Kezdőlap

Várkonyi István (Cegléd, 1852. júl. 12.Szolnok, 1918. máj. 19.): az agrárszocialista mozgalom egyik vezetője. Földművesszülők gyermeke. 1882-ben Bp.-re került, ahol különféle vállalkozásokkal tekintélyes vagyont szerzett. 1889-ben belépett a Magyarországi Általános Munkáspártba és 1890-ben az SZDP-be. 1896-ban beválasztották a párt vezetőségébe, a párt alföldi propagandamunkáját irányította. Ugyanebben az évben megindította Földmívelő c. lapját, amely a mezőgazdasági munkások érdekeiért harcolt, a földosztást követelte és az aratósztrájk gondolatát népszerűsítette. A párt vezetősége nem támogatta ezeket a követeléseket, és szakításra került a sor, 1897-ben kizárták az SZDP-ből. Ekkor hozzákezdett a Független Szocialista Párt szervezéséhez, amely a parasztság demokratikus forradalmi célkitűzéseinek adva hangot, az Alföld szegényparasztsága között nagy népszerűségre tett szert. Az alakuló pártkongresszust 1897. szept.-ben tartották Cegléden. Az itt elfogadott programba egy-két anarchista tétel is bekerült, egészében azonban a földosztás első politikai programja volt Mo.-on. A párt kezdeti befolyása a századfordulón a kormány üldözése következtében csökkent. A fővárosból kitoloncolták a pártvezetőség tagjait, betiltották a Törökszentmiklósra hirdetett kongresszust és 1899-ben ~t is perbe fogták és hathónapi börtönre ítélték. A perben ~ védője Eötvös Károly volt. 1904-ben megszűnt a párt lapja, a Földművelő is. 1906-ban ~ pártja egyesült! Áchim András parasztpártjával. Az I. világháborút megelőző években visszavonult a politikai élettől, de 1916-ban fellépett a háború ellen. – Irod. Simon Péter: A századforduló földmunkásés szegényparaszt mozgalmai 1891 – 1907 (Bp.. 1953); S. Vincze Edit: A MSZDP megalakulása és tevékenységének első évei (1890 – 1896) (Bp., 1961); Farkas József: V. I. (Párttört. Közl. 1965. 4. sz.); Farkas József: V. I. (Cegléd, 1965.)