A Bányamérnöki Kar és a bányamérnökképzés

A selmecbányai Bergschule mind a mai napig három szempontból is kiemelkedik a műszaki felsőoktatás történetéből. Ez a tanintézet a világon az első életképes civil műszaki szakemberképző intézmény, amelynek működése – Selmecbánya, Sopron, majd Miskolc székhellyel – 264 év óta folyamatos. Újat jelentett abban is, hogy az első állami alapítású oktatási intézmény volt hazánk területén. Egyedülállóságát az jelzi, hogy az elmúlt két és fél évszázad {IV-436.} alatt – máig is – az ország egyetlen bányamérnökképző tanintézete volt.

Az 1735-ben a bécsi udvari kamara által alapított Bergschulén három szakon „bányamérnököket”, két szakon „kohómérnököket” képeztek, 1762-től egységes „bánya-kohómérnök”-képzés folyt, 1846-ben a Berg- und Forstakademie erdészképzéssel egészült ki, majd 1867-től M. Kir. Bányászati és Erdészeti Akadémia néven magyar tannyelvű magyar állami intézmény lett; a képzés hat (bányászati, fémkohászati, vaskohászati, gépészeti-építészeti, erdészeti és erdőmérnöki) szakon folyt. 1904-től neve M. Kir. Bányászati és Erdészeti Főiskola, 1922-től M. Kir. Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola (1919-től soproni székhellyel). 1929-ben habilitációs jogot kapott; 1934-től, az országos integrációs törekvések keretében, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karaként működött. Az 1949-ben miskolci székhellyel alapított Nehézipari Műszaki Egyetem (NME) első két kara lett a Bányamérnöki, illetve a Kohómérnöki Kar (a harmadik az újonnan alapított Gépészmérnöki Kar volt); az ősi tanszékek 1959-ig befejezték áttelepülésüket az új székhelyre; az NME 1981-től kezdve a tényleges „universitas”-szá fejlődött, meghonosodott a jogi, közgazdasági, bölcsészeti, művészeti, egészségügyi stb. oktatás is, ami azonban nem érintette a bányamérnökképzés önállóságát. A Bányamérnöki Karon folyó képzés az 1990-es években bővült a műszaki földtudományok, a környezetmérnöki, a geofizikai stb. szakterületek képzésével.

A 20. századba átlépve az ősi alma mater is gyökeresen megújult; a tanulmányi időt 1904-ben 8, 1935-ben 9, 1951-ben pedig 10 szemeszterre emelték, s a tanrendi struktúrát is átformálták. 1904-ben a korábbi tantervhez képest a természettudományi és matematikai képzés közel duplájára, s a teljes képzési óraszámot tekintve mintegy 40%-ra emelkedett. Ez az óraszám akkor 10–30%-kal meghaladta az európai technikai főiskolák és a budapesti műegyetem hasonló képzésének óraszámát.

Az 1762 óta egységes, szakosodás nélküli bányamérnökképzésben az 1947/48. tanévben megindították a bányakutató-mérnöki tagozatot. Ezután – máig tartóan – a szakosodás, ágazódás, tagozódás stb. különböző változatai indultak és sorvadtak el hosszabb-rövidebb idő alatt. A főszakok a 20. század második felében a következők voltak: bányaművelő, bányagépész, geológusmérnök, geofizikusmérnök, földmérőmérnök, olajmérnök. 1992 óta hat szakon folyik az oktatás (geotechnikai és bányászati, előkészítéstechnika-mérnöki, környezetmérnöki, műszaki földtudományi, olaj- és gázmérnöki, geográfus).

A Bányamérnöki Karon művelt és kutatott szakterületek természetes módon fedték le az oktatásban megjelenő szakmai mezőket. Ezek közül ebben a kiadványban most az öt fő szakterületen (bányaműveléstan, bányaméréstan, ásványelőkészítés-tan, bányagéptan és műszaki mechanika, szénhidrogén-termelés) elért eredményeket, illetve az e szakterületeken kimagasló eredményeket elért oktatók életművét foglaljuk össze röviden. A karon folyó ásványtani, földtani, hidrogeológiai, kémiai, fizikai, geofizikai, geodéziai, elektrotechnikai és közgazdasági szakterületen elért eredményeket, jeles professzorok, pl. Szádeczky-Kardoss Elemér (1903–1984), Vendel Miklós (1896–1977), Vitális István (1871–1947), Böckh Hugó (1874–1931), Papp Simon (1886–1970), Földvári Aladár (1906–1973), Proszt János (1892–1968), Romwalter Alfréd (1890–1954), Boleman Géza (1876–1961), Simonyi Károly (1916–), Tárczy-Hornoch Antal (1900–1986), Hazay István (1901–1995) és mások munkásságát a tanulmánykötet megfelelő fejezetei ismertetik.

Az egyetemen, ill. a Bányamérnöki Karon folyó tudományos munka eredményei {IV-437.} többek között az alábbi periodikus kiadványokban jelentek meg: Mitteilungen der berg- und hüttenmännischen Abteilung der k. ung. Hochschule für Berg- ung Forstwesen zu Sopron (1929-től, számos címváltozással); Az NME Közleményei (1957-től magyar nyelven, 1975/76-tól külön sorozatban: I. Bányászat).