Kezdőlap

Róna Frigyes (Bp., 1923. máj. 16.Bp., 1985. okt. 29.): karmester, műfordító. Tanulmányait 1941-48 között a bp.-i Nemzeti Zenedében (zeneszerzés) Hammerschlag János, Szervánszky Endre és Lajtha László tanároknál folytatta, majd a bp.-i Zeneműv. Főisk.-n a karmesterképzőt Ferencsik Jánosnál végezte. 1949-52 között a Belügymin. Szimfonikus Zenekar; 1952-53-ban a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere; 1953-58-ban a Miskolci Opera és a Városi Szimfonikus Zenekarkarmestere, 1958-63-ban a Kecskeméti Katonai József Színház vezető karmestere. 1963-66 között a Ghanai Egy. zenei fakultásának zeneszerzés és karmesterképző tanára, operaegyüttest is szervezett. 1968-tól haláláig a Magy. Áll. Operaház korrepetitor-karmestere; egyben a Salgótarjáni Városi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt. Számos opera és operett szövegkönyvét fordította. Több gyermekopera, zenés játék szövegét, ill. verseit írta. Kísérőzenét komponált Shakespeare-színművekhez. Írt sanzonszövegeket is.