ÍRÓSZEREK

Hogy gondolatainkat papírra vethessük, szükséges valamiféle íróeszköz az írófelületen kívül. Nem kétséges, hogy az írás fejlődése szorosan összefüggött azzal is, hogy az adott időben milyen eszközök álltak rendelkezésre.

1. A stílus

A viasztáblák vékonyan viaszozott felületére bronz-, fa- vagy csontvesszővel karcolták a betűket. Stílusnak nevezték /ebből származik a ma használatos stílus szavunk/. Ugyanennek az íróeszköznek a felső vége széles és lapos volt, ezzel törölték le a régi szövegeket és simítgatták el a viaszt az új íráshoz. Meglehetősen veszedelmes szerszám volt, jobb híján védekező fegyverül is használhatták akár. Hogy meg ne szúrhassák vele magukat vagy egymást, ezt az íráshoz elmaradhatatlan kelléket tokban /latinul graphiarium/ hordták:
"E stílustartó a tiéd, vaspántja köríti:
Nem kis ajándék ez, hogyha fiúknak adod."

/ XIV. 21. /

2. Az írónád

A finom felületű papirusz- és pergamenlapok teleírásához nem volt megfelelő a stílus. Helyette használták az írónádat /latinul harundo vagy calamus/. Ez utóbbit a nyelvünkben a kalamáris szó őrzi.
"Hogyha tokot nyertél, írónáddal te szereld föl;
Azt tőlünk kapván, már kicsi gondba kerül."

/ XIV. 20. /

"Memphisi föld ad ügyes nádszálakat a papírodnak,
Házadnak tetejét födje a többi mocsár."

/ XIV. 38. /

3. A tinta

Az íráshoz nélkülözhetetlen szer volt a tinta is, erről azonban Martialis nem tesz említést a költeményeiben. Egyéb forrásból tudjuk, hogy a tintát rézgálicból, gubacsból és vitriolból készítették, de használtak hozzá ecetet is. A sokféle összetevő között szerepelt még a korom, szurok, sőt még a borseprő is. Sötét színe miatt atramentumnak nevezték. A tintákat hengeres tintatartókban tartották.


Lapozás vissza... Lapozás előre...

Tartalomjegyzék