KABAY JÁNOS
(1896-1936)


Kabay János 1896. december 27-én született Büdszentmihályon. 1915-ben a műegyetem Vegyészmérnöki Karára iratkozott be, de tanulmányai elvégzésében megakadályozta a világháború. Katonának vonult be, majd a háború után bátyja hajdúnánási gyógyszertárában gyakornokoskodott.

1920-ban gyógyszerészetre iratkozott be és 1923-ban gyógyszerész oklevelet nyert. A Gyógynövénykísérleti Állomáson vállalt állást. A morfiumot mindezideig ópiumból állították elő. Fáradságos kísérletek után sikerült egy megfelelő eljárást találnia, melyre 1925-ben nyújtotta be első szabadalmát, melyet sok már követett e területen.

1927-ben alapította igen csekély tőkével az Alkaloida Vegyészeti Gyárat Büdszentmihályon. Gyára sokáig súlyos anyagi nehézségekkel küzdött, gyakran az összeomlás előtt állt. Az anyagiak előteremtése állandó problémákat, gondokat okozott, ám ezek ellenére Kabay szívósan folytatta kutatásait. Jobb módszert keresett. A zöld mákból való előállításnak sok hátránya volt. Sikerült végre módszert kidolgozni a száraz, csépelt mákból történő gyártásra is. Ekkor már az állam is felismerte Kabay felfedezéseinek nemzetgazdasági jelentőségét és némi támogatást nyújtott a morfium előállítási kísérleteihez.

A harmincas évek elején az Alkaloida gyár már el tudta látni az ország szükségletét, csakhamar exportra is termelt. Kutatásait azonban Kabay most sem szüntette meg, a hozamot akarta növelni még jobb módszerrel. A gyár felvirágzását nem érhette meg. 1936. január 29-én hunyt el.


Vissza a tartalomjegyzékhez