{II-560.} A magyar mezőgazdaság nemzetközi összehasonlításban

Feltételek, adottságok. A magyar mezőgazdaság egészében véve megfelelő termelési feltételekkel rendelkezik: az egy főre jutó szántóterület nagysága alapján Európában csak Dánia és Finnország előz meg minket. Gyepterületből közepes az ellátottságunk, de alacsonyak a hozamok. A területhez viszonyított állatsűrűség szarvasmarhából alacsony, juhból közepes, míg az abrakfogyasztó sertés- és baromfisűrűség szerint a sok állatot tartó országok közé tartoztunk.

Az egységnyi területre jutó műtrágya-felhasználás alapján az európai élmezőnybe tartoztunk egészen felhasználásunk az 1980-as évek végén megindult visszaeséséig. A területhez viszonyított traktorállomány nálunk a legkevesebb az európai országok között. Amennyiben a traktorok kapacitásáról rendelkezésre álló adatokat is figyelembe vesszük, már kedvezőbb a kép.

Hatékonyság, termelékenység. A mezőgazdasági termelés hatékonyságát – a hozamok és a ráfordítások viszonyát – kifejező mutatók számítását a nemzetközi összehasonlításhoz rendelkezésre álló adatforrások csak korlátozottan teszik lehetővé.

A munkatermelékenység szerinti helyezést a mezőgazdasági tevékenységben foglalkoztatottak száma és a mezőgazdasági terület hányadosa határozta meg. Bár a munkatermelékenység sokat javult az évszázad folyamán, több európai országhoz képest az 1970-es és 1980-as években még mindig alacsony volt. A fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokra a családi gazdaságok a jellemzők, ahol az élőmunkát magas fokú technika váltotta fel, és a mezőgazdasági termelés mindinkább részmunkaidős foglalkozássá vált az iparban és a falusi turizmusban végzett tevékenység mellett.

A területi termelékenységet a termelés eredménye és a mezőgazdasági terület hányadosa határozza meg. Erre elsősorban a termelés színvonala hat. A termelési szerkezet egy-egy országon belül meglehetősen állandó, és csak kisebb elmozdulásokat mutat, jelezve, hogy azt a természeti-éghajlati adottságok befolyásolják.

A különböző módszerekkel kapott eredmények az országok egymás közötti sorrendjét némileg átrendezik ugyan, de az élen álló, illetve a sor végén lévő országok körét nem érintik. Magyarország helye a munkatermelékenységet és területi termelékenységet tekintve is az európai országok középmezőnyének alsó részében volt, olyan országok körében, mint Norvégia, Finnország, Spanyolország, Görögország, Csehszlovákia, Bulgária és Jugoszlávia. Az 1970-es évekről az 1980-as évekre valamelyest javult a pozíciónk.

Búzatermelés. A nagyobb európai búzatermelő országokban a termésmennyiség Spanyolország kivételével mindenütt nőtt a II. világháború utáni időszakban. A termés növelését az országok fele, Magyarországhoz hasonlóan, változatlan nagyságú területen érte el. Az egy lakosra jutó búzatermés alapján hazánk az 1980-as évek elején Bulgária után a második helyen állt Európában.

A búza termésátlaga, visszaesések mellett és országonként változó mértékben, mindenütt emelkedett. A búza termésátlaga alapján pozíciónk egyértelműen javult, és az 1970-es évek végére Magyarország az európai termelők középmezőnyébe került. Itt olyan országok voltak, mint Bulgária, Csehszlovákia, Ausztria és Jugoszlávia.

A II. világháború után Európában búzából önellátásra, majd exportra való törekvés mutatkozott. Míg az 1960-as évek elején csak Franciaország és Svédország volt nettó exportőr, az 1980-as évek elejére az ilyen országok száma már tízre emelkedett. Magyarország a II. világháború után az 1960-as években ért először {II-561.} exportfelesleget. A nettó export mennyiségét tekintve Magyarország az 1980-as évek elejére a második helyre küzdötte fel magát Európában. Ekkor a búzának közel negyedét exportra termeltük.

Kukoricatermelés. A nagyobb európai kukoricatermelő országokban a termésmennyiség mindenütt nőtt a II. világháború utáni időszakban. Az országok fele Magyarországhoz hasonlóan csökkenő vetésterületen ért el nagyobb termést. Az egy lakosra jutó kukoricatermés alapján az 1980-as évek elején Magyarország az első helyen állt Európában.

A kukorica termésátlaga, visszaesések mellett, mindenütt emelkedett. A hazánkban elért termésátlag-növekedés megfelelt az európai országokban bekövetkezett változásnak. Így a kukorica termésátlaga alapján pozíciónk gyakorlatilag nem változott, Magyarország mindvégig a kukoricatermelők középmezőnyében helyezkedett el. Ebben a körben Franciaország hozzánk hasonló, Olaszország nálunk magasabb, Spanyolország pedig alacsonyabb termésátlagot ért el.

1970 és 1990 között Európában csak Franciaország tudta folyamatosan növelni kukoricaexportját. Magyarország kivitele évente jelentősen ingadozott, mindemellett az 1970-es években már a termelés 4%-át tette ki. Franciaország ugyanekkor a termés egynegyedét exportálta.

Állattenyésztés. Az állattartás mértéke Magyarországon az 1980-as évek közepén nemzetközi összehasonlításban átlagosnak volt mondható. Hazánkra az alacsony marhasűrűség, közepes sertés- és juhsűrűség és magas baromfisűrűség volt jellemző. Az egységnyi területre jutó állati termékek termelése alapján ekkor az európai országok középmezőnyében helyezkedtünk el. Az Egyesült Királyság, Írország, Finnország és Svédország egy hektár mezőgazdasági területen gyakorlatilag a magyarországinak megfelelő, 500 dollár körüli értékű állati terméket állított elő. Az állattenyésztés mezőgazdaságon belüli aránya a fejlett mezőgazdasággal rendelkező nyugat-európai országokban magasabb, mint nálunk, különösen ott, ahol a hazai takarmánytermelést nagyobb arányú importtal egészítik ki (Dánia, Hollandia és Belgium).

Az állattenyésztés szerkezetére Európában általában a szarvasmarha túlsúlya jellemző. Magyarországon ugyanakkor a sertés jelenti a legnagyobb részarányt kitevő állattenyésztési ágazatot. Az abrakfogyasztó állatok (sertés és baromfi) állatállományunk több mint felét teszik ki, az állati termékeknek pedig kétharmadát adják, ami Európában messze a legnagyobb arányt jelenti.

Az állattenyésztés színvonala Magyarországon 1985-ben nemzetközi összehasonlításban egészében véve közepesnek volt minősíthető. A szaporulati mutatók alapján szarvasmarha-tenyésztésünk viszonylag magasabb, míg sertés- és juhtenyésztésünk alacsonyabb színvonalú volt. Az egy tehénre jutó tejtermelés 20%-kal maradt el az élen járó országokétól, miközben az állami gazdaságok ilyen mutatója megfelelt az Európában vezető Dánia értékének. Az egy tojóra jutó tojástermelés alapján Magyarország elmaradt az élen járó országoktól. Az egy juhra jutó gyapjútermelés viszonylag kedvező színvonalat jelzett.

Állati termékekkel való ellátottságunk egészében véve kedvező volt. Az egy lakosra jutó termelés értéke 1985-ben 300 dollár felett volt, és ennél lényegesen magasabb értéket csak három ország ért el (Írország, Dánia és Hollandia). Az egy lakosra jutó baromfihús-, tojás-, valamint sertéshústermelés alapján Magyarország ekkor az 1., 2., illetve 3. helyen állt Európában. Marha- és juhhús, valamint a tej - és gyapjútermelést tekintve már hátrább kerültünk az európai országok sorában.

Összegezve megállapítható, hogy a II. világháború után javult a magyar mezőgazdaság nemzetközi pozíciója, amit {II-562.} döntően az 1970-es években bekövetkezett fejlődés eredményezett. Ekkor a magyar mezőgazdaság különböző hatékonysági és színvonalmutatók alapján az európai országok középmezőnyében helyezkedett el. Néhány termékből (búza, kukorica, sertés- és baromfihús, tojás) való ellátottság alapján vezető, vagy igen előkelő helyen álltunk Európában.

Az 1990-es években a különböző rangsorokban hátrább kerültünk.