21. fejezet
Bécs jelentősége hazánk könyvtermelésében


A XV., XVI. és XVII. századbeli Bécs városa Európa leghatalmasabb uralkodó családjának, a Habsburgoknak székhelye volt, akik német-római császárok s egyben magyar királyok is voltak. Az ő uralkodásuk alatt jött létre az a szoros kapcsolat az osztrák kultúrával, amely hazai nyomdászatunkra is nagy hatással volt.

Bécsi nyomtatási hely jelzéssel már 1482-ből találunk könyvet, a fametszetekkel díszített Rókus-legendát, sőt több bécsi kiadású könyv ismeretes, melyeket 1482 és 1486 között nyomtattak, de állandó nyomdája még nem volt ebben az időben a városnak. Feltehető, hogy Stephan Koblinger vándornyomdász volt e könyvek nyomtatója. Az első állandó nyomdát 1492-ben állította fel Johann Winterburger. Művelt és tekintélyes embernek számított, aki mesterségét valószínűleg Svájcban tanulta. A Winterburger nyomda 18 éven át egyedül működött Bécsben, s csak 1510-ben nyílt meg a második nyomda, amelyet Hieronymus Vietor alapított. Krakkóból került Bécsbe, és világi könyveket nyomtatott német, latin, lengyel és görög nyelven. Betűit főleg Olaszországból és Németországból hozatta. Vietor 21 évi bécsi működése után visszatért Krakkóba.

Ugyancsak 1510-ben rendezte be nyomdáját Johann Singriener, a rendkívül művelt, tudósok körében is nagy tekintélynek örvendő nyomdász. A három bécsi tipográfus között ő volt a legjelentősebb. Sok, fametszettel ékes könyve jelent meg. A fametszeteket saját műhelyében metszette. Singriener nyomtatta magyar nyelven Pesti Gábor három könyvét, amikor még Magyarországon nem volt nyomda. Az első 1536-ban Új Testamentum magyar nyelven, számos fametszettel, a második ugyanebben az évben az Aesopi phrigis fabulae, a harmadik 1538-ban Nomenclatura Sex Linguarum (Hatnyelvű szótár).

Neves nyomdász Rafael Hoffhalter. Lengyelországból került Bécsbe, ahol 1556-tól 1562-ig működött. Hoffhalter nyomtatóműhelye a korabeli bécsi művészeket is foglalkoztatta. Könyveit szép metszésű, kecses betűk jellemezték, művészi fametszetek és rézmetszetek díszítették. Sok tudományos és szépirodalmi könyvet adott ki, költőkkel, tudósokkal állandó összeköttetést tartott fenn. 1561-ben nyomtatta ki Draskovics György Igen szép könyv az közönséges igaz keresztyén hitnek régisége és igazsága mellett című magyar könyvét. A kitűnő nyomdász protestáns volt. Vallása miatt kellett elhagynia hazáját, Lengyelországot, majd 1562-ben Bécset is. A mi szempontunkból Hoffhalter kényszerű távozása Bécsből nagy jelentőségű, mert onnan egyenesen Debrecenbe költözött, és szép kivitelű magyar kiadványait 1565-ben már itt jelentette meg. Fia, Rudolf is Magyarországon működött.

Matthäus Cosmerovius von Lorenzberg (1640-1674) szintén lengyel származású nyomdász. Krakkóban tanulta mesterségét, ahonnan Bécsbe költözött. 1649-ben udvari nyomdásznak nevezték ki, és 1666-ban nemességet kapott. Sok magyar könyvet nyomtatott.

Franz de Mesgnien Meninski 1675-ben Lotharingiából került Bécsbe. Főképpen keleti nyelvű könyveket nyomtatott. Kiadott egy arab-perzsa-török szótárt, öt kötetben. Halála után nyomdáját Johannes van Ghelen (1678-1720) vette át, aki Antwerpenből került Bécsbe, s széles körű nyelvtudással rendelkezett, magyarul is megtanult, és sok magyar könyvet nyomtatott. Több utódja volt, s a nyomda egészen 1857-ig fennállott.

Bécs XVII. századbeli életére éppúgy, mint a magyarországira, az ellenreformáció ütötte rá bélyegét. Az állandó háborús veszedelem, az 1679-i pestisjárvány a nyomdákra is kedvezőtlenül hatott.

A XVIII. században némi javulás észlelhető. Ebből az időből Leopold Johann Kaliwoda nyomdáját említjük, amely 1734-től 1775-ig működött, és szép, tökéletes kiállítású könyveket készített, amiért megkapta a császári, királyi egyetemi nyomda címet. A magyar testőrírók munkáit legtöbbször ő nyomtatta ki, így Bessenyei György Ágis tragédiáját is (72. ábra).

Bécs legjelentősebb nyomdásza a magyar származású Johann Thomas Edler von Trattner. Kőszegen született szegény családból. Anyját születésekor elveszítette, s két évre rá apját is. Mint árva gyermek került Bécsújhelyre, egyik nagynénjéhez; ott végezte iskoláit, majd 15 éves korában beállt nyomdásztanulónak. Felszabadulása után Bécsbe ment s a Ghelen nyomdába került, ahol kilenc évet töltött el. 1748-ban átvette Johann Jacob Jahn nyomdáját, amelyet rövidesen betűöntödével is kibővített.

Trattnernek nyilván kitűnő érzéke volt magas összeköttetések megszerzéséhez, mert könyvkiadványaira és nyomtatványaira számos privilégiumot kapott, sőt több ízben hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsönöket is. Befolyásos barátokra tett szert, és ezek révén olyan előnyöket biztosított a maga számára, melyeket mások nem tudtak megszerezni. Éppen ezért sok ellensége akadt, főképpen a kollégái között, akik nemegyszer Mária Terézia színe elé járultak panaszaikkal.

1759-ben Trattner megvásárolta az elhunyt Maria Eva Schilgin nyomdáját, s e nyomda privilégiumai révén a vidéki városok nyomtatványellátása is kezébe került.

E sok privilégium birtokában Trattner nagy vagyont gyűjtött. Öt fióknyomdát állított fel: Pesten, Zágrábban, Triesztben, Innsbruckban és Linzben. Betűöntödéjéből sok szép betű került ki, amelyeket a nagy birodalom számos nyomdájába szállított.

Az uralkodóktól sok kitüntetést kapott. Mária Terézia udvari nyomdászává nevezte ki, férje, Lotharingiai Ferenc pedig római szent birodalmi lovaggá. II. Lipóttól magyar nemességet kapott.

II. József uralkodása alatt Trattner előjogai érvényüket vesztették, mert a császár egyetlen rendeletével megszüntetett minden privilégiumot, kimondván, hogy "mindenki, aki magának sajtót, betűt és papírt vásárolni tud, és mindenki, aki betűket önteni akar, teheti akkor és ott, amikor és ahol akarja, csak a törvények intézkedéseinek kell az illetőnek alávetnie magát".

Trattner ötvenéves nyomdászi működése után, 85 éves korában, 1798-ban halt meg.

A bécsi állami nyomdát még mint magánnyomdát 1804-ben Josef Vincenz Degen alapította, majd 1814-ben átalakult állami nyomdává, Degen vezetése alatt. Főleg a keleti nyelvű könyvek nyomtatása terén ért el nagy sikereket. 1845-ben 35-féle keleti betűtípussal rendelkezett.

Ugyancsak a keleti nyelvű könyvek nyomtatásában lett világhírű a Bécsben működő örmény mechitharista szerzetesrend nyomdája.


huszadik fejezet - kezdőlap - huszonkettedik fejezet