Kezdőlap

Szelényi István (Zólyom, 1904. aug. 8.Bp., 1972 jan. 31.): zeneszerző, zongoraművész, zenetörténész. Kilencéves korától rendszeres zenei tanulmányokat folytatott. 1922-ben került a bp.-i Zeneakadémia hallgatóinak sorába, ahol Laub Istvánnál majd Székely Arnoldnál zongorázni, Kodály Zoltánnál zeneszerzést tanult. Zeneszerzőként egy növendékhangverseny keretében mutatkozott be (1925. máj. 26.), amely heves sajtótámadást váltott ki Kodály Z. és tanítványainak zenéje ellen (Diósy Béla: Moderne Musik. Pester Journal, máj. 28.). Zongoratanári oklevelét 1926-ban szerezte meg s egyben pedagógiai ösztöndíjat is kapott. Így jutott a Fodor Zeneisk.-ban tanári álláshoz. 1926-ban Kadosa Pállal, Kósa Györggyel, Kelen Hugóval és Szabó Ferenccel megalapította a Modern M. Muzsikusok Szabad Egyesületét. Egyik vezető művésze lett a m. zenei avantgarde-nak. Előadóművészként ez időtől mutatta be hangversenyein és rádiószereplésein a kortárs komponisták zongoraműveit, köztük Schönberg, Hindemith, Casella darabjait. Koncertező művészként és zongorakísérőként Németo.-ban működött (1928–29). Berlinben bemutatta K. Szymanowski Paganini XXIV. caprice-éhez írott zongorakíséretét. Egy emigráns orosz balettegyüttes zenei vezetője volt Franciao.-ban és Londonban (1930–31). 1935-ben hazatért. Jelentős szerepet játszott a munkás kulturális mozgalomban a munkáskórusok irányítójaként. A háború alatt koncentrációs táborba került. 1945 után Major Ervinnel könnyű zongoradarabokat adott ki Út a szonátához címmel (Bp., 1945). A bp.-i Állami Zenei Gimn.-ban zongora- és zeneszerzéstanár (1946-48), az intézet ig.-ja (1948-50). 1950. aug. 31-én az intézetből elbocsátották, de 1951-ben visszakerült és zeneszerzés- és kamarazenetanárként működött 15 éven keresztül. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakisk.-ban zeneszerzést, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisk.-n zenetörténetet és zeneelméletet tanított. 1951–56-ban az Új Zenei Szemle felelős szerkesztője volt. Műveinek egy részére a Kodály-iskola hatott. 40 kis zongoradarabjában (1935, kiadatlan) és a Magyar Művészeti Tanács 1948. évi Bartók-pályázatán díjat nyert Hommage à Bartók c. zenekari darabjában inkább Bartók hatása érezhető. A nyugati zenei irányzatok közül a bruitizmus stíluselemeit is felhasználta a proletkult szellemében írott Szimfónia egy gyár életéből c. művében (1946, bem. Városi Színház, 1949. máj. 11.). Oratóriumot komponált Tíz nap, mely megrengette a világot címmel (John Reed műve nyomán, Raics István szövegére, férfikarra, kamaraegyüttesre és szólistákra. 1962, bem. a Zeneak.-n 1965. jan. 24.). Liszt-kéziratok után kutatott Weimarban, elsőnek adta közre Liszt Hangnem nélküli Bagatell c. zongoradarabját (Bp., 1958); egy Liszt-motívumra egytételes zongoraversenyt írt Summa vitae címmel. A bp.-i Liszt-Bartók-konferencián előadást tartott Az ismeretlen Liszt címmel (1961). Legnagyobb szabású műve Spartacus oratóriuma (László Zsigmond szövegére, 1960). Számos zongoraművet, dalt, tanulmányt írt. Súlyos betegsége miatt öngyilkos lett. – F. m. Liszt Ferene élete képekben (Bp., 1956); A magyar zene története (I–II., Bp., 1959); Gyakorlati modulációtan stílustörténeti alapon (Bp., 1960); A romantikus zene harmóniavilága (Bp., 1965); A népdalharmonizálás alapelvei (Bp., 1968). – Irod. Maróthy János: Sz. I. (Magyar Zene, 1972. 2. sz.); Meghalt Sz. I. (Magyar Nemzet, 1972. febr. 3.).