Kezdőlap

Méhely Lajos (Kisfaludszögi, 1862. aug. 24.Bp., 1953. febr. 4.): zoológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1899, r. 1910 – 1930), biológus. Tanulmányait a bp.-i egy.-en végezte, 1880-tól tanársegéd, 1885-ben a brassói állami főreálisk. tanára lett. 1896-ban az MNM állattárához került, 1912-ben ennek ig.-ja, 1915-ben egy.-i ny. r. tanár lett a bp.-i egy.-en. Különféle állatcsoportok fejlődés- és rendszertanával foglalkozott. Az I. világháborút biológiai magyarázatokkal igyekezett igazolni. 1919 elején a fajvédőkhöz csatlakozott. Előbb a darwinizmus leple alatt, majd nyíltan hirdette a fajvédelem reakciós eszméjét a Cél c. folyóiratban, amelyet maga szerk. Miután fajbiológiai tevékenységét több tudós elítélte, 1930-ban lemondott MTA-tagságáról. 1933-ban nyugdíjba ment. Magáévá tette a fasiszta ideológiát és hirdette annak politikai jelszavait. Mint zoológus főleg a méhek, a rákok, kétéltűek, hüllők és emlősök tanulmányozásával foglalkozott. 1945 után a Népbíróság mint népellenes és háborús bűnöst súlyos fegyházbüntetésre ítélte. – F. m. Magyarország kurtakígyói (Matem. Term. tud. Közl. 1895. 26. sz.); A földi kutyák fajai (Bp., 1904); Magyarország harmad- és negyedkori gyökeresfogú pockai (Bp., 1914); Az ősméhek természetrajza (Bp., 1935).