Kezdőlap

Székely Mihály (Szarvas, 1885. jan. 11.Bp., 1959. ápr. 3.): gépészmérnök, repülőgépszerkesztő, pilóta. Oklevelét a bp.-i műegy.-en szerezte. Az 1910-ben Bp.-en rendezett nemzetközi repülőversenyen saját szerkesztésű gépén alkalmazott oldalegyensúlyozó berendezésével díjat nyert. 1911-ben állami ösztöndíjjal a repülőgéptechnikában akkor legfejlettebbnek számító Franciao.-ban tanulmányúton volt. Ugyanez évben pilótavizsgát tett, több díjat nyert, majd az osztrák Autoplan Werke vállalat berepülő pilótájának szerződtette. Nevéhez fűződik az első magyar távrepülés Bécs-Bp.-Bécs útvonalon 1911. júl. 19-én. Ugyancsak ő szállított először légi úton 1911-ben napilapot s egyéb sajtóterméket a fővárosból vidékre. Az 1913-ban rendezett nemzeti repülőversenyen ismét több díjat nyert. Az I. világháborúban pilóta képző tanfolyamot vezetett, 1918. jan.-tól a Magyar Repülőgépgyár RT. mérnöke volt. A háború után gépjárműszerkesztéssel foglalkozott; az 1950-es évek második felében a Járműfejlesztési Intézettől ment nyugalomba. Számos aviatikai tárgyú cikke jelent meg a szaksajtóban és napilapokban (Pesti Hírlap, Budapesti Hírlap); az Az Újság c. napilap repülési rovatának vezetője volt. – F. m. Visszaemlékezés Rákosra (Aviatika, 1930). Irod. Tamás Ernő: Sz. M.-nak a magyar légjárás úttörőjének első sikerei (Pesti Hírlap, 1936. máj. 2.); A magyar aviatika hőskora (Bp., 1937); Virágh Ferenc: A repülő közlekedés Békés megyei úttörői (Békésmegyei Népújság, 1962. 110. sz.).