Kezdőlap

Karsai Lucia (Bp., 1929. nov. 4.Bp., 1984. márc. 8.): műfordító, szinkron-műfordító, Balázs Béla-díjas (1979). Antonio Widmar és Sziráky Judith leánya, Hárs László nevelt leánya, Karsai Elek felesége. 1939-től 1943-ig olasz nyelvű gimn.-ba járt, Füsi József tanítványa volt. 1950-ben szerzett diplomát az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegy.) Bölcsészettudományi Karán. 1962-ig középisk. tanár, majd műfordító volt. 1967-től a Magy. Televízió filmszinkron műfordítója, majd a szinkroncsoport vezető dramaturgja lett. Több mint ezer filmet szinkronizált olasz, francia, német, angol, spanyol nyelvből, pl. Fellini filmjeit. 1958-tól publikált, több kötetet fordított magyarra. Fő törekvése volt, hogy a szinkron-műfordítást a többi műfordítási műfajjal egyenértékűnek fogadtassa el. – F. ford. Giuseppe Berto: Vörös az ég (r., Bp., 1964); Oriana Fallaci: Pénelopé a háborúban (r., Bp., 1965); Paolo Santarcangeli: Labirintusok könyve (Bp., 1970); Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap (r., Bp., 1971); Piero Chiara: Az osztozkodás (r., Bp., 1972); Gavino Ledda: Apámuram (r., Bp., 1979); Gianni Rodari: Beleestem a tévébe (gyermekr., Bp., 1976); Italo Calvino: Láthatatlan városok (r., Bp., 1981). – Irod. K. L.: Műfordítás a film nyelvén (Nagyvilág, 1971. 7. sz.); „Nekem Szalai az eszményképem volt...” Widmar Luciával beszélget Tóth Pál Péter (Mozgó Világ, 1987. 8. sz.).