Kezdőlap

Tot, Amerigo, Tóth Imre (Fehérvárcsurgó, 1909. szept. 27.Róma, 1984. dec. 13.): szobrász, grafikus. 1927-ben az Iparműv. Isk. grafikai szakán kezdte tanulmányait. 1930-ban négy hónapot Párizsban töltött. A dessaui Bauhaus isk.-ban tanult ösztöndíjjal (1931-33), majd egy ideig Berlinben is; Hitler hatalomra jutása után azonban gyalogosan átment Olaszo.-ba, és a Fiatal Művészek díjának másodszori odaítélése után a Római Magy. Akad.-n lakhatott 1936-ig. 1938-ban hazalátogatott és részt vett a Munkácsy-pályázaton, melyen második helyezést ért el. Művészeti tevékenységét a továbbiakban Olaszo.-ban folytatta. A harmincas évek második felében s a negyvenes évek elején kisplasztikáin, domborművein a reneszánsz művészet témakörei és formamegoldásai érvényesültek (Angyali üdvözlet, 1938; Utolsó vacsora, 1938-39; Judit 1938; Salome, 1938; Táncoló bacchánsnők, 1938; Celestine, 1939; Donatella, 1940). 1940-1945 között alkotta meg remekművét, A szép Partenopea c. bronz szoborkompozíciót. 1946-ban a St. Vincent szobrászati díjat, 1948-ban a Forte dei Marmi I. díj átítélték neki, s ugyancsak 1948-ban a római Termini pályaudvar előtető frízére kiírt nemzetközi pályázat első helyezettje lett. Az 1940-es évek közepéig kisplasztikáin, szoborkompozícióin a reneszánsz művészet hatása Maillol szobrászati látásmódjával ötvöződött. Összetett kompozícióinak súlyos, tömzsi, ugyanakkor líraian megmintázott nőalakjai a nyitott és zárt épületelemekkel együtt újszerű térértelmezési kísérletek (Pletyka, Veszekedés, Falusi üdvözlégy). Az 1940-es évek második felében emberalakjait expresszionista túlzással, groteszk tömörítéssel geometrikus alakzatokká formálta (Kavicsasszony, 1946; Terhes, 1946; Nyugalmazott birkózó portréja, 1947; Ősanya, 1948). 1952-ben részt vett a Velencei Biennálén. Későbbi absztrakt szobrai feltehetőleg épületplasztikai megbízásokkal állnak szoros kapcsolatban. A Termini pályaudvar frízét (250×128 m) a vasutat jelképező – alumíniumlemezekből kialakított – geometrikus formák-vonalak kompozíciójából alkotta meg. Jelentősebb épületszobrászati alkotásai még: Bariban a Takarékpénztár épületének tíz részből álló bronzkapuja (1955-56); a római autóklub főigazgatósága épületében elhelyezett 3x10 m-es Alagút betonreliefje (1959); a római Sportcsarnok (Palazzo dello Sport) előtt 1960-ban felállított Meteor betonszobra. 1958-ban egy nagyméretű szoborral szerepelt a brüsszeli világkiállításon. Az absztrakt-geometrikus formaproblémákat kutató litográfiasorozata könyv alakban is megjelent (Dodici litografie di Tot, Róma, 1960). Jellegzetes térformái képviseli a 12 darabból álló Tiltakozás c. bronz szoborsorozata. Hasonló felfogású művével 1962-ben a Velencei Biennálén szerepelt. A hatvanas években időnként visszatért az emberi alakokat ábrázoló domborművekhez (Keresztelés, Golgota), és hasonló, realisztikus stílusú illusztrációkat is készített Aretino olasz reneszánsz költő erotikus verseihez (bibliofil kiadása 1965-ben jelent meg). 1967-ben tanulmányúton járt az USA-ban, Japánban és Indiában. 1969-ben hazalátogatott, s Bp.-en, Tihanyban, Szegeden, Debrecenben és Pécsett rendezték meg kiállításait. Szülőfaluja templomában állították fel a reneszánsz ihletésű Csurgói Madonna c. kétalakos szobrát, s a debreceni egy. kémia tanszéke előtt A föld szeme c. bronz-vas plasztikáját. Fontos kiállításai: Svájc, Dánia, Svédo. (1950, 1952); Anglia (1962); New York (1966). – Irod. Maksay László: A. T. (Művészet, 1965. 9. sz.) Katalógus-előszó (Tihany, 1969); Major Máté: Amerigo Tot (Bp., 1971); Katalógus-előszó (Pécs, 1979); Katalógus-előszó (Bp., 1982); A. T. (szerk. Moldován Tamás, Bp., 1983); Árpási Zoltán: A Mag apoteózisa. A. T. (Békéscsaba. 1986); Weér Zsigmond: Interjú A. T.-tal (Somogy, 1988. 4. sz.); Bisztray Ádám: A. T. apoteózisa (Ragály és oltalom, Bp., 1988); Weér Zsigmond: A. T. őseiről (Somogy, 1990. 5. sz.). – Szi. Tóth Bálint: A. T.-nak (vers, Új Írás, 1982. 1. sz.).