Folyamatos paradigmaváltás az uráli nyelvészetben

Az uráli nyelvészet a nyelvtudomány nemzetközi világában – sajnos – alárendelt szerepet játszik. Ennek oka lehet a szakterületet még nagy mértékben jellemző konzervatív szemlélet, a modern nyelvészeti irányzatok figyelmen kívül hagyása, de az ún. modern nyelvtudomány „csőlátása” vagy éppen a szakirodalom iránti előítéletes érdektelensége is (pl. a nyelvtörténeti, az uráli nyelvcsaládra is hivatkozó nemzetközi kutatásokban nem vagy alig említenek finnugrisztikai munkákat – még német vagy angol nyelvűeket sem).

Az uráli nyelvészetben fontos nyitást jelentett a szamojedisztika hazai megteremtése Györke József, s főként Hajdú Péter révén, aki Szegeden az 1960–1970-es években egész szamojedológiai iskolát teremtett. Az ő nyomdokain halad a tanszéken is Hajdú utódaként dolgozó Mikola Tibor, s itt kezdte pályáját Janurik Tamás.

A hagyományos hangtani és alaktani kutatások mellett egyre nagyobb, ha még nem is kellő súlyt kap a mondattan. A szintaktikai kutatások úttörői: Klemm Antal, Fokos-Fuchs Dávid. Az utóbbi évtizedekben főképpen Hajdú Péter, Gulya János és Mikola Tibor, valamint utóbbi körül a szegedi fiatalok foglalkoznak egyre intenzívebben mondattani kérdésekkel.

Új szemléletet hozott az uráli nyelvészetbe a nyelvtipológia bekapcsolása (főként Hajdú Péter révén), valamint az areális nyelvészet, amely mind leíró, mind történeti, nyelvfejlődési szempontból számos új gondolatot vetett fel (e téren elsősorban Bereczki Gábor, Hajdú Péter, s újabban Pusztay János munkái említhetők).

A nyelvcsalád, illetve az egyes nyelvi kategóriák kialakulására nézve termékenynek bizonyult a paleolingvisztikai kutatások meghonosítása (Balázs János, Hajdú Péter, Pusztay János), valamint a vizsgálatok kiterjesztése a paleoszibériai nyelvekre (Hajdú Péter, Pusztay János).

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelem fordul a fentieknél gyakorlatiasabb kérdéseket taglaló kontrasztív nyelvészeti vizsgálatok felé, elsősorban a szombathelyi műhely magyar–finn és magyar–észt kontrasztív konferenciái és különböző kontrasztív nyelvészeti kiadványai révén.

Az uráli nyelvészetben egyre inkább túl kell lépni a nyelvcsalád határain. A történeti {V-249.} jellegű kutatások terén ez a nyelvcsalád kialakulásának kérdését veti föl, vagyis azt: mi volt az ún. uráli alapnyelv előtt. A leíró kutatásokban pedig az eddigieknél sokkal jobban figyelembe kell venni az egyéb nyelvek általános tanulságait, felhasználva az általános nyelvészeti szakirodalmat. Az uráli nyelvészet csak így kerülhet ki abból hullámvölgyből, amelybe az utóbbi években került, s válhat a nyelvtudománynak figyelemre és követésre méltó ágává – mint ahogy az volt a történeti-összehasonlító nyelvtudomány kialakulásakor.