Kezdőlap

Pfeiffer Zoltán (Bp., 1900. aug. 15.New York, 1981. aug. 16.): ügyvéd, politikus. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegy.-en államtudományi doktorátust szerzett (1923), majd bírói és ügyvédi vizsgát tett (1928). Bp.-en folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1931-ben belépett a Független Kisgazdapártba (FKgP), 1936-tól a párt főügyésze, s az orsz. vezetőség, a nagyválasztmány tagja lett. Német- és nyilasellenes beállítottsága vitte a háború alatt a függetlenségi és népfrontmozgalomba, majd az ellenállási mozgalomba. 1944. márc. 19-e után illegalitásba vonult. 1944. ápr. végétől kapcsolatban állt a Békepárttal. Részt vett a Magyar Front létrehozásában, Dessewffy Gyulával együtt a kisgazdapártot kéviselte annak titkos összejövetelein; 1944. szept.-től az MF Intéző Bizottságának tagja. Közreműködött az MF szept. 20-i Horthy Miklóshoz intézett memorandumának kidolgozásában. 1944. okt. 15-e, a nyilas puccs után bekapcsolódott a katonai ellenállásba; részt vett a Bajcsy-Zsilinszky vezette Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának munkájában; csak a véletlennek köszönhette, hogy nov. 22-én elkerülte a letartóztatást. 1945. tavaszán azonnal bekapcsolódott a politikai életbe, ápr. 2-tól tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. 1945. aug. 20-án bekerült az FKgP Orsz. Intéző Bizottságába, majd 1945. nov.-től a Politikai Bizottságába. 1945. nov. 4.-től parlamenti képviselő. 1945. nov. 22-től 1946. dec. 31-ig az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára; pozitív szerepet játszott a köztársasági törvényjavaslat kidolgozásában. 1945-46-ban a Haladás Filmművészeti Rt. és a Mercur Bank Rt. (Bp.) igazgatósági tagja volt. 1947. márc. 12-én – a munkáspártok nyomására – kilépett a kisgazdapártból, mandátumát azonban megtartotta. 1947. aug. 4-én megalakította a Magyar Függetlenségi Pártot, amelynek elnöke lett, s amely a választásokon 49 mandátumot szerzett. 1947. nov. elején családjával elhagyta az országot; pártját nov. 20-án az Orsz. Nemzeti Bizottság választási visszaélésekre hivatkozva feloszlatta. 1947. nov. 23-án megfosztották magyar állampolgárságától. 1948. máj.-tól okt.-ig az Amerikai Magyar Népszava főszerkesztője, majd 1950-től 1960-ig rovatvezetője. 1950-től az emigráns Magyar Nemzeti Bizottmány Végrehajtó Bizottságának tagja, 1960-tól a Magyar Bizottságban folytatta tevékenységét. Az emigrációban az 1970-es évekre teljesen elszigetelődött, s visszavonult. – Irod. Izsák Lajos: Polgári ellenzéki pártok Magyarországon, 1944-1949 (Bp., 1983); Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1944-1947 (Bp., 1976); Haas György: P. Z.-ról (Új Magyaro., 1991. 7. sz.).