Kezdőlap

Moesz Gusztáv (Körmöcbánya, 1873. okt. 21.Bp., 1946. dec. 8.): botanikus, flórakutató, mikológus, az MTA l. tagja (1945). Tanulmányait a bp.-i egy.-en végezte, ahol már 1895-től Krenner József mellett az ásvány-kőzettani tanszék tanársegéde volt, 1897-ben szerezte meg a tanári oklevelet. 1899-től a brassói főreálisk. tanára volt. 1906-ban az MNM növénytári osztályába került, 1911-ben ig. őr, 1915-ben a mikológia egy.-i magántanára lett. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a Növénytár osztályig.-ja lett. 1921 után megfosztották tisztségeitől. 1931-ben lett újra a Növénytár ig.-ja. 1934-ben ment nyugdíjba, de tudományos munkáját tovább folytatta. Kezdetben ásványtannal is foglalkozott, majd Erdély flóráját tanulmányozta, de már Brassóban elkezdett virágtalan növényekkel és hidrobiológiával is foglalkozni. A Növénytárban már teljesen áttért a gombák tanulmányozására, de behatóan foglalkozott növénykórtannal is. A mezőgazdaságban szerepet játszó gombabetegségek kutatásaival nemzetközi elismerést aratott. Két gombanemzetséget róla neveztek el. Kutatásainak eredményét számos tudományos és népszerű közleményben ismertette, amelyeket maga illusztrált. Kora egyik legkiválóbb mikológusa volt, neki köszönhetjük hazánk gombaflórájának korszerű ismeretét. – F. m. Brassó állóvizeinek mikroszkopikus növényzete (Brassói főreálisk. ért. 1901 – 1902); Adatok az Aldrovanda vesiculosa L. ismeretéhez (Ann. Mus. Nat. Hung. 1907); Néhány bevándorolt és behurcolt növényünk (Botan. Közl. 1909); A rétyi Nyír növényzete (Magy. Botan. L. 1910); Adatok Bars vármegye flórájához (Botan. Közl. 1911); Mykológiai Közlemények (I – IX., Botan. Közl, 1913 – 1938.); Új gombák Lettországból (I – VIII., Magy. Botan. L. 1930 – 1938, Botan. Közl. 1937 – 1942); Magyarország gombaflórája. Fungi Hungariae (I. Myxomycetes Folia Crypt. 1925, II. Archimycetes, Phycomycetes, Ann. Mus. Nat. Hung. 1938; III. Ascomycetes, Ann. Mus. Nat. Hung. 1939; IV. Uredinae Ann. Mus. Nat. Hung. 1940, 1941); A házigomba és az épületek elgombásodása (Bp., 1934); Magyarország gubacsai (Botan. Közl. 1938); Budapest és környékének gombái (Botan. Közl. 1942); A Kárpát-medence üszöggombái (Posztumusz, Ubrizsy Gáborral, Bp., 1950). – Irod. Jávorka Sándor: (Magy. Gombászati L. 1947); Rapaics Raymund: A magyar biológia története (Bp., 1953); Boros Ádám: M. G. emlékezete (Botan. Közl. 1958).