Kezdőlap

Kudász József (Mezőkövesd, 1904. júl. 10.Bp., 1981. júl. 27.): orvos, sebész, szívsebész, egy.-i tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952). A mezőkövesdi gimn.-ban érettségizett, majd ösztöndíjjal a bolognai orvosegy. hallgatója lett, ahol 1931-ben szerzett orvosdoktori diplomát, amit a Debreceni Orvostudományi Egy. honosított. 1937-ig a debreceni Kórbonctani Intézetben dolgozott. Egerben, a bp.-i Rókus, László, végül az István Kórházban alorvos, adjunktus, majd osztályvezető sebészorvos. 1950-ben a Pécsi Orvostudományi Egy. II. sz. Sebészeti Klinikájának a vezetője lett. 1955-től a bp.-i III. sz., 1957-től nyugdíjba vonulásáig (1975) pedig a IV. sz. Sebészeti Klinika ig. professzora. Még közkórházi orvosként a gyermeksebészet keretein belül kezdett foglalkozni a szívsebészettel, és oktatóként részt vett a gyermeksebész szakképzésben. Fő kutatási területén, a szív- és érsebészetben úttörő jelentőségű eredményeket ért el. Elsőként végzett hazánkban Blalock-műtétet, Swann-módszerrel aorta commissurotomiát, és ő alkalmazta először a median sternotomiás feltárást. 1960-ban a vezetése alatt álló munkacsoport hajtotta végre az első sikeres hazai extracorporalis perfúzióval végzett nyitott szívműtétet. Több mint 100 tudományos közleménye jelent meg. Tudományos eredményeit összegező Operálható szívbetegségek c. monográfiája (Kunos Istvánnal, Bp., 1965) mérföldkőnek számított a m. tudományos életben. Az érsebészet területén számos új eljárást alkalmazott (vazorenalis hypertonia műtéti megoldása stb.). Traumatológiával is foglalkozott; elsők között végzett Mo.-on combnyakszögezést. Jelentős volt oktatói tevékenysége is. Az Egészségügyi Tud. Tanácsnak (ETT) tagja, a Sebész és Mellkassebész, valamint a Kardiológiai Társ.-nak vezetőségi tagja volt. Számos külföldi sebésztárs., köztük a német Leopoldina Akad. tagjai közé választotta. – T. m. Wiederherstellungschirurgie an Herz un Herzbeutel (társszerző, Berlin, 1959). – Irod. Szabó Zoltán-Pintér Endre: Dr. K. J. (1904-1981) (Orv. Hetil., 1981. 36. sz.)