Kezdőlap

Konok Ferenc (Szekszárd, 1914. ápr. 15.Bp., 1968. júl. 6.): vasesztergályos, a Magy. Néphadsereg tisztje. 1928–31-ben Bp.-en alkalmi munkás volt. 1929-ben bekapcsolódott a kőbányai ifjúmunkásmozgalomba. Mint a KIMSZ tagja részt vett az 1930. szept. 1-i általános sztrájkban és tüntetésben. 1930-ban belépett a KMP-ba, bekapcsolódott a tüntetésekbe, sztrájkokba, az illegális sajtó terjesztésébe, a Vörös Segély akcióba. 1931-től szervezett munkás volt. 1931–44-ben a Telefongyárban, az Ericsson m. villamossági gyárban stb. esztergályosként dolgozott. 1932–44-ben Kőbányán és Kispesten a Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségében, az MSZDP-ben és a Természetbarátok Turista Egyesületében tevékenykedett. Közben 1936-ban, 1940-ben, 1942-ben letartóztatták, 1943-ban hat hónapi börtönre ítélték. Kiszabadulása után – noha rendőri felügyelet alá helyezték – a Magy. Front antifasiszta tevékenységét segítette, közreműködött propagandamunkájában és a fegyveres ellenállás szervezésében. A német megszállás (1944. márc. 19.) után behívták katonának, de nem vonult be, a háború végéig illegalitásban élt. 1945-ben részt vett Kispesten az MKP, a nemzeti bizottság és a rendőrség megszervezésében. 1945–49-ben az MKP kispesti szervezetének politikai munkatársa, majd titkára volt. Az MDP javaslatára 1949. máj. 1-től őrnagyként a Magy. Néphadseregbe került. 1949–57-ben a Magy. Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnöksége pártbizottságán a fegyelmi bizottság elnöke. 1950-től alezredes, 1954-től ezredes. 1951–56-ban tagja volt az MDP Központi Ellenőrző Bizottságának. 1956. okt. 23-án a forradalom és szabadságharc kitörésekor részt vett a Magy. Rádió védelmében, az ellenforradalom leverése után az MSZMP újjászervezésében. 1957. ápr.-ig a Budai Forradalmi Ezred 2/a. karhatalmi századánál szolgált. 1957–61-ben az MSZMP Néphadseregi Bizottság Fegyelmi Bizottságának elnöke volt. 1962–68-ban a Honvédelmi Min. Titkárságán főtiszt. Tagja volt a Partizánszövetség Orsz. Bizottságának és fegyelmi bizottságának.