Kezdőlap

Korvin Ottó (Nagybocskó, 1894. márc. 24.Bp., 1919. dec. 28.): tisztviselő. Jómódú, felvilágosult, haladó szellemű szülők gyermeke. Társadalomtudományi tanulmányai során eljutott a marxizmushoz. Mint a fővárosi Fabank tisztviselője bekapcsolódott a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete baloldali csoportjának munkájába, eljárt Szabó Ervin előadásaira, 1917. máj. 1-én részt vett a háború alatti első munkástüntetésen. Az antimilitarista mozgalom részvevője szervezte a galileistákat, majd a galileista vezetők 1918. jan.-i letartóztatása után irányította az illegális. antimilitarista munkát. Röpirataiban munkástanácsok alakítására buzdította az üzemi dolgozókat. Részt vett az 1918. márc. 15-én kiadott Mindenkihez c. röpirat elkészítésében és terjesztésében. Az okt.-i polgári demokratikus forradalom győzelme után egyik irányítója a most már legálisan működő antimilitarista galileisták, az ún. forradalmi szocialisták csoportjának. Részt vett a KMP megalakításában és a Központi Bizottság tagja lett. 1919. febr. 20-án letartóztatták. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a belügyi népbiztosság politikai osztályának lett a vezetője, megszervezte a tanácsállam védelmi apparátusát. A Tanácsok Orsz. Gyűlésén (jún. 23.) a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagjává választották. A Tanácsköztársaság bukása után Bp.-en maradt, hogy megszervezze az illegális KMP-t, de rövid időn belül rendőrkézre került. A Margit körúti fogházban heteken át kínozták. Nyolc társával együtt halálra ítélték és kivégezték. – M. K. O. börtönnaplója (Fórum, 1948. dec.). – Irod. Lékai János: Emlékezés K. O.-ra (Új Előre, New York, 1922. jan. 31.); Vágó Béla: László Jenő és K. O. (Új Előre, New York, 1922. febr. 1.); – Szi. Balázs Béla: Legenda készül. K. O. emlékére (vers).