Hogy gondolatainkat papírra vethessük, szükséges valamiféle íróeszköz az írófelületen kívül. Nem kétséges, hogy az írás fejlődése szorosan összefüggött azzal is, hogy az adott időben milyen eszközök álltak rendelkezésre.
1. A stílus
A viasztáblák vékonyan viaszozott felületére
bronz-, fa- vagy csontvesszővel karcolták a betűket.
Stílusnak nevezték /ebből származik
a ma használatos stílus szavunk/. Ugyanennek az
íróeszköznek a felső vége széles
és lapos volt, ezzel törölték le a régi
szövegeket és simítgatták el a viaszt
az új íráshoz. Meglehetősen veszedelmes
szerszám volt, jobb híján védekező
fegyverül is használhatták akár. Hogy
meg ne szúrhassák vele magukat vagy egymást,
ezt az íráshoz elmaradhatatlan kelléket tokban
/latinul graphiarium/ hordták:
"E stílustartó a tiéd, vaspántja
köríti:
Nem kis ajándék ez,
hogyha fiúknak adod."
/ XIV. 21. /
2. Az írónád
A finom felületű papirusz- és pergamenlapok
teleírásához nem volt megfelelő a
stílus. Helyette használták az írónádat
/latinul harundo vagy calamus/. Ez
utóbbit a nyelvünkben a kalamáris szó
őrzi.
"Hogyha tokot nyertél, írónáddal
te szereld föl;
Azt tőlünk kapván, már kicsi gondba
kerül."
/ XIV. 20. /
"Memphisi föld ad ügyes nádszálakat
a papírodnak,
Házadnak tetejét födje a többi
mocsár."
/ XIV. 38. /
3. A tinta
Az íráshoz nélkülözhetetlen szer volt a tinta is, erről azonban Martialis nem tesz említést a költeményeiben. Egyéb forrásból tudjuk, hogy a tintát rézgálicból, gubacsból és vitriolból készítették, de használtak hozzá ecetet is. A sokféle összetevő között szerepelt még a korom, szurok, sőt még a borseprő is. Sötét színe miatt atramentumnak nevezték. A tintákat hengeres tintatartókban tartották.