Peéry Rezső (1910–1977)

Peéry Rezső a nyugat-európai magyar emigráció egyik legtekintélyesebb tagja volt. Megbecsültségét részben emberi tulajdonságainak köszönhette, mint író jóval kevesebbet alkotott, semmint gazdag élményanyaga és tehetsége megengedte volna: idegeit és erejét felőrölte mindennapos létéért vívott küzdelme. Pozsonyban született, gyermekfejjel érte meg a város elszakítását Magyarországtól az első világháború után. Ez az élmény, valamint az a felismerése, hogy a Csehszlovák Köztársaság szellemisége nyitottabb volt, mint az anyaországé, meghatározta íróvá érlelődésének éveit. Egyik kezdeményezője volt a Sarló mozgalomnak, szociográfiai kutatásai során pedig egyre erősebb lett benne a meggyőződés, hogy tudományos felvértezettséggel kell foglalkozni a kisebbségi magyarság problémáival. Amikor 1938-ban eltávolították tanári állásából, újságíróként kereste kenyerét, az Esti Újság munkatársa volt. A német megszállás után Szlovákiában – Fábry Zoltán szellemes és találó jellemzése szerint – a "Rezsők kora" jött el, amikor Peéry Rezső és Szalatnai Rezső kialakították az antifasiszta újságírás módszereit. Szlovákiából került Magyarországra, itt rövid ideig Budapesten dolgozott, majd Mosonmagyaróvárott tanított, itteni élményeiről jelent meg írása a Csillagban 1956-ban. Emigrációja után Ausztriában lett tanár, de egy tanügyi beadványa után összefogtak ellene, s eltávolították állásából. Reutlingenben a német főiskolán kapott könyvtárosi munkahelyet, s innen ment nyugállományba.

Két könyve jelent meg, a Requiem egy országrészért (1975) és a posztumusz – címével is sokatmondó – Malomkövek között (1977). Az előbbiben voltaképp önéletrajzát mondja el, rendkívül érzékletes képét adva a Csehszlovák Köztársaságban felnőtt magyar értelmiség szellemiségének, gondolatvilágának. Érdekes, jellemző típusokat rajzol, egyiket sem idealizálja, valamennyit a történeti események előterébe állítva magyarázza eltérő viselkedésüket. Érdeme e könyvének, hogy mindenfajta nosztalgia nélkül, a történelem józan, reális fejlődésének irányát fölismerve tájékozódik a múltban, melynek legérdekesebb, olykor valóban regényesen izgalmas eseményei vele magával történtek. Ilyen vonatkozásban megkapóan érdekes a német megszállás felidézése s az a csodával határos mód, ahogy elkerülte letartóztatását.

{413.} A Malomkövek között című kötetet még maga állította össze, a könyv szerkesztője csak autográf önéletírásával egészítette ki. Cikkeinek, kritikáinak, esszéinek közös vonása a nem palástolt, vonzó személyesség: mindent a maga élményeiből, tapasztalataiból igyekszik megközelíteni és elemezni. Szemléletmódjára, nézeteire a népi íróktól kapta a legerősebb ösztönzést, ezért is fordul elő írásaiban gyakran a "sorskérdés" kifejezés, a fogalmat különben felelősséggel, olykor önmarcangoló kétellyel vetítette vissza a múltra és alkalmazta az emigrációs magyarságra. Némelyik esszéje az emigrációnak is lelkiismeretébresztője lehet, például a Gara Lászlóról szóló, melyben a szellem megbecsülésének szükségességét hangoztatja, s Gara életének paradigmájában kissé talán a magáénak kitérőit, nehézségeit is ábrázolja. Ő sem volt mentes bizonyos naivitástól, de emberi tartása, becsületessége tiszteletet ébresztő. írásainak stílusát és formáját is áthatja a nyíltságra és egyenességre való törekvés: pontosan, jól áttekinthetően, érdekesen ír a legnehezebb kérdésekről is.

Szépfalusi István (1928–) evangélikus lelkész, 1955 óta él Ausztriában. Széles körű szervező és szerkesztői munkát végez, az Útitárs kiadónál az ő gondozásában jelentek meg a Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia találkozójáról beszámoló kötetek (1959–1969), majd később az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadványait rendezte sajtó alá, 1972-től tíznél több kötetet szerkesztett. Lássátok, halljátok egymást! (Bern 1980) címen adta ki a maga műfajában páratlan munkáját, a mai ausztriai magyarokról készített négyszáz oldalas szociográfiai felmérését, amelynek anyaggyűjtéséhez 1969-ben látott hozzá. A könyv a szakszerű szociográfia módszerét alkalmazza, de túl is lép annak módszertani keretein, s ahogy a bevezető írója, Balla Bálint kiemeli, alkalmazza az életrajzelemzés modern módszerét, de történelmi és szervezetszociológiai tájékoztatást is, s a munka így "a kivándorlás és az emigrációs lét kis enciklopédiájává, majdani érdekeltek tanácsadó kátéjává terebélyesedik. Noha a munka mindig a tárgyra összpontosít és tárgyilagosságra törekszik, nemegyszer átforrósodik a szerző kutatási szenvedélyétől, személyiségének izzásától."