A Várpalota fölötti Tési-fennsík különös berogyásai, időszakos víznyelői valószínűleg 1810-ben hívták fel magukra a figyelmet. Hunfalvy János és mások is megírták, hogy ebben az évben a palotai földrengéskor (április 1.) különös dolgok történtek: "... a Bakonyságban fekvő helységek határaiban tapasztaltak a földben iszonyú mélységű üregeket, amelyek, mint mondják, egész folyóvizeket is benyelnek anélkül, hogy megtelnének. Azok a nyelőkék a közönséges tapasztalás szerint néhány esztendő óta mindinkább elfojtódván, annyira bedugultak, hogy már mostanában felettük keresztül-kasul kezdtek szántani és vetni."

A Csőszpusztától másfél kilométerre délnyugatra fekvő, jelentős méretű, több berogyásból álló időszakos víznyelőbarlang töbrét az Alba Regia csoport tagjai eredetileg I-12. sz. objektumként tartották számon, de ennek kibontásával 1975-ben sikerült bejutniuk az egyik régen leírt "iszonyú mélységbe", az azóta Háromkürtő-zsombolyra átkeresztelt, 360 m hosszú és 105 m mély barlangba.

237
A tési Háromkürtő-zsomboly izometrikus térképe (Kárpát J. 1979)

A nagy kiterjedésű nyelőrendszert, amelyben eredetileg három nyelőlyukat és két berogyást találtak, 1973-ban kezdték kiásni, de a feltárt kisebb szakaszokat 1974-ben ismeretlen tettesek színültig visszatöltötték faágakkal és a már kitermelt törmelékkel. 1975 áprilisában ismét az objektum közepén lévő nagy kövek között ástak, de újra eredmény nélkül. Ezért e ponttól négy méterre, kicsit feljebb próbálkoztak, ahol kétheti munkával sikerült lejutniuk a víznyelőbarlang inaktív, "porosan száraz" szakaszába. Nyáron tovább növelték a száraz részek hosszát, majd másik két irányban láttak munkához. A bejárat alatt, a Száraz-teremmel ellentétes irányban, kisebb bontásokkal az Alpesi-falnak nevezett ferde terem tetejére értek, amelynek alja 42 m mélységben van. A merőlegesen futó hasadék mentén kialakult elkeskenyedő részen továbbjutva, egy 10x3 m alapterületű és 15 m magas terem tetejére érkeztek, ahonnan kétszer tízméteres hágcsózással ereszkedtek le a terem aljára, a -80 m-es szintre. A korrodált kőtömbökből álló álfenéken többszöri jól szervezett expedíciós rohammal tárták fel az egyre kisebb termeken keresztülvezető s a -105 m-es szinten befejeződő járatot. 1976-ban a térképezést követően hozzákezdtek az új bejárat kiépítéséhez, amelyet a bejárat közeli labirintusszakasz egyik felszínhez közel eső pontján tűztek ki. 1977-ben az átlyukasztást a súlyos omlásveszély ellenére elvégezték, majd a szakaszt omlasztásokkal, kőpillérezéssel stabilizálva, a bejárati aknát kiácsolták. Ugyanakkor a zsombolyszakasz 22 m mélységű részében egy oldalfalon nyíló hasadékon átbújva, új terembe jutottak, alján időszakos vízfolyási nyomokkal. 1978-ban ritka jelenség fordította ismét a kutatók figyelmét a Háromkürtő-zsomboly felé. A hirtelen bekövetkezett hóolvadás hatására a barlang időszakos vízfolyásai aktivizálódtak, s az üregrendszerben visszaduzzasztódott víz az Alpesi-fal -35 m-én tetőzött, ami 70 m-es vízoszlopnak felel meg. Ez a jelenség felvetette azt a gondolatot, hogy a víz nem a már ismert és feltárt barlangjáraton, hanem azokkal párhuzamos aknarendszereken áramlott be. Az ún. Kinizsi-kürtő feltárását is a nyelőműködés megfigyelése után kezdték meg. Már a régebbi barlangi túrákon tapasztalták, hogy futóbogarak, vakondtetem, szerves hulladék került minden átmenet nélkül az Alpesi-fal aljára. Most végre meggyőződhettek arról, hogy valamelyik felszíni nyelőpont, az Alpesi-fal délkeleti végéhez csatlakozva, a Kinizsi-kürtőn át vezeti le a vizet. Térképi azonosítás után feltételezhető, hogy a friss "leletek" az ún. Rókavári-nyelőpontról, egy ott keletkezett új berogyáson keresztül, közvetlenül a szántóföldről kerültek a barlangba. A kutatóknak sikerült feltárniuk a kürtőt, amint a vízfolyás elapadt. Sziklaszögek és kötél segítségével mintegy 35 m hosszú kürtőrendszerbe jutottak, amely kb. 20 m-re közelíti meg a felszínt.

A Háromkürtő-zsomboly felső-triász korú, dachsteini mészkőben, tektonikus hasadékok mentén, víznyelőrendszerben alakult ki. A barlang különböző pontjain vett kitöltésmintában fiatal holocén korú, valamint a fedő löszből kimosott, idősebb csiga- és csontmaradványok kerültek elő.