Kezdőlap

Hajósy Ferenc (Bp., 1906. jan. 5.Bp., 1988. júl. 28.): középiskolai tanár, meteorológus, az éghajlattan és mezőgazdasági meteorológia kandidátusa (1955). A bp.-i jogi, majd bölcsészeti karon folytatta tanulmányait és történelem-földrajz szakos tanári diplomát szerzett. „A Földközi-tenger vidékének csapadékviszonyai” c. disszertációjával doktorált, ezzel elkötelezte magát a csapadékkutatásnak. 1931-ben ösztöndíjasként a bécsi Collegium Hungaricumban folytatta tanulmányait. 1932-ben az Orsz. Meteorológiai Int. (OMI) díjtalan gyakornoka, hazánk csapadékviszonyaival foglalkozott, 1933-35-ben a nagykállói gimn. tanára, majd több bp.-i középisk.-ban h. és r. tanár. 1935-ben ismét az OMI tudományos dolgozója, először mint az Ombrometriai Osztály tudományos munkatársa, majd vezetője. 1958-tól az Adatfeldolgozó és Tájékoztató Osztályt vezette nyugdíjazásáig, 1966-ig. Operatív munkája mellett tudományos kutatással is foglalkozott. A Kárpát medence csapadékklímájának számos kérdésében tette lehetővé mintaszerűen feldolgozott és közreadott adatanyag alapján a biztos tájékozódást. A 30- as években a Magy. Földrajzi Társaság titkára, egyben a Közlöny szerk.-je, majd a Társaság t. tagja. 1955-ben a Magy. Meteorológiai Társaság „Steiner Lajos emlékérem” ezüst fokozatával jutalmazta. A Társaság t. tagja volt. A Légkör szakfolyóirat első szerkesztőbizottságának tagja 1956-tól 1961-ig. Itt 17 cikke jelent meg. Több földrajz tankönyvet írt a középisk.-k számára. – F. m. A csapadék eloszlása Magyarországon (1901-30) (Bp., 1935); Magyarország csapadékviszonyai 1901-1940 (Bp., 1952); A csapadék havi és évi összegei Magyarországon a mérések kezdetétől 1970-ig (társszerzőkkel, (Bp., 1975). – Irod. Somogyi Sándor: In memorian H. F. (Földr. Közl., 1989. 1-2. sz.).