Kezdőlap

Kassowitz Félix, Kasso (Bécs, 1907. máj. 17.Bp., 1983. ápr. 13.): karikaturista, grafikus, Munkácsy-díjas (1968). Kereskedelmi iskolát végzett, majd hírlapi gyorsíróként dolgozott. 1930-32-ben Párizsban élt, hogy karikatúrával foglalkozzon. A La Rite, majd a Petit Journal, Marianne, La rire, Lu, źintransigeant c. lapok közölték rajzait. Hazatérésekor Bp.-en is ezt a mesterséget folytatta, 1934-ben a Délibáb folyóiratban megjelenő regénysorozatot illusztrálta. 1935-ben a Vasárnapi Újságnak, a negyvenes évek második felében a Ludas Matyinak, a Képes Hétnek dolgozott; 1945 után bontakozott ki még inkább karikaturista munkássága (Népszabadság, Füles, Szabad Száj, Tükör). 1945-ben ő készítette az Odol fogpaszta-reklámfilmet, s 1947-ben résztvett az újságrajzolók kiállításán a Nemzeti Szalonban. Munkáival számos szakmai kiállításon szerepelt; 1958-ban a Sportmúz. „Sport-karikatúra” kiállításán, 1959-ben a plovdivi Nemzetközi Karikatúra Kiállításon. Az 1960-as években a Divatcsarnok és a Corvin Áruház részére készített kereskedelmi plakátokat. Reklámgrafikai tevékenységét 1962-ben a Műcsarnokban megrendezett IV. Magy. Plakátkiállításon mutatta be. A Csodacsatár c. film plakátját is ő készítette. A Műcsarnokban szerepelt karikatúráival is 1968-ban, közöskiállításon. – Kasso rajzok c. albuma 1957-ben jelent meg.