GERECS ÁRPÁD
(1903-1982)


Gerecs Árpád 1903. július 18-án született Zsámbékon. A Budapesti Műegyetemen szerzett 1927-ben oklevelet és 1938-ig a Műegyetem Szerves Kémiai Intézetében dolgozott. A Zemplén-iskola kiemelkedő tagja volt, aki alapvető szerepet játszott számos fontos szénhidrátkémiai probléma megoldásában.

Műegyetemi munkája során megszerezte műszaki doktori címet és a magántanári képesítést. 1939-től 1950-ig a CHINOIN Gyógyszergyárban dolgozott, utóbb mint a gyár műszaki igazgatója. Az ő vezetésével vagy közreműködésével kidolgozott eljárások (pl. B1-vitamin, ultraseptyl, penicillin) nagymértékben hozzájárultak a magyar gyógyszergyártás sikeréhez.

1950-től a Szerves Vegyipari Kutató Intézet, majd a Gyógyszeripari Kutató Intézet igazgatói tisztét töltötte be. Emellett 1950-1954 között a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott Kémiai Tanszékének tanszékvezető tanára volt. 1955-ben a szegedi egyetemről az Eötvös Loránd Tudományegyetemre került, ahol a Kémiai Technológiai Tanszék vezetését vette át. Erre az időszakra esik "Kémiai technológia" c. tankönyvének megírása is.

Gyógyszerkutatásaiért 1950-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, tudományos tevékenységének elismeréseként pedig az MTA 1951-ben levelező, 1958-ban pedig rendes tagjává választotta. 1964 óta megszakítás nélkül tagja volt az Állami és Kossuth-díj Bizottságnak. 1964 és 1967 között az MTA Kémiai Tudományok Osztályának osztálytitkár helyettese, két ízben is a Magyar Kémikusok Egyesületének alelnöke volt, és hosszú éveken keresztül látta el az Oktatási Minisztérium Kémiai Szakbizottságának elnöki tisztét.

1982. január 27-én hunyt el Budapesten.


Vissza a tartalomjegyzékhez