A leglátogatottabb hazai barlang nem szerepel Magyarország legnagyobb üregeinek listáján. Az évi 200 ezer vendéget fogadó Miskolctapolcai-tavasbarlang kitűnő példája annak, hogy egy viszonylag kis méretű, különleges sajátossággal rendelkező barlangot a jó földrajzi fekvés és a hozzáértő kiépítés hatására milyen kitűnően lehet hasznosítani. Tapolca nevét a hegy lábánál fakadó melegforrásról kapta, amely a Bükkalja magasodó szikláinak tövéből tágas, már a múlt század végén ismert barlangból tör elő. Sok melegvíz elfolyt a Hejő-patakon, míg a figyelem ismét a különleges barlangra terelődött; melyet 1929-ben fedeztek fel újra a BETE kutatói, akik Kerekes József vezetésével néhány évvel később feltérképezték. Akkor 170 m hosszú volt az egymást keresztező törések mentén kialakult üreghálózat, amelyből hiányoztak a máshol megszokott vízszintes járatok és cseppkövek. A felszínre nyíló kürtők alján a repedésekből langyos vizű források fakadtak, s a kis tavakban feltörő gázbuborékokat lehetett megfigyelni. A tó vizéből felszálló pára bomlasztotta a magasabban fekvő sziklafalakat, amelyek időnként nagy robajjal hullatták törmeléküket a mélyebb részekbe. Kerekes József vizsgálatai alapján tudjuk, hogy a tavasbarlangban észlelt egykori vízszintet jelző színlők jól megfelelnek a Hejő-patak teraszainak. Így azonosítani lehetett a hévizek feltörési idejét és magasságát. A pleisztocén elején oldódhatott ki a tavasbarlang ürege, majd a kürtők a jégkorszak végén nyíltak a felszínre, miközben a völgymélyüléssel együtt a melegvíz szintje egyre lejjebb süllyedt, egészen a mai állapotig. Kerekes úttörő vizsgálatai szerint tehát a Miskolctapolcai-tavasbarlang olyan teraszbarlang, amelyet nem a horizontálisan mozgó hideg karsztvíz, hanem a mélyből felszálló hévizek oldottak ki.

A barlang előtti fürdőt az 1930-as években építették a régi török fürdő helyén. Az épületkomplexumot az 1950-es években (1954-1959 között) hozzákapcsolták a tavasbarlanghoz, így Miskolctapolcán egyszerre három fürdő is üzemelt, vizüket akkor azonban még kellően nem választották el egymástól.

184
A Miskolctapolcai-tavasbarlang és fürdőépület alaprajza (Lénárt L. 1977 nyomán)

A források védelme érdekében 1969-1970-ben a különböző pontokon feltörő, eltérő jellegű vizeket külön-külön csőrendszerbe vezették, s átépítették a már híres "barlangfürdőt" is. A barlangot és a régi tavi fürdőt mesterséges alagúttal kötötték össze, s így létrehozták azt a látványos csonka kúp alakú vasbeton építményt, amelybe szintén a barlangfürdőn keresztül lehet bejutni. A barlangi részt is átalakították, mert az egyik, egyébként száraz kürtőbe vizet szivattyúznak, amely onnan 12 m-es zuhataggal esik le a "dögönyözést" kívánó látogatókra. Az átépítés után az egyébként jellegzetesen képződménymentes barlangban az ún. Sárkányfejes dögönyözőnél máris vastag, hófehér színű cseppkőbevonat alakult ki.

Mint Kerekes József leírta, az eredeti források a barlangi tavak fenekén törtek fel, de ma, a mesterséges beavatkozás hatására, a 29°C-os vizet a főforrásokból vezetik oda. A termálvíz kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos, amely kismértékben jódot, brómot, fluort és szabad szénsavat is tartalmaz. Rádiumemanáció-tartalma is jelentős, így bizonyos gyógyhatása is van.

Mint a Miskolctapolcai-tavasbarlangról készült legújabb szakvéleményekben (Hegedűs F. - Szlabóczky P., 1979) olvashatjuk, a közkedvelt "barlangfürdő" mögött a földtani adottságok ismeretében kiterjedt, jelentős méretű, hévizes eredetű, nagyrészt függőleges barlangokra számíthatunk. Ezek megismerése s a népszerű gyógyüdülőhely további fejlesztése előtt tág lehetőség kínálkozik.