Kezdőlap

Soós Lajos (Magyargencs, 1879. febr. 6.Bp., 1972. aug. 28.): zoológus, az MTA tagja (l. 1942-1949), a biológiai tudományok doktora (1952). Tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en mint történelem-latin szakos kezdte, majd természetrajz–földrajz szakon fejezte be 1902-ben. Déván lett középiskolai tanár. 1903-ban tüdővérzése miatt Bp.-en a Természettudományi Múz. állattárában a puhatestű (Mollusca) gyűjtemény kezelésével bízták meg. 1912-től a bp.-i tudományegy. bölcsészettudományi karának magántanára. 1919-ben megszervezte a múz. természettudományi osztályainak a munkásság számára tartandó előadássorozatát, előadásokat tartott az Állatorvosi Főisk.-n. A Tanácsköztársaság bukása után tevékenysége és politikai magatartása miatt fegyelmi bizottság elé állították, az előléptetésből öt évre kizárták, megvonták egy.-i magántanári címét. 1935-ben nyugdíjba kényszerült, nyugdíjazásakor múzeumigazgatói címet kapott. 1945-től ismét aktív dolgozója a múz. állattárának. Az 1930-as években, valamint 1954-től 1959-ig a Biológiai Társaság Állattani Szakosztályának elnöke volt. Faunisztikai-állatföldrajzi, rendszertani, paleontológiai- fejlődéstörténeti, valamint állattani, sejttani és szövettani vizsgálatokat végzett és jelentős eredményeket ért el a puhatestű állatok kutatásában. Nevéhez fűződik a Kárpát-medence puhatestű-faunájának feltárása és az új alapokra fektetett első állatföldrajzi felosztás elkészítése. A mo.-i malakológiai kutatás vezető egyénisége. – Elnyerte az MTA Vitéz-díját. – F. m. A magyarországi Planorbis-félék alak- és szövettana (Állattani Közl., 1904); Vizsgálatok a magyarországi Pulmonaták rendszertani anatómiája köréből (Annales Historiae-naturalis Musei Nationalis Hungaricae, 1917); Az öcsi felső pontusi Mollusca fauna (Állattani Közlemények, 1934); A Kárpát-medence Mollusca-faunája (Bp., 1943). – Irod. Kaszab Zoltán: Megemlékezés S. L. születésének 100. évfordulójára (Állattani Közlemények, 1979).