{8-869.} BEVEZETÉS

A kötetünk egyes tanulmányaiból megismert közösségi szabályrendszer, melyhez az egyén hozzáigazította a maga mindennapi életét, csak az együvé tartozást, a huzamos együtt létezést tudatosító települési egységben: a faluban, illetve a városban/ mezővárosban formálódhatott ki és működhetett életszervező elvként.

A paraszttársadalom belső szervezetét és működését bemutató fejezetek persze azt igazolják, hogy a parasztokra, illetve a vagyonilag, etnikailag, felekezetileg, koruk és nemük szerint elkülönülő csoportjaira jellemző szabályokat és normákat a faluban vagy mezővárosban létezés hangsúlyozása nélkül is be lehet mutatni. És elemezni lehet a jobbágyságot a feudalizmus korának rendi tömbjeitől, majd a parasztokat a polgári kor társadalmának más osztályaitól elkülönítő szokásrendszernek a népi kultúrát sajátossá szervező társadalmi tényeit is. Csupán utaltak az egyes fejezetek szerzői az erkölcsi és jogi tartalmú szabályokhoz igazodást megkövetelő, szankciókkal is kikényszerítő faluközösségre. Ezekből az utalásokból is kitetszett viszont, hogy a parasztok által lakott települési-társadalmi egységek méretükben, összetételükben, belső szervezetükben igen különbözőek lehettek. Voltak száz–néhányszáz lakost magukban foglaló aprócska falvak, melyekben egymással rokoni és műrokoni kapcsolatban levő, azonos vallású és nemzetiségű parasztcsaládok éltek; más rendi csoportot – a lelkészen és a tanítón kívül – nem képviselt senki. És voltak tízezres, olykor ötvenezres népességszámot meghaladó, felekezetileg és etnikailag tagolt városok, melyeknek lakosságát kiváltságaikkal büszkélkedő nemesek (illetve a kollektív nemesség birtokosai: hajdúk, jászok, kunok), magukat polgárként meghatározó hivatalnokok, szabad foglalkozású értelmiségiek, kereskedők, iparosok, valamint birtokos parasztok és parasztmunkások egymáshoz igazodó, egymástól azonban el is különülő kisebb-nagyobb tömbjei alkották. A népességnagyság és a települési-társadalmi egységgé szerveződés különbségei miatt alakult más-más karakterűvé akár az egymáshoz közeli helységek „parasztos”, bár az elmúlt egy évszázadban mind több „polgárias” elemet is magába foglaló közösségi és hagyományos kultúrája. És ugyanezért szokott kisebb-nagyobb mértékben különbözni egymástól a helyes és a helytelen magatartásról, a kívánatos és az elítélendő életvitelről vallott paraszti felfogás is: amit az egyik faluban életszabályozó elvnek tekintettek, egy másikban esetleg a rosszallás hangsúlyaival emlegették.

{8-870.} E vázlatosan felidézett megfontolásokból indultunk ki, amikor a helyi társadalmak – összesen tizenegy falu vagy mezőváros – rétegzettségének, belső szervezetének és működésének bemutatását vállaló rövid fejezeteket is beiktattunk a Társadalom kötetbe.

Arról is említést kell tennünk, hogy a helyi társadalmak bemutatását a magyar kutatástörténeti hagyományok is megkövetelik. Már a lokális néprajzi vizsgálatokat kezdeményező Jankó János sem elégedett meg a kalotaszegi (1892) vagy a Balaton melléki (1902) falvak népe anyagi és szellemi műveltségének leíró ismertetésével. Arra is választ keresett, hogy vajon milyen társadalomtörténeti és társadalomszerveződési okai lehetnek egy-egy falucsoport kulturális jegyekben kifejeződő egymáshoz igazodásának, és az ehhez a csoporthoz nem tartozó falvak népétől való távolságtartásának, elzárkózásának. A néprajzi csoportok vizsgálata napjainkig jellemző törekvés maradt, s ez számos, az egy csoporthoz tartozó falvak népi kultúrájának hasonló karakterét a társadalomtörténet tényeivel és a társadalmi kapcsolatokkal értelmező monográfiát eredményezett. Ezekkel a külső kapcsolatok feltárását célzó kutatásokkal párhuzamosan, előbb a szociológiai-szociográfiai irodalomban, majd az 1930-as évektől a néprajzi irodalomban is jelentkeztek az egy-egy falu vagy mezőváros társadalmának – gyakran társadalmi bajainak – bemutatására vállalkozó hosszabb-rövidebb elemzések. A két világháború között mind a kormányzati politikát támogató, mind a reformokat sürgető társadalomtudományi intézetek és szervezetek módszertani segédletek közrebocsátásával is ösztönözték a falu társadalmi viszonyainak elemző vizsgálatát. Ennek is köszönhetően valóságos mozgalommá terebélyesedett, és számba vehetetlenül sok (bár eléggé vegyes színvonalú), részben társadalomtudományi folyóiratokban és gazdászati lapokban publikált falutanulmányt, részben monográfiát eredményezett az 1920–1930-as évek falukutatása. Szoros kapcsolatban volt ezzel a mozgalommal a fiatal Erdei Ferenc is, aki az első feltűnést keltő kismonográfiájában egy dél-alföldi, mezővárosi múltú megyeszékhely-kisváros, Makó társadalmáról vázolt fel példa értékű szerkezeti és funkcionális képet (Erdei F. 1934). Az 1930-as évek óta ettől az ideológiai és politikai áramlatok szerint tagolódó falukutatástól függetlenül is megnőtt a néprajz érdeklődése a helyi társadalmak belső szerveződése és működése iránt. Feltétlenül hivatkoznunk kell ebben az összefüggésben, ha a törekvések és az eredmények számbavételére nincs is lehetőségünk, Fél Edit hartai (1935) és kocsi (1941a) falumonográfiájára. Ezek a kulturális jelenségek társadalmi meghatározottságát az elemzés fő szempontjává avatván, az 1950–1960-as években folyt átányi kutatások módszerét és szemléletét: a magyar falusi társadalom belső szervezetének és működésének mindmáig legrészletesebb és leghitelesebb bemutatását előlegezték (Fél E.–Hofer T. 1969b). És hivatkozni lehet Balogh Istvánnak a nagymezőváros Debrecenről – a „cívistársadalomról” – írott, egyszerre társadalomtörténeti és a társadalomnéprajzi monográfiáira (Balogh I. 1947, 1973a).

E kutatástörténeti előzményekre is figyelemmel kerestük tehát azokat a modellként bemutatható falvakat és kisvárosokat, melyek, ha a rendi választóvonalak, a vagyoni különbségek, a réteg- és csoportérdekek törésvonalai mentén többszörösen tagoltak voltak is, történetük folyamán mindig együttes akaratra, a jog eszközeivel garantált önkormányzat megteremtésére képes „egységnyi társadalmakat” jelentettek. {8-871.} Olyan településeket kellett ehhez kiválasztanunk, melyek legyenek bármennyire egyediek – a történeti és néprajzi módszerrel gyűjtött adatokra alapozódó leíráselemzés révén egyénítettek mind történeti sorsukban, mind társadalmi megszervezettségükben és kulturális aspirációikban – a típusra jellemző általánosabb vonások is benne rejtezzenek múltjuk, belső és külső kapcsolatrendszerük konkrétumaiban. Arra törekedtünk, hogy legyen a bemutatásra kiválasztott helyi társadalmak között:

– jobbágyfalu, illetve történetének valamely szakaszában kiváltságokat élvező, magát „nemes kommunitásként” meghatározó közösség;

– aprócska, felekezetileg és etnikailag homogén falu, illetve felekezetileg is, etnikailag is, vagyonilag is tagolt, és a modern urbanizációs eszményeket követni kész kisváros;

– a történeti viharok által el nem pusztított, legalább a középkor-kora újkor óta autochton népességű, illetve a 18., a 19. és a 20. századi belső vándorlások során újranépesített település;

– a népművészet vagy valamelyik népművészeti műfaj révén elhíresült, s ezért a néprajzi érdeklődés előterébe került, illetve szaktanulmányokban ritkán emlegetett, mert kulturális teljesítményeivel magára a figyelmet fel nem hívó agrártelepülés.

Az ilyen értelemben tipikus falvak-mezővárosok kiválasztásának az is fontos szempontja volt, hogy a rövid, de lényeglátó vázlat megírására megnyerhető etnográfusok – korábbi kutatásaiknak köszönhetően, s publikációikból kitetszően – mely helyi közösségről rendelkeztek elegendő ismerettel. Ha nem célkutatásra biztatja a szerkesztő reménybeli munkatársait, csupán a megfogalmazás valamelyes egységesítése érdekében ajánlhat fel szempontokat. Azt pedig kénytelen tudomásul venni, hogy a véletleneknek köszönhetően az Alföld mint nagytáj „túlreprezentált”, a Dunántúl, a Felföld és Erdély pedig „alulreprezentált” a tizenegy települést jelentő mintánkban. Illetve: több a települések között a mezőváros és a városias nagyközség, kevesebb az igazi falu, mint az a „mintavétel” bármilyen módszertani követelményével megindokolható lenne. A megfelelő arányok kialakítása érdekében azonban jelentősen növelnünk kellett volna a valamilyen szempontból tipikus, s ezért bemutatásra érdemes helyi közösségek számát. További falurajzok elkészíttetésére azonban – mivel csak lezárt vagy megnyugtatóan lezárható kutatások tömör összefoglalására biztathattunk – ez alkalommal nem volt lehetőségünk.

A szerzőink figyelmébe ajánlott szempontsor a következő volt:

Az elemzés döntően recens anyagra: a 19. század vége és 20. század eleje helyi társadalmának érzékletes bemutatására alkalmas néprajzi gyűjtésekre és ezt kiegészítő egyéb (írásos) forrásokra épüljön. Esetenként azonban elengedhetetlenül szükséges – a korábbról induló folyamatok bemutatása kedvéért – archivális forrásokat és történeti tanulmányok adatait is figyelembe venni az elemzésnél.

A falu/mezővárosrajz az alábbi adatokat tartalmazza, illetve – a lehetőség szerint – vegye figyelembe értelmezésükhöz e szempontokat:

1. A község rendi és közigazgatási státusa: jobbágyfalu, nemesi, kiváltságos, szabados közösség; illetve – 1872 után – kisközség, nagyközség, közigazgatási székhely stb.

2. A falu/mezőváros társadalmának rendi, illetve osztálytagolódását elemezve elegendő csak a legjellemzőbb adatokat kiemelni, az alábbiak szerint:

{8-872.} – Attól a történeti eseménytől, csomóponttól célszerű indítani a bemutatást, ahonnan levezethető a múltból örökölt, a törvények és a szokásjog által is garantált tagozódás. Tehát: kiváltságolt településen a kiváltság megszerzésének, társadalomszervező erővé válásának dátuma és körülményei; urbariális helyen az úrbérrendezés, majd a jobbágyfelszabadítás; telepes község esetében a telepítéskor már megmutatkozó tagozódás stb.

– Vizsgálandó a feudális korszakból eredeztethető rendi választóvonalak és a vagyoni-társadalmi rétegkülönbségek tovább élése és/vagy átrendeződése a polgárosodás körülményei között. Ugyanazok a családok maradtak-e „fent”, illetve „lent”, mint a feudalizmus idején, vagy számottevően átrendeződött a helyi társadalom.

– Érzékeltetendő: milyen körülmények hatására tudatosodott, hogy a rendi és a vagyoni-társadalmi különbségeket a kultúrahordozó kisközösségekké szerveződéskor is illendő (kötelező?) figyelembe venniük a településen lakóknak. Azaz: mikor és hogyan jöttek létre a társadalmi rétegkülönbségeket megszerveződésükkel, létezésükkel kinyilvánító olyan játszó-szórakozó-házasságot előkészítő „intézmények”, illetve kaszinók, olvasókörök, egyletek, melyekben a helyi társadalom rétegzettsége megnyilvánult.

3. A falu/mezőváros társadalmának etnikai és vallási tagozódásáról szólva:

– Pontosan rögzítendő a templom/templomok, valamint a temető(k) elhelyezkedése a településen belül, figyelemmel arra, hogy az elhelyezkedés kifejezi-e az etnikai és a felekezeti elkülönülést (szegregációt).

– Ha etnikailag és felekezetileg homogén a helyi társadalom, az vizsgálandó, hogy az ilyen értelmű egység akarta-e/képes volt-e ellensúlyozni a rendi/vagyoni elkülönülést, vagy ellenkezőleg: a vallási életet szervező-irányító intézmények belső hierarchiája mintegy megismételte a helyi társadalom rendi és vagyoni tagozódását.

– Ha etnikailag és/vagy felekezetileg tagolt a helyi társadalom, értelmezendőek az ilyen választóvonalakat hangsúlyozó kisközösségekké szerveződés tényei. És elemzendő az is, hogy az etnikai/felekezeti elkülönülést mint tendenciát milyen eszközökkel, intézményesült módszerekkel igyekezett ellensúlyozni a helyi társadalom. Azaz: mennyire voltak jellemzőek az etnikai/felekezeti csúfolódások, s az ezekkel összefüggő konfliktusok, vagy ellenkezőleg: inkább a kölcsönös toleranciát fogadták el életszervező elvnek.

4. A társadalom és az egyén viszonyáról szólva:

– Vajon az organizált intézmények vezetőinek, hangadóinak kiválasztódásánál, illetve megválasztásánál az egyéni adottságoknak, képességeknek volt-e/van-e döntőbb szerepe, vagy a rendi/vagyoni tagozódásból következő öröklött státus automatikusan teremtette meg az egyén presztízsét?

– A rokonság mint intézmény – abban az esetben, ha a rendi/vagyoni választóvonal más-más oldalán elhelyezkedő kiscsaládokat foglalt magában – milyen mértékben hatástalanította, illetve módosította a helyi társadalom rétegekre szakadásának és elkülönülésének tendenciáját?

– Milyen elfogadott/elvárt/feltétlenül megkövetelt szimbolikus eszközei voltak az egyéneknek, a családoknak ahhoz, hogy – tényleges vagy vágyott – presztízsüket kinyilvánítsák?

{8-873.} – Az egyén (a család) „lefelé” vagy „felfelé” történő helyzetváltozását követte-e presztízsének a közvélemény által szimbolikusan kinyilvánított módosulása?

– Szankcionálta-e vagy csupán rosszallotta a közvélemény, ha az egyén olyan szimbolikus eszközökkel élt, melyek mást fejeztek ki, mint amilyen családja örökölt presztízse volt.

5. A helyi társadalom külső kapcsolatairól szólva:

– Elemzendő a lokális endogámia vagy exogámia normaszerű tendenciája, ezzel összefüggésben körülhatárolandó az a falucsoport, mellyel a helyi közösség a „népi kultúra” hasonló karaktere értelmében, a „mi tudat” szintjén közösséget vállalt és együttműködött.

– Bemutatandó az a munka- és termékkínálat, mellyel a helyi társadalom – illetve annak meghatározott csoportjai vagy csoporttá sem szerveződött tagjai – részt vállal(tak) a táji munkamegosztásban.

– Válasz keresendő arra, hogy a kapitalizálódó, urbanizálódó környezet kihívásainak – azaz: a városi, az ipari munkakínálatnak, a mezőgazdasági, a háziipari, a népművészeti stb. árutermelés lehetőségeinek – elfogadása vagy elutasítása volt-e jellemzőbb a helyi társadalomra.

Természetesen mindegyik elemző bemutatásra kiválasztott településünk más és más. A kiválasztásnak éppen az egymástól különböző típusok keresése volt a szempontja. Így a fenti javaslatok közül, a helyi társadalom jellegének és a feldolgozottságnak megfelelően, kinek-kinek értelemszerűen szelektálnia kell. Az hangsúlyozódjék inkább, amivel a legegyértelműbben jellemezhető a helyi társadalom sajátlagos volta.

Eleve számoltunk tehát azzal, hogy az egyes falu/városbemutatások legalább oly mértékben fognak kapcsolódni az egyénileg végzett, egymástól gondolatilag is, a módszer értelmében is független előmunkálatokhoz, mintsem ezeket a szempontokat pontról pontra megvalósítani tudnák. Azért tartjuk mégis szükségesnek szempontjaink közlését, hogy segítsenek felfedezni az olvasónak a korlátozott terjedelem miatt olykor „vázlatos helytörténetnek” tetsző, olykor a szerző korábban kifejtett koncepciójának újragondolásaként, részleges kritikájaként is olvasható, olykor egyetlen szempontot hangsúlyozó, másokat alig érintő elemzésekben mégiscsak megbújó egységes szemléletet. Annak határozott igényét, hogy konkrét, ám modell értékű példák segítségével mutassa be minden szerző – a csak elnagyolt vázlatra elegendő terjedelemben, de „monografikus” szemlélettel – az általa alaposan ismert település társadalmának belső szervezetét és működését.