MNM főig.-jává, itt működött haláláig. Kutatásainak középpontjában a római kori régészet állt. 1949 és 1957 között a nagytétényi, 1959-60-ban az almásfüzitői római táborban, 1961-63-ban a nagyharsányi római településen folytatott ásatásokat. Pécsett és Sopronban az ő vezetése alatt folyt a római kori városközpont maradványainak feltárása. Tanulmányait az Archeológiai Értesítő, a Műemlékvédelem, a Magyar Tudomány és más szakfolyóiratok közölték. Szerkesztésében jelent meg 1957 óta a Magyar Nemzeti Múzeum Évkönyve és 1960-tól az Archeológiai Értesítő. Alelnöke volt a Magy. Régészeti és Művészettörténeti Társ.-nak és az MTA Régészeti Bizottságának. – F. m. Nagytétény műemlékei (Csengery Évával, Bp., 1957); A pécsi késő római sírépítmények (Bp., 1962); Pécs római kori emlékei (Pécs, 1963); Pécs római kori kőemlékei (Sz. Burger Alice-szak Bp., 1974); Neuere Ausgrabungen in der Römertstadt Sopianae (Bp., 1974); Sopianae. A római kori Pécs (Bp., 1975); Campona. The Princeton Encyclopaedia of Classical Sites (Princeton, 1976); Sopianae. The history of Pécs during the Roman era, and the problem of the continuity of the late Roman population (Bp., 1984); Die römischen Inschriften ungarns (Bp.-Bonn, 1984); A római ókeresztény műemlékek védelme Pécsett (társszerzőkkel, Bp., 1987). – Irod. Kádár Zoltán: F. F. (bibliográfiával, Archeol. Értesítő, 1986); Nagy Mihály: F. F. régészeti munkássága (vál. bibl., Archeol. Értesítő, 1986. 2. sz.); Tóth Endre: F. F. (Acta Archeologica, 1989. 1- 4. sz.); Cennerné Wilhelmb Gizella: F. F. (MNM Évkönyve, 1989).