Kezdőlap

Thury Zsuzsa (Bp., 1901. ápr. 22.Bp., 1989. okt. 14.): író, József Attila-díjas (1953, 1954, 1957), ~ Zoltán lánya, ~ Lajos húga, Sándor Kálmán író felesége. Debrecenben érettségizett (1918). 1921-től a Pesti Naplóban jelentek meg novellái. Első önálló elbeszéléskötete Debrecenben jelent meg 1927-ben (Schmitt Terka). 1927-től 1929-ig Párizsban élt, a Pesti Napló párizsi tudósítója volt, rövid ideig a Sorbonne-on folytatott tanulmányokat. Hazatérése után, 1930-1936-ban a kolozsvári Ellenzék c. lap belső munkatársa volt. Ezeknek az éveknek irodalmi és társadalmi életét dolgozta föl a Barátok és ellenségek c. visszaemlékezésében (1979). 1936-tól Bp.-en folytatta írói tevékenységét. 1945-ig legtöbb regénye irodalmi sorozatokban (Magyar regények, Százezrek könyve, Budapesti regények, Érdekes könyvek) jelentek meg. Rigó utca 20-22 c., a Révai Kiadónál megjelent regényében (1941) a kritika figyelemre méltónak találta elbeszélő modorát, az elmélyült lélektani ábrázolást. 1945 után megjelent regényeit, ifjúsági regényeit önéletrajzi motívumok szövik át. Ördögtánc c. regényében apjának alakját elevenítette föl (1961), A fivér c. regény hősét ~ Lajosról mintázta (1988). Válogatásában és előszavával jelent meg ~Zoltán elbeszélés gyűjteménye (Előbb meg kell halni, Bp., 1959). – M. Szerelmes idegenek (r., Bp., 1947); Bányai Júlia (r., Bp., 1951); Egy fedél alatt (r., Bp., 1952); A francia kislány (r., Bp., 1953); Mostoha testvérek (r., Bp., 1956); A jó fiú (r., Bp., 1959); Körülményes ifjúság (r., Bp., 1967); Apollónia kisasszony vendégei (r., Bp., 1968); A bécsi országút (r., Bp., 1973); Játék (kisr., Bp., 1976); Októbertől februárig (r., Bp., 1977); Szökés karácsonykor (ifjúsági r., Bp., 1977); Júlia vándorévei (ifjúsági r., Bp., 1981); Családi dolgok (elb., Bp., 1982); Amerikából jöttem (r., Bp., 1983); Az öreghölgy történetei (posztumusz, novellák, összeállította Bächer Iván, Bp., 1990). – Irod. Tabák András: Írói arcképek. Th. Zs. (A Könyv, 1965. 6. sz.); Bor Ambrus: Az Élet és Irodalom látogatóban Th. Zs.-nál (Látogatóban. Kortárs magyar írók vallomásai, Bp., 1971); Seres József Élmény és fantázia. Th. Zs. ifjúsági irodalmi műveinek áttekintő vizsgálata (Életünk, 1976. 3. sz.); Bozóky Éva: A hetvenöt éves Th. Zs. köszöntése (Könyvtáros, 1976. 4. sz.); Varjas Endre: Virágcsokor Boér Zsófiának Th. Zs. születésnapján (Élet és Irod., 1976. 16. sz.); Emlékeim, otthonaim (Budapest, 1977. 9. sz.); Bán Magda Th. Zs.-ról születésnapján (Élet és Irod., 1981. 16. sz.); Cs. K.: Búcsú Th. Zs.-tól (Népszabadság, 1989. okt. 17.); Lukács András: Elhunyt Th. Zs. író (Magy. Hírlap, 1989. okt. 17.); Major Ottó: Egy teljes élet. Th. Zs. fejfájára (Élet és Irod., 1989. 43. sz.).