NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET
IV. KÖTET: A NÉPVÁNDORLÁS KORA – AZ ISZLÁM
VII. RÉSZ: SZLÁVOK
XLV. A bolgár szlávok           XLVII. A horvát szlávok

XLVI. FEJEZET.
A szerb szlávok.

Az avarok történetéből tudjuk, hogy Heraclius császár 630 körül a birodalom és Avarország közé szerbeket is telepített. Nem sokkal a horvátok levándorlása után, beszéli Biborbanszületett Constantinus császár, az északon fekvő «Fejér-Szerbiából, mely Turkián (Magyarországon) túl a nálok Boiki néven nevezett, a frankokkal szomszédos s a Visztula és Ditzike (Dicsicza) folyóktól öntözött tartományból» a függetlenül uralkodó testvérek ifjabbika népével együtt a császárhoz fordult s tőle oltalmat kért. A császár a Dalmatiától keletre eső területet, a Drina, Boszna és Verbász folyók mellékét engedte át, melyet az avarok tartottak kezükben. Ezeket a jövevények innen kiszorították s az említett három folyó mentén, a Szávától az Adriai-tengerig helyezkedtek el.

Az ekként megszállott terület már a letelepedés alkalmával több független tartományra szakadt. Constantinus egyenként felsorolja ezeket is: Szerbia, a legkiterjedtebb tartomány, mely a mai Bosznia délkeleti részét, Ó-Szerbiát s a mai Szerbiát a Morava folyóig foglalta magába; Bosznia, mely körülbelől akkor is mai határai közt terült el; Travunija vagy Konavlje, a mai Hercegovina déli csúcsa; Zachlumje, a tengerpart az a része, mely Ragusától a stagnói öbölig terjed; Neretva vagy Paganija, a tengerpartnak a Czettina torkolatáig nyúló része és végül Zéta vagy Duklja (Dioklea), a tengerpartnak a Drina és Bojana torkolatától Cattaróig terjedő része. Ezeken kivül voltak még más kisebb tartományok is, melyek idő folytán jelentőségre vergődtek; ezek közt legnevezetesebb volt a rasszai vagy ráskai zsupa, melyről a magyar és német nyelv a szerbek rácz elnevezését vette.

A szerbek letelepedését követő első századokról alig tud valamit a történelem. Constantinus császár följegyzéseiből kétségtelen, hogy úgy a horvátok, mint a szerbek nem sokára a bevándorlás után keresztyénekké lettek, a Neretvában lakó nerecsánok kivételével, kik szivósan ragaszkodtak pogány hitükhöz. Heraclius római papokat küldött hozzájuk s a szerbek, kik a császár fenhatóságát elismerték, nem akarván a császárral, kinek új hazájukat köszönhették, mindjárt kezdetben ellenkezni, színleg elfogadták a keresztyénséget. Hogy csak így bizonyítja az is, hogy a byzanczi kormány még századokkal később is kénytelen volt térítésükkel bajlódni.

Egységes államot a szerbek sokáig nem tudtak alkotni. Náluk is megvolt a családi közösség s egyes törzseik felett zsupánok állottak, kik egymástól teljes függetlenségben uralkodtak. Mindazáltal időnként e zsupánok fölé változó hatalommal egy főzsupán (veliki župan) emelkedett, ki rendszerint a legidősebb volt köztük.

A görög császárok és a bolgár uralkodók közt folyt ádáz küzdelemnek tulajdonítható, hogy Szerbia mindkét hatalommal szemben meg tudta tartani függetlenségét. Mikor azután II. Basilius 1018-ban teljesen megtörte a bolgárok hatalmát, az egész szerb föld görög tartománynyá lett. De minthogy a byzanczi kormányzók zsarolták a népet, a görögök igája gyűlöletessé vált s a szerbek az újra lábbadozni kezdő bolgárokkal szövetkeztek. E miatt a görög császár haragját vonták magukra s Mihály főzsupán (1050–1080) a hatalmas VII. Gergely pápa segítségéhez folyamodott, ki azután őt a királyi czímmel tisztelte meg.

Az 1120. év körül a zsupánok közül Uros vagy a mint nevezni szokták, Bela Uros rasszai zsupán emelkedik ki, a kitől a Nemanják családját származtatják. Az ő idejében sem szünt meg a küzdelem a szerbek és görögök közt. A Byzanczczal való versengésben a megtört bolgárok helyét lassanként a magyarok foglalják el. II. István királyunknak a görögök ellen folytatott hadjáratában a szerbek szövetségesei voltak s II. Béla, Uros leányát vette feleségül. Ekkor került Bosznia a szerbek hozzájárulásával a magyar korona birtokába s ez időtől fogva használták a magyar uralkodók a Ráma királya czímet, mely eredetét a Bosznia déli határán hömpölygő Ráma folyónak köszönheti.

Uros halála után is megmaradt a barátságos viszony a szerbek és magyarok közt, nem kevés aggodalmára a byzanczi császároknak, kik a szerbeket megtörni igyekeztek. Különösen Mánuel császár nem tűrte e szövetkezést s az 1159. évben támogatásával és tettleges segítségével Uros legifjabb fia, Nemanja István nyerte el a rasszai zsupánságot s később a főzsupánságot is a szerb tartományok nagy része fölött. Az ő nevéhez fűződik a szerb állam megalapításának s a szerbek egyesítésének dicsősége.

Nemanja függetlenítvén népét a görög császár fenhatóságától, Szerbia belépett az akkori európai államok sorába. Harminczhat évig tartott uralkodása után az ország megerősödve szállott át utódaira s végre Dusán király, majd császár (1336–1356) alatt fejlődése tetőpontját érte el, hogy e nagy uralkodó után a hanyatlás és nemsokára a végenyészet örvényébe merüljön.