Kezdőlap

Kurkó Gyárfás (Csíkszentdomokos, 1909. dec. 2.Brassó, 1983. máj. 21.): romániai magyar közíró. Alapító tagja volt az Orsz. Magy. Párt ellenzékéből 1934-ben létrehozott Magy. Dolgozók Szövetségének. Részt vett az ún. Vásárhelyi Találkozón (1937). A második bécsi döntés után kiutasították Mo.-ról. 1943-ban bebörtönözték, mivel megtagadta a katonai szolgálatot. A háború után megalapította a Magy. Népi Szövetséget, amelynek elnöki tisztét 1947-ig látta el. Az egypártrendszer kialakulásának idején félreállították a politikai életből. 1949- ben letartóztatták és bebörtönözték. 1964-ben szabadult. Ezután a román írószövetség nyugdíjasaként visszavonultan élt. Publicisztikai írásait a kolozsvári Világosság, a Falvak Népe, az Utunk, valamint a brassói Népi Egység közölte. Az utóbbinak egy ideig főszerk.-je volt. – F. m. Nehéz kenyér (visszaemlékezések, Bukarest, 1949); Kurkó Gyárfás emlékére (szemelvények cikkeiből és a róla szóló írásokból, összeáll. Lipcsey Ildikó, Budapest, 1987). – Irod. Iszlai Zoltán: K. Gy. (Élet és Irod., 1983. 22. sz.); Beke György: Közélet, közírás, szépirodalom (Nyelv és Irod. Közl., 1983. 2. sz.); Lipcsey Ildikó: K. Gy. (História, 1984. 6. sz.).