25. fejezet
Misztótfalusi Kis Miklós élete és tragédiája



"Mindenféle nyelvben és minden formában
Betűt metszhet vala nagyobban s apróbban
Úgy járt vala tudós keze az acélban
Mint másnak a könnyen engedő viaszban."

Pápai Páriz Ferenc versezetéből

Ha nem hiteles okmányok tanúsítanák a nagy magyar nyomdásznak, Misztótfalusi Kis Miklósnak* csodálatos tündöklését és életének tragikusan szomorú befejezését, talán legendának tartanánk regényes pályafutását. Külországban jár, abban a városban, amelyben a világ legelső nyomdászai, az Elzevirek, a Blaeu-k dolgoznak, tehetsége és szorgalma révén megtanulja az előtte addig még teljesen ismeretlen nyomdászmesterséget. A legkitűnőbb és legbecsültebb munkatársa lesz mesterének, majd önállósítja magát, nyomdát és betűöntödét nyit a távoli nyugati városban. Nemcsak hogy megállja helyét a világ e legnagyobb nyomdászai között, de olyan hírnévre tesz szert, hogy messze földről kapja a megrendeléseket. Uralkodók fényes ajánlatokkal és meghívásokkal keresik fel, s amikor a legmagasabbra emelkedik, otthagyja a békességes, nyugodt életet, felpakolja szerszámait és könyveit, s a háború sújtotta Európán keresztül, ezer viszontagsággal küzdve, visszatér hazájába, Erdélybe. Mostoha viszonyok között, irigy és kicsinyes ellenfelek szervezett hadával körülvéve, a mellőztetés keserű érzésével eltelve fejezi be tragikusra fordult életét.

Egyszerű, szegény szülők gyermeke, Misztótfalun született 1650-ben, Nagybánya közelében. Iskoláit Nagybányán és Nagyenyeden végezte, majd Fogarasra ment tanítónak. Fogaras ebben az időben olykor-olykor fejedelmi székhely is volt, mert Apafi Mihály udvarával gyakran időzött ott. Misztótfalusi lelkésznek készült, de nem nagyon vonzódott ehhez a hivatáshoz. Szónoki kézsége gyarló volt, s nem is szeretett beszélni. Barátja Pápai-Páriz Ferenc, aki gondos szemmel figyelte Misztótfalusi hajlamait, lebeszélte őt a papi pályáról, és amikor az erdélyi püspök megbízta Misztótfalusit, hogy ügyeljen fel az Amszterdamban Erdély számára készülő biblia nyomására, figyelmébe ajánlotta a nyomdászat mesterségét. Tanácsolta, hogy Hollandiában nézzen körül a németalföldi világhírű nyomdákban is. Ha majd elsajátította a mesterség titkait, és ismét hazakerül, iránytani tudja az erdélyi tipográfiát, mert "prédikátoraink, istennek hála, elegen vannak Erdélyben, de ilyen ember kellene igen, aki nincsen."

Misztótfalusi 1680-ban indult el hollandiai útjára. Előbb Utrechtben és Leydenben nézett körül, majd Amszterdamba került. Hollandia, amely a spanyolok ellen vívott szabadságharcát az 1648-i münsteri békével sikeresen befejezte, akkor már a béke áldásait élvezte, s Európa egyik leggazdagabb országa volt; kereskedelme az egész világot átfogta. A szabad vallásgyakorlat, a tudomány és a sajtó szabadsága Európa szabadgondolkodóinak gyülekezőhelyévé avatta, és míg Közép-Európa országaiban háborúk dúltak, Hollandiában csodálatos virágzásnak indult a tudomány, a művészet és az irodalom.

A sáros, eldugott kis Fogarasról a világ középpontjába, a pezsgő élettel teli, tudományt és kultúrát árasztó Amszterdamba toppanni, nem akármilyen élményt jelent egy olyan fiatalember számára, aki maga is teremtő akarattal, művészi képességekkel rendelkezik. Misztótfalusi nem tud betelni a sok új benyomással, a hazai világtól annyira különböző élettel. A csodálatos látnivalók ezreit, a világváros naponta termő új és új élményeit csak úgy habzsolja magába.

Ellátogat az amszterdami nyomdákba, s végül Willem Blaeu-nál köt ki, aki a legszebb térképeket készítette Európában. Blaeu hajlandó volt félévi 200 tallér ellenében magához venni a fiatalembert, s megtanítani a tipográfusmesterségre.

Misztótfalusi ebben az időben töltötte be harmincadik évét. Ahhoz már nem nagyon fiatal, hogy új pályán induljon olyan országban, amelynek egyelőre a nyelvét sem bírja. De az erős akarat mindenen győzedelmeskedik. Beáll tanulónak a Blaeu nyomdába, és vasszorgalommal tanulja a holland nyelvet. Beszédbe elegyedik mindenkivel, még a játszadozó gyermekek mellé is odatelepszik, hogy ellesse beszédüket s ezzel is tökéletesítse nyelvtudását. A Blaeu-nak fizetett nagy tandíj a hazulról hozott pénzét erősen megfogyasztotta, így hát a legnagyobb önmegtartóztatással kell beosztani megmaradt pénzét, hogy tanulóéveire, amíg nem keres, elegendő legyen.

Nemcsak a szedést, nyomást, hanem a betűmetszést és öntést is megtanulja. A betűmetszésben rövid idő alatt olyan jártasságra tesz szert, hogy - amiként ő maga írta - az övénél szebb betűket nem öntött senki Amszterdamban. Tanulóideje három esztendőig tartott, de gyors előrehaladása mesterét annyira kielégítette, hogy most már ő fizetett Misztótfalusi munkájáért.

Az újdonsült fiatal nyomdász most már arra gondolt, hogy Amszterdamban önállósítja magát. Olyan eredmény volt ez, amire Fogarasról útrakeltekor sem ő, sem pedig pártfogói még csak nem is gondoltak. Már messze túljárt a célon, amiért Amszterdamba ment, hogy annyit sajátítson el a nyomdászatból, amivel a biblia nyomtatását ellenőrizni tudja. Most már maga látott hozzá, hogy a távoli, idegen városban a magyar bibliát kinyomtassa. Nyomdája hamar virágzásnak indult és sok megrendelést kapott. Temérdek munkája közepette is legfontosabb volt számára a magyar nyelvű biblia kinyomtatása. Költségeinek fedezésére 2500 aranyat kért hazulról, de miután az otthoniak megtagadták a hozzájárulást, a maga költségén folytatta a nyomtatást. Maga metszette hozzá a betűket, és a maga pénzén vásárolta hozzá a finom hollandi papirost.

Misztótfalusi nemcsak jó és szép kiállítású, de hibátlan és tökéletes szövegű magyar bibliát akart létrehozni. Ő maga is mint teológus és nyelvész sokat javított a szövegen, s ebben segítségére volt több, Hollandiában tanuló magyar diák. E javításoknak a híre eljutott szűkebb hazájába is, ahol menten azt a vádat koholták ellene, hogy meghamisítja a bibliát. Ezért Teleki Mihály megbízta a Berlinbe induló Kolozsvári István gyulafehérvári tanárt, látogasson el Amszterdamba is, hogy Misztótfalusit eltérítse a biblia nyomtatásától. Kolozsvári meg is érkezett Amszterdamba, s küldetéséhez híven rá akarta venni Misztótfalusit a munka abbahagyására. Miután ez nem volt hajlandó eredeti célkitűzésétől eltérni, panaszt tett ellene az amszterdami egyháztanács előtt. Az egyháztanács színe elé idézte Misztótfalusit, de az ahelyett hogy helyt adott volna Kolozsvári panaszának, még buzdította is Misztótfalusit a munka folytatására. Ő tovább is haladt a munkájában, és 1685-ben elkészült vele.

A biblia első példányát elküldte Teleki Mihálynak, aki elragadtatással vette kézbe a gyönyörű könyvet, amelyet szöveg tekintetében is teljesen hibátlannak talált. Teleki kezdeményezésére elhatározták otthon, hogy Misztótfalusit hazahozatják. Az útiköltség céljára 200 aranyat küldtek neki, amelyet Misztótfalusi vissza akart küldeni, mert nyomdája már oly mértékben fellendült, hogy ilyen segélyre nem volt szüksége. Eszébe jutott azonban, hogy az otthoniak emiatt megsértődnének, s ezért a maga pénzéből is megtoldva, szétosztotta a küldött összeget a Leydenben és Utrechtben tanuló szegény magyar diákok között.

Misztótfalusi nyomdájának és betűöntödéjének jó híre időközben mindinkább növekedett, s ennek megfelelően jövedelme is jelentős volt. Kiváló munkájának egész Európában híre ment, sőt még Grúzia királya, Artsil is tudomást szerzett róla, és az amszterdami polgármester, Nicolas Witsen ajánlatára megbízta Misztótfalusit a grúziai ábécé metszésével és öntésével. Amikor a kész munkát elküldte a királynak, ez lelkes elragadtatással köszönte meg a polgármesternek, hogy ilyen kiváló betűmetszőt szerzett neki. Sokat dolgozott Misztótfalusi Angliába, Svédországba, Svájcba, Németországba és Lengyelországba is, sőt annak ellenére, hogy protestáns volt, még XI. Ince pápa is betűkészletet rendelt nála a vatikáni nyomda számára.

A firenzei Mediciek leszármazottjának, III. Cosimo nagyhercegnek küldöttei is felkeresték Misztótfalusit. Az egykori olasz nyomdaművészet ebben az időben hanyatlásnak indult, és a könyvszerető herceg már nem talált Olaszországban olyan nyomdászt, akire rábízhatta volna felállítandó nyomdája felszerelését. Ezért küldte Hollandiába embereit. Misztótfalusi elvállalta a betűk készítését, de arról hallani sem akart, hogy Firenzébe költözzék, még csak ideiglenesen sem, mert időközben mindjobban megérlelődött benne az elhatározás, hogy visszatér hazájába.

Lassanként lebonyolította a még befejezetlen munkáit, minden függőben levő ügyét rendezte, és csomagolni kezdett. A biblia 12000 kötetre rúgott, és emellett egyéb könyveket is becsomagolt. Nyomdai, betűöntő felszereléseket egész garmadával, bár ezek egy részét kénytelen volt visszahagyni, mintegy 1200 tallér értékben. Poggyászát kilenc hatalmas társzekérre rakta, s 1689 őszének egy reggelén útnak indult a békesség és nyugalom földjéről a háborúk dúlta Európa országútjain keresztül Erdélybe.

Misztótfalusi útja a XVII. századbeli közlekedési lehetőségek mellett hét teljes hónapig tartott a harmincéves háború nyomait viselő Németországon keresztül. Egész útja alatt sorozatos kellemetlen kalandokban volt része. Hol megrekedtek a szekerei, hol valamelyiknek a tengelye tört el vagy pedig kóborló csapatok tartóztatták fel, igazoltatták s kutatták át poggyászait. Lipcsében, kollégáinak tanácsára rakományának egy részét hátrahagyta. Amikor Lengyelországon haladt keresztül, a vakbuzgó Goluchowski lengyel herceg birtokán feltartóztatták. Misztótfalusi felmutatta a szállítási jegyzéket, de az abban szereplő "Arany Biblia" elnevezést félreértették - arianus (unitárius) bibliának értelmezték -, s a herceg, azt gondolva, hogy az üldözött unitáriusok részére akarja becsempészni a bibliát, egész könyvkészletét lefoglalta s majdhogy máglyára nem hurcoltatta. Misztótfalusi kénytelen volt útját könyvek nélkül folytatni, s reményt vesztetten érkezett Kassára. Itt régi pártfogója, Bethlen Miklós tanácsára Szobieszki János lengyel királynak írt. A király, aki Bécs felszabadításában nagy szerepet töltött be, a gőgős oligarchával szemben gyengének bizonyult. A kárvallott Misztótfalusit végül is a véletlen segítette könyveihez. Lengyelországot hegyi rablók csapata támadta meg, akik a főúri udvarházakat rabolták, pusztították. A lengyelek, abban a hiszemben, hogy a magyarok küldték rájuk a rablókat, hogy a lefoglalt bibliákért bosszút álljanak, sietve útnak indították Kassára a könyveket.

Misztótfalusi Kassáról, bibliáival megrakodva, Debrecennek vette útját. A debreceni vásáron azonban a bibliák árusításával kudarcot vallott, mert a népnek annyi pénze sem volt, hogy az olcsón kínált gyönyörű könyvekből vásárolni tudott volna. Caraffa tábornok, a hírhedt eperjesi hóhér, az 1685-86. években Debrecent sanyargatta. Csak pénzben 1 800 000 forintot vetett ki a városra hadisarc és adó fejében. Pribékjei házról házra jártak, s minden feltalálható pénzt és élelmet elraboltak. Ilyen körülmények között könnyen érthető, hogy Misztótfalusi könyvvására balul ütött ki.

A sikertelen vásár után Misztótfalusi újra becsomagolta könyveit, s továbbindult Erdélybe, Kolozsvár felé. Megérkezése után Teleki Mihályt látogatta meg először, aki szívesen fogadta és száz bibliát vásárolt tőle ötszáz forint értékben. Telekit ekkor látta utoljára, mert a kancellár néhány nap múlva megütközött Thököly kurucaival, s a csatában elesett.

Kolozsvár református püspöke zsinatot hívott össze Misztótfalusi ügyeinek megtárgyalására. A zsinat Misztótfalusit megkérdezte, hajlandó volna-e kolozsvári nyomdák igazgatását elvállalni. Misztótfalusi saját nyomdát szeretett volna, amelyet tudása és ízlése szerint rendezhet be. Azt ajánlotta, hogy a meglevő három nyomdát olvasszák egybe, adják át neki, és kopott betűiket megfelelő új betűkre önti át. Helyiséget kért az egyháztól a nyomda felállítására, ugyanott lakást a maga számára, s felmentést az adófizetés alól. A feltételeket az egyház csak bérleti alapon fogadta el, a nyomda részére kiszemelt Torda utcai házat rendbe hozta, s Misztótfalusi 1694-ben megkezdte működését mint a nyomda bérlője és vezetője.

Misztótfalusi úgy érezte, hogy nyugodalmasabb korszak következik életében, családalapításra gondolt, s nőül vette Székely András leányát, Máriát. Az 1694. évben nyolc, 1695-ben tizenhárom és 1696-ban tizenöt könyve hagyta el a sajtót. Kiadványai magasan kiemelkedtek a korabeli nyomdák munkái közül. Nemcsak külső megjelenésük, hanem tartalmuk is mutatja, hogy hozzáértő, jó ítélőképességű kiadó, aki alapos bírálat tárgyává teszi a kéziratokat, mielőtt kiadásukat elhatározná. De nemcsak nyomdász és kiadó volt, hanem kitűnő író, tudós és nyelvész is, aki a magyar helyesírás kialakítása terén nagy érdemeket szerzett. Könyveinek nem csupán külső alakjával törődött, hanem mindig nagy súlyt helyezett a szöveg szabatos nyelvére. Eredetileg papnak készült, a görög és a latin nyelvben teljesen jártas, a grammatika, helyesírás terén otthonos volt. Épp ezért nem tudta megállni, hogy a kolozsvári tanárok és tudósok kinyomtatandó kéziratainak stílusán ne javítson, a szövegen ne változtasson. A nevesebb tudósok, mint Pápai-Páriz, ezt jó néven is vették, de a jelentéktelen emberek hiúságukban és önérzetükben megbántva érezték magukat. Hitvány vasművesnek nevezték és tiltakoztak az ellen, hogy "egy közönséges nyomdászember" kéziratukba belejavítson. Az asszonyok is beleszóltak a férfiak dolgaiba, állandó szóbeszéd tárgya volt, hogy Misztótfalusiné, a mesterember felesége szebben öltözködik mint ők, a papok és tanárok asszonyai. Az aljas kisvárosi pletykák mindjobban elkeserítették a mestert, akit egyéb megaláztatások is értek. Mindez 1697-ben az Apologia Bibliorum című védőirat megírására késztette. Ebben önérzetesen visszautasítja az ellene hangoztatott vádakat, védi az igazságtalanul támadott bibliáját, és lefekteti a sokat kifogásolt helyesírási elveit.

Ez az irat többet ártott, mint használt Misztótfalusinak, mert akik addig csak sértegették, most már mindenképpen megalázására törekedtek. Gúnyolják a művelt világból hazatért, sok földet bejárt, tanult és a teremtő vágytól égő mestert. Rágalmakkal, intrikákkal keserítik meg az életét. Kimondják, hogy nincs joga az egyházi emberek kiváltságait igénybe venni, házát adóval terhelik, katonai beszállásolásokkal keserítik, társas összejövetelen a vargák közé ültetik. Egyszerre csak arra ébredt, hogy társaságát kerülik és személyét mélyen megvetik.

A még javakorabeli férfi teljesen összetört, búskomor lesz, s mivel kellő beszélőkészség híján a vádak ellen élőszóval nem tud védekezni, 1698-ban megírja a Maga személyének, életének és különös tselekedetinek Mentségét. Ebben keserű hangon tárja fel mindazt a megalázást és sérelmet, amely kolozsvári tartózkodása óta érte. Műve nemhogy mentségül szolgált volna, de valójában olaj volt a tűre. Bod Péter tudósítása szerint e könyv már nemcsak a papi rendet, hanem Bánffy György erdélyi gubernátort és főgondnokot is haragra gerjesztette. A papoknak sikerült a főgondokat rávenni, hogy idéztesse zsinat elé Misztótfalusit. Ez a kegyetlen és szomorú aktus 1698. június 13-án, a nagyenyedi szász templomban nyilvánosan zajlott le. Misztótfalusit kényszeríttették, hogy az istent, a papi rendet és az eklézsiát megkövesse. Nyomtatásban egy nyilatkozatot kellett közreadnia, amelyben a Apologia Bibliorum és a Mentség c. műveit visszavonja, a könyvekben érintett személyeket megköveti, s ígéri, hogy ilyet többet nem tesz, továbbá könyvei összes példányát megsemmisítés végett beszolgáltatja. E kegyetlen műveletet valóban végre is hajtották.

A kíméletlen személyi üldözés Misztótfalusit lelki beteggé tette, és ettől kezdve élete már csak lassú halódás volt. Testét féloldali gutaütés érte, keze és lába béna lett, beszéde értelmetlenné vált. Napjait most már teljes visszavonultságban töltötte, s 1702-ben, ötvenkét éves korában meghalt. Pápai-Páriz Ferenc szép emléket állított a tragikus végű nagy magyar nyomdásznak. Életét versben dolgozta fel, s könyv alakban ki is adta. Az eredeti kiadásból nem maradt ránk példány, de Bod Péter Erdélyi Féniks címmel 1767-ben újra kiadta és jegyzetekkel látta el.

Misztótfalusinak kolozsvári korszakából 84 kiadványa ismeretes. Ezek között a legnevezetesebb Haller János Hármas istóriája 1695-ből Misztótfalusi Kis Miklós Siralmas Panasz Istennek Kolozsváron fekvő nagy haragjáról..., az 1697-i kolozsvári nagy égésről, Balassi Bálint és Rimay János Istenes Éneki, Pápai-Páriz Ferenc több munkája, Comenius Amos Joh. Orbis Sensualium Trilinguis (A Látható Világ háromféle nyelven) c. munkája.

Misztótfalusi Kis Miklós tragikus sorsának a Habsburg-provinciává süllyedt Erdély nyomorúságos viszonyai között a kicsinyes és sötét gondolkodású kortársak környezetében be kellett teljesednie. Utána Kolozsvár nyomdászata nem tudta többé elérni azt a színvonalat, amelyet Heltai Gáspár és Misztótfalusi Kis Miklós alatt ért el.


* Tótfalusi Kis Miklósnak nevét váltakozva hol M. Tótfalusinak, hol Misztótfalusinak írták. Ez utóbbit - ami a köztudatba is átment - szerzőnk is átvette. Minthogy Tótfalusi könyvein nevét M. Tótfalusi Kisnek írta - legújabban ezt a névhasználatot fogadják el hitelesnek. - A kiadó.


huszonnegyedik fejezet - kezdőlap - huszonhatodik fejezet