Kezdőlap

Páris László (Világos, 1898. szept. 13.Bp., 1964. márc. 14.): jogász, közgazdász. A bp.-i egy.-en 1922-ben államtudományi, 1925-ben jogtudományi doktori diplomát szerzett. 1921-től ügyvédjelölt, 1926-tól a bp.-i ítélőtáblánál bírósági fogalmazó. 1934- től 1947-ig megszakítással az egészségügyi igazgatás területén dolgozott. Politikai magatartása miatt 1944. márc.-ban állásából leváltották. 1944. okt.-ben letartóztatták, s a sopronkőhidai fegyházból a mauthauseni, majd gschaidi internáló táborba került. 1945. máj.-ban hazajött; 1946-tól a népjóléti min., 1947-től a külügymin. elnöki főosztályának vezetője, 1948 – 49-ben a moszkvai követség első tanácsosa. 1949-ben a Központi Döntőbizottság döntőbírája. 1950-től, az Orsz. Tervhivatalban működött, 1952-től haláláig a Központi Döntőbizottság elnöke. Tevékenyen részt vett 1945 után az ország egészségügyi szolgálatának újjászervezésében. Nevéhez fűződik az ország döntőbizottsági szervezetének kialakítása, valamint a szállítási szerződési rendszerrel kapcsolatos legtöbb anyagi és alaki jogszabály, továbbá a Központi Döntőbizottság elvi határozatai jelentős részének a megalkotása.