Kormos Tivadar (Győr, 1881. nov. 10. – Bp., 1946. aug. 25.): geológus, paleontológus. Rövid ideig jogi, majd földtani és biológiai tanulmányokat folytatott a bp.-i egy.-en. 1906-ban szerzett bölcsészdoktori oklevelet, azután a földtani tanszéken tanársegéd. 1908-tól 1919-ig a Földtani Intézet geológusa volt. 1914-ben egy.-i magántanár. A Tanácsköztársaság melletti állásfoglalása miatt állásából felfüggesztették, 1922-ben nyugdíjazták. Magántisztviselő lehetett. A 30-as évektől a Magyar Általános Kőszénbánya, ill. a Magyar Alumíniumipar Rt. geológusa. A mo.-i negyedkori csiga- és kagylófaunákat, majd a kihalt negyedkori emlősöket tanulmányozta (az 1910-es évek elején Kisázsiában és Görögo.-ban is). Az ősemlős-maradványok kutatása vezette az ősemberleletek kutatásához. Kutatásainak eredményei világviszonylatban is jelentősek voltak. – M. A Püspökfürdő hévízi faunájának eredete (Bp., 1905); A fejérmegyei Sárrét geológiai múltja és jelene (Bp., 1909); Új adatok a balatonmelléki alsópleisztacén rétegek geológiájához és faunájához (Bp., 1910); A polgári pliocén csontlelet (Bp., 1911); A hámori Puskaporos pleisztocén faunája (Bp., 1911; A tatai őskőkori telep (Bp., 1912); Három új ragadozó a Püspökfürdő melletti Somlyóhegy preglaciális rétegeiből (Bp., 1914); A pilisszántói kőfülke (Bp., 1915); Az ősember világa (Bp., 1926). Irod. Schréter Zoltán: K. T. emlékezete (Földtani Közl. Bp., 1948); Rapaics Rajmund: A magyar biológia története (Bp., 1953).