Kezdőlap

Szücs László István (Abony, 1901. febr. 19.Bp., 1976. aug. 21.): dramaturg, író. Felesége Gáspár Margit író, színházigazgató. Erdőmérnöknek tanult Sopronban, a bécsi Hochschule für Bodenkulturban szerzett diplomát. 1926–27-ben Bécsben M. Reinhardt szemináriumába járt és zenetudománnyal is foglalkozott. Ott filmdramaturgként kezdett dolgozni. 1931-ben hazatért, mint állástalan diplomás Mátészalkán útépítésen dolgozott. Közben tovább folytatta színházi tanulmányait. Színházi tárgyú értekezéseket küldött a Napkeletbe, novellái és tanulmányai jelentek meg folyóiratokban és napilapokban. 1935-ben a Nemzeti Színház fődramaturgja lett, ahol többek között előkészítette Németh László első bemutatott darabja (Villámfénynél) színpadra állítását. Számos korabeli m. dráma színpadra vitelében is szerepe volt. 1945 után az Orsz. Művészeti Tanács tagja. 1949-ben megvált a Nemzeti Színháztól. 1951-ig a Színművészeti Főisk.-n drámatörténetet adott elő. 1951-1954 között a Miskolci Nemzeti Színház, később 1966-ig, nyugdíjba vonulásáig a bp.-i Operaház dramaturgja. 1934-től dolgozott a M. Rádió zenei osztályán. – Irod. Abody Béla: Sz. L. hetven éves (Muzsika, 1971. 4. sz.); N. J.: Hivatása: dramaturg (Film, Színház, Muzsika, 1976. febr. 28.); Mátrai Betegh Béla: Búcsú a láthatatlan embertől. Sz. L. halálára (Magyar Nemzet, 1976. szept. 11.); Vitányi Iván: Sz. L. halálára (Muzsika, 1971. 4. sz.).