Kezdőlap

Lakatos Imre (Marosvásárhely, 1882. ápr. 23.Auschwitz, 1944): újságíró. A kolozsvári egy.-en orvosi diplomát szerzett, de nem folytatott orvosi gyakorlatot. 1907-ben Párizsba utazott, ahol újságíró lett. Itt kötött barátságot Kuncz Aladárral. Az I. világháború kitörése után Svájcba menekült, 1919-ben tért vissza Marosvásárhelyre. Cikkei a Zord Idő c. hetilapban jelentek meg. Főként természettudományi, filozófiai és lélektani cikkeket írt. 1925-ben Kolozsvárott az Ellenzék c. napilaphoz került és 1941-ig a külpolitikai rovat vezetője volt. Közben rövid ideig szerk. az Erdélyi Helikont is. Ebben jelent meg A tragikus remekmű c., Kuncz Aladárról írott tanulmánya (1931. 7. sz.). Az Ellenzék c. folyóiratban a demokrata humanista bátor magatartásával küzdött a hitleri fasizmus ellen. 1941-ben a fasiszta törvények miatt elvesztette állását. A németek Kolozsvárra való bevonulása után a Gestapo elfogta. Auschwitzba deportálták. – Irod. Jancsó Elemér: L. I. a humanista szellem, a demokrata Európa hitvallója (Kortársaim, Bukarest, 1976). – Szi. Thury Zsuzsa: Barátok és ellenfelek (visszaemlékezés, Bp., 1979).