Kezdőlap

Winkler Oszkár (Sopron, 1907. jan. 19.Sopron, 1984. dec. 19.): építészmérnök, a műszaki tudományok kandidátusa (1963), egyetemi tanár, Ybl-díjas (1953). A bp.-i műegy.-en 1930-ban kapott oklevelet. Sopron város ösztöndíjával tanulmányutat tett Olaszországban és Németországban. Ezután Bp.-en helyezkedett el, majd 1934-ben visszatért Sopronba, ahol tervezőirodát nyitott. 1948-ban megszervezte az első vidéki állami tervezőirodát, és annak vezetője lett. 1957-62 között a Győri Tervező Váll. főépítésze. 1947-75 között az Erdészeti és Faipari Egy. építéstani tanszékének egy.-i tanára. Igen jelentős a faipari építészettel kapcsolatos tevékenysége. Fontosabb építészeti művei Sopronban: kilátótorony a Károly magaslaton (1936), az ev. tanítóképző internátusa (1942), Ady Endre Kultúrház (1951-52); más városokban: Kecskemét, OTI-székház (Hegedüs Bélával és Schall Józseffel közösen, 1948-49), Bp. Mátyásföld, Ikarusz gyár kultúrháza (1952- 54), Zalaegerszeg, filmszínház (1956-60), Keszthely, egyetemi üdülő (1966). „Pro Urbe Sopron” éremmel tüntették ki; a Soproni Egy. 1981-ben tiszteletbeli doktorrá avatta. – F. m. Építési anyagok és szerkezetek (Sopron, 1950); Erdészeti építés 1-2. (Sopron, 1950); Brno Taut. (Bp., 1980); Alvar Aalto (Bp., 1982).– Irod. Dr. W. O. (Faipar, 1985. 4. sz.); Kubinszky Mihály: W. O. (Magy. Építőművészet, 1985. 2. sz.); Kubinszky Mihály: W. O. (Soproni Szle, 1985. 5. sz.).