Kezdőlap

Juhász Géza (Debrecen, 1894. dec. 20.Debrecen, 1968. júl. 13.): költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudományok kandidátusa (1952). 1914-től Bp.-en bölcsészhallgató. Az I. világháború után 1919-ben tért haza francia fogságból. Debrecenben 1922-ben kapott m.–német szakos tanári diplomát. A debreceni felsőkereskedelmi isk. tanára (1923–39). Rendszeresen jelentek meg versei és tanulmányai a debreceni folyóiratokban és napilapokban, a Protestáns Szemlében, a Nyugatban, a Napkeletben stb. Elsősorban a kortárs irodalommal, az oktatással és közművelődéssel foglalkozott. Monográfiáit is e tárgykörből írta. A tiszántúli haladó értelmiséget tömörítő Ady Társ. szervezője és elnöke (1927). Mint a népi irányzat teoretikusa jelentős munkásságot fejtett ki. A ref. Dóczi leánygimn. tanára volt (1939–44). 1945-ben az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja 1945. ápr.-júl. között az ország első irodalmi folyóiratának a Magyaroknak szerk.-je. A debreceni KLTE tanára, a Magy. Irodalomtörténeti Intézet vezetője (1945–64). Egy.-i előadásaiban főleg a felvilágosodás és a reformkor irodalmával, élete utolsó szakaszában Csokonai-problémákkal foglalkozott. – F. m. Testvérgályák (versek, Gulyás Pállal, Nyíregyháza, 1923); Babits Mihály (Bp., 1928); Panorama de la littérature hongroise contemporaine (Paris, 1930); Háború (versek, Debrecen, 1937); A magyar szellem vándorútja (Debrecen, 1938); Népi írók (Bp., 1943); Csokonai-tanulmányok (Bp., 1977); J. G. Emlékkönyv (válogatott művek, sajtó alá rendezte, életrajzzal, bibliográfiával ellátta Juhász Izabella. Bev. Bán Imre, Balogh László, Debrecen, 1975). – Irod. Balogh László: Búcsú J. G.-tól (Kortárs, 1968. 9. sz.); Kardos Pál: J. G. (Nagyvilág, 1968. 9. sz.); Fáy Árpád: Búcsú J. G.-tól (Élet és Irod., 1968. 29. sz.); Kardos László: Búcsú J. G.-tól (Népszabadság, 1968. júl. 19.); Babits Mihály: Debrecen és Párizs (Arcképek és tanulmányok, Bp., 1977). – Szi. Erdélyi József: Gyalogbodza J. G. emlékének (vers, Zengő Csillag, Bp., 1976).