Kezdőlap

Ország Mihály, guti (?? , 1484): nádor. A Gutkeled nemzetség Szabolcs vm.-ben birtokos, de szegény és jelentéktelen ágából származott és a család későbbi gazdagságának megalapítójává lett. Rozgonyi István leányával kötött házassága révén a bárók egyik hatalmas családjával került rokonságba. 1430-ban szerepel először mint udvari vitéz, 1433-ban főkamarás, Zsigmond kir. kíséretében Rómában járt. 1435 – 37-ben kincstartó, 1436-ban a Stibor-vagyon felosztásakor nagy uradalmakat (Csejte, Jókő) kapott, 1438 – 39-ben főasztalnokmester. Albert halála után Ulászló mellé állt, tagja volt az 1440-i követségnek, mely Ulászlónak megvitte megválasztásának hírét. 1440-től 1453-ig ismét kincstartó. 1445-ben már egyike a hét orsz. főkapitánynak. Mint ilyen a Vág völgyének védelmét vezette. 1454-től 1458-ig főajtónállómester: A Hunyadi-ház híve lett és mint nádor (1458 – 84) híven kitartott Mátyás mellett. 1466-ban részt vett a morvao.-i hadjáratban, 1467-ben az erdélyi lázadás leverésekor a kir. sereg vezére, 1476-ban részt vett Szabács ostromában. Újabb birtokok mellett megkapta a nyitrai püspökség jövedelmét. Élete végén visszaemlékezéseit Thuróczy Jánossal közölte, aki azokat krónikájában feljegyezte.