A székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár története

Az alapítás problémája és az első évtizedek fejlődése

Az írásbeliség bizonyos fejlettségi fokára eljutott társadalmakban az iskolázás már elképzelhetetlen könyvek nélkül, a középfokú oktatás pedig egyenesen megkívánja valamelyes könyvgyűjtemény létesítését. Iskola és könyvtár egymást kölcsönösen ösztönözve és támogatva fejlődtek nálunk is. Évszázados múltra visszatekintő erdélyi kollégium esetében tehát az intézmény története megeleveníti a könyvtár fejlődésének fontosabb állomásait, a könyvtár anyaga viszont a mai ember számára is érzékelhetően tükrözi az iskola falai között egykor folyt oktatói-nevelői munka színvonalát, célkitűzéseit, s kulcsot szolgáltat annak értékeléséhez. A feudalizmus mostoha körülményei között az oktatás magasabb intézményeit a társadalom körében jelentkező művelődési igények hívták életre. Ebből következett, hogy egy-egy vidék lakosságának vagy vallási közösségének saját erejéből kellett megteremtenie a kereteket, amelyek közt oktatási szükségleteit kielégíthette. Az anyagi áldozatok vállalása, a felelősség hordozása, a legteljesebb érdekközösség egységbe kovácsolta az iskolát és az azt eltartó, azt használó társadalmat. Az iskola és társadalom teljes összeforrottsága egyben a könyvtár gyarapodásának is legfőbb forrása lett.

Egykori diák vagy tanár, sőt patrónus is gyakran ajándékozta könyveit annak a kollégiumnak, amelyben valaha tanult, tanított, vagy amelyre életében gondot viselt. Nagy múltú iskolai könyvtáraink tehát nem csupán az illető kollégium, hanem a társadalom mögötte felsorakozó részének művelődési és könyvtári viszonyaira is jellemzőek. A XV-XVII. századból ugyan egyetlen magánkönyvtárunk sem maradt fenn önállóan napjainkig, de kollégiumi tékáink, hatalmas gyűjtőmedencékként, nem egynek anyagát vagy jelentős töredékeit befogadták és mindmáig megőrizték. Egykori erdélyi kollégiumi könyvtáraink szigorúan tudományos, módszeres feldolgozása tehát a helyi iskolatörténet keretein messze túlmutató, általános művelődéstörténeti tanulságokkal kecsegtet, könyvtártörténetünk számára pedig egyedüli lehetőséget kínálja, hogy a honi társadalom és a könyv régi viszonyának alakulásáról valóságos képet nyújthasson.

A fenti megállapításokat teljes mértékben igazolja a fennállásának 300. évét a közelmúltban ünneplő székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum egykori könyvtárának, jelenleg a város Tudományos Könyvtárának története is.

A székelyföldi kálvinisták számára a történetíró Bethlen János 1670-ben tett 5000 Ft-os adománya nyitotta meg az utat, hogy udvarhelyi alsófokú (trivialis) iskolájukat kollégiummá fejleszthessék. Ezzel a mozzanattal füge össze a későbbi kollégiumi könyvgyűjtemény kezdete is, noha létesítése nem egészen úgy zajlott le, miként azt az iskola történetével foglalkozó régebbi és újabb közlemények előadják. A könyvtár kezdetben nem több, mint a diákság tanulásához szükséges könyvek gyűjteménye. Ezekből létesült az első csíra: a coetus (azaz a diákok önkormányzati közössége) thecája. Szerény gyűjtemény volt ez, amelynek darabjai gyorsan cserélődtek, mert a tanulással elrongyolt köteteit állandóan újakkal kellett helyettesíteni. Állománya 1698-ban csak 23 darabot számlált, s benne Calepinus többnyelvű szótárán, Melanchton latin nyelvkönyvén, Cicero levelein, Comenius kedvelt munkáin kívül főként filozófiai és teológiai tárgyú művek szerepeltek. Az oktatói munka eleinte csak a tanárok magánkönyvtárára támaszkodhatott.

A coetus számára e könyveket minden bizonnyal az új iskola pártfogói adták össze. Elképzelhető tehát, hogy az adakozók között I. Apafi Mihály (1632-1690) fejedelem és Bethlen János (1613-1678) kancellár szintén ott szerepelt - úgy, amint ezt a helyi hagyomány tartja. Az erre bizonyítékként felhozni szokott Apafi- és Bethlen-theca darabjai azonban zömükben nem ekkor, hanem - amint alább látni fogjuk - később kerültek a kollégium tulajdonába. Az indulás nehézségei között, az első évtizedben, nem a könyvtár létesítése, hanem a diákság elhelyezése, az anyagi alapok, a keretek megteremtése volt a fő gond. Ez a magyarázata annak, hogy az iskola 1671-ben jóváhagyott legrégebbi törvényei nem szólnak a könyvtárról vagy a könyvtárosról. Az 1682-ben írásba foglalt törvények viszont már hét cikkelyt tartalmazó külön fejezetben, részletesen szabályozzák a könyvtáros kötelességeit, a könyvek használatát. Bár ekkor külön helyisége van a könyvtárnak, ebből a könyvek nagy számára következtetni hiba volna. Egy 1701-ből fennmaradt leltár ugyanis elárulja, hogy az egész gyűjtemény még akkor is elfért egy nagy és egy kisebb ládában, s ez utóbbit már a coetus elrongált tankönyvei töltötték meg. A könyveket tehát eredetileg nem polcokon, hanem ládákban tartották, éppen azok kis száma miatt. A coetus gyorsan pusztuló tékácskájából azonban nagyon nehezen nőhetett volna ki komolyabb méretű és értékű könyvtár, ha nem egészült volna ki az oktatói munka támogatására hivatott gyűjteménnyel.

Közvetlen adatok hiányában is meglehetős bizonyossággal állítható, hogy erre a további fejlődés szempontjából fontos lépésre már Rozgonyi P(ap) János 1679-1682. évi első, de legkésőbb 1688-1694 közötti második rektorsága idején sor került. Rozgonyi (1648-1710) a hollandiai Utrechtben és Leidenben folytatott tanulmányok (1677-1678) után került Udvarhelyre rektor-professzornak. Az iskola új vezetője bibliofil hajlamokkal rendelkezett - amint ezt a kolozsvári református kollégium könyvtárában fennmaradt könyvei bizonyítják. Neki tulajdonítható a kollégiumi szervezet teljes kiépítése és az, hogy az 1682. évi iskolai törvények a könyvtár ügyeire is kitértek. Minden jel szerint Rozgonyi rektor személyes összeköttetései szálán kerültek a kollégium tulajdonába az első magángyűjtemények: a Tolnai-theca, az Apafi-theca, s talán még a Bethlen-theca is. Tehát mindazok a részlegek, amelyek magvául szolgáltak a ma is meglévő nagykönyvtárnak.

A kollégium történetét feldolgozó szerzők közül Kis Ferenc még bizonytalankodva, Gönczi Lajos viszont már határozottan azzal magyarázza a Tolnai-theca Udvarhelyre kerülését, hogy Tolnai Fabricius István 1690-1695 között itt rektoroskodott. Erre azonban egyéb bizonyítékuk e könyvek jelenlétén kívül nincsen. Tolnai F. István (1630-1690) pályafutása azonban egykorú forrásokból eléggé ismeretes ahhoz, hogy udvarhelyi rektorságát kétségbe vonhassuk. Az említett időközben azért sem taníthatott az udvarhelyi iskolában, mert már 1690-ben meghalt Kolozsváron. Könyveinek Udvarhelyre jutása tehát a régi módon nem magyarázható meg. Az elfogadhatóbb magyarázatot a könyveiben olvasható bejegyzéseiből kiindulva kell megkísérelnünk.

Ezekből kiderül, hogy Tolnai könyveit örökösei mindjárt a haláleset után értékesíteni, illetve ajándékozgatni kezdték. Így kerültek egyes kötetek az elhunyt professzor Pál nevű fiától mind Rozgonyi Jánoshoz, mind pedig ifj. Bethlen János tulajdonába. Minthogy Tolnai Pál az apja könyveiből 1693-ban megajándékozta Rozgonyit, arra kell gondolnunk, hogy az udvarhelyi rektor szolgálatokat tehetett neki e könyvek értékesítésében. Feltételezésünk szerint, Rozgonyi a Tolnai-féle könyvgyűjtemény még 1693-ban is együttlévő részét valamelyik patrónusával megvásároltatta a fiatal udvarhelyi iskola általa megszervezett könyvtára részére. Ez a patrónus lehetett Rozgonyi egykori tanítványa, Bánffi György (1660-1708), akit a császár éppen ebben az esztendőben nevezett ki Erdély első gubernátorának. De lehetett az udvarhelyi iskola ügyeit mindig szívén viselő ifj. Bethlen János is. Az általa 1695-96-ban ajándékozott kötetek között ugyanis szintén akadnak Tolnai Páltól származó darabok. E könyvvásár közvetítésére Rozgonyinak annál inkább módja nyílhatott, mert az udvarhelyi professzorságot 1693-ban, vagy a következő évben, a Kolozsvár és Bánffi György bonchidai lakóhelye tőszomszédságában fekvő Szék bányavároska papságával cserélte fel. Rozgonyi egyébként a Bethlen család tagjaival szintén meghitt viszonyban volt, mert 1683-1685 között náluk nevelősködött.

A Tolnai F. István könyvei közül 1693-ban vagy 1694-ben megvásárolt 84 kötet valóban alapjává lett a kollégiumi nagykönyvtárnak. Bennük egy világot járt, széles látókörű, sokoldalú műveltséggel rendelkező professzor szellemi fegyvertára került Udvarhelyre. Tolnai 1658-1662 között Utrechtben, Franekerában, Groningenben és Londonban nemcsak teológiai képzettségét öregbítette, hanem orvosi képesítést is szerzett. 1665-től haláláig Kolozsvárt élt. Az ottani református kollégiumban filozófiát és teológiát tanított az ifjúság legkedveltebb professzoraként. Egyben a korabeli Erdély egyik legkeresettebb és legmegbecsültebb orvosa. A puritanizmussal rokonszenvező Tolnai Angliában szerzett könyvei új eszméket közvetítettek az udvarhelyi iskolába. Angol nyelvű kötetei ugyan a legtöbb diák és tanár számára sokáig némák maradtak, de nyelvtanai, szótárai egyeseknek mégis alkalmat biztosítottak az új angol művelődéssel való ismerkedésre. Ez pedig már polgári viszonyokra épült. A korszerű filozófiai és teológiai irodalom mellett Tolnai orvosi könyvei jelentettek különös nyereséget a könyvtár szempontjából. A gyakorlati célokat szolgáló természettudományos szakirodalom ugyanis ezek képében jelenik meg első ízben az addig teljesen elméleti, filozófiai és didaktikai színezetű könyvanyagban.

Tolnai könyveivel egyidejű, tehát 1694. évi gyarapodásnak tarthatjuk az Apafi-thecát is. Ennek 18 kötete között Ovidius, Cicero és Vergilius művein kívül három bibliát és szokványos teológiai munkákat találunk. A helyi hagyományok ellenére, ennek a könyvtárrészlegnek idekerülését is Rozgonyi rektor személyéhez kell kötnünk. Véleményünk szerint ezeket a köteteket Rozgonyi magánkönyvtárából vásárolták meg a kollégiumnak - II. Apafi Mihály (1676-1713) költségére. Csak így válik érthetővé az Apafi- és Bethlen-theca 1695. évi összeírásának alábbi címe: Series librorum inferioris situs clarissimi Rozgoni et generosi Johannis Bethlen receptorum. Minthogy a leltár a továbbiakban említést sem tesz Rozgonyi köteteiről, hanem csak Apafi- és Bethlen-thecáról beszél, feltételezhető, hogy az Apafi által adományozott kötetekről 1695-ben még tudott dolog volt, hogy Rozgonyitól származnak. A thecát azonban már nem róla, hanem a fejedelmi adományozóról nevezték el. E könyvek közül a könyvtárban ma már csak egyetlen kötet azonosítható teljes bizonyossággal, és ebben a fenti véleményt támogató következő két bejegyzés olvasható: Est Johannis P. Rozgoni 1683. - Est scholae orthodoxae Udvarhellyiensis. Anno 1694, sumptibus celsissimi Transsylvaniae principis II. Michaelis Apaffi. Az Apafi-theca valójában Rozgonyi János rektor könyveit tartalmazta. Napjainkra azonban - talán éppen a coetus használatába való adás következtében - szinte teljesen megsemmisült.

A módszeres vizsgálódás a Bethlen-theca eredetével kapcsolatos korábbi véleményt sem igazolta. Minthogy a theca anyaga - az idézett összeírás bizonysága szerint - nem sokkal 1695 előtt, de mindenesetre 1682 után kerülhetett Udvarhelyre, Bethlen János kancellár pedig 1678-ban meghalt, ezek a könyvek - legalábbis zömükben - nem származhattak az ő adományából. Legjobb esetben is az Ordo 2. Bethlenianorum veterum cím alatt felsorolt 14 mű közül kerülhetett ki egyik-másik a történetíró kancellár gyűjteményéből. Ilyennek vélhetnők, esetleg, pusztán tartalmuk alapján, a török birodalom állapotaival foglalkozó művet, Tacitus munkáit, Homérosz Iliászát vagy Holenius orvosi értekezését. Az összesen 24 kötetet számláló kis gyűjtemény tehát lényegében nem az iskolaalapító kancellár, hanem unokája, ifj. Bethlen János (1670 k.-1712 u.) adományának tekintendő. A korán elhunyt Bethlen Pálnak ezt a fiát az emlékíró Bethlen Miklós (1642-1716) nevelte fel, úgy látszik, erős németellenességben, mert később mind Thökölyhez, mind pedig a kuruc mozgalomhoz csatlakozott. Ugyanő vonhatta be öccsét az udvarhelyi iskola ügyeinek intézésébe is. Jóllehet ifj. Bethlen Jánost csak 1697-ben nevezték ki e kollégium főgondnokának, az általa adományozott könyvek bizonyítják, hogy korábban is szívén viselte ennek az iskolának a sorsát. A Bethlen-theca elsősorban a coetus hasznára szolgáló könyveket tartalmazott, s ezért is rongyolódott el idők folyamán majdnem teljes egészében.

1682-1695 között tehát, főként Rozgonyi P. János fáradozásai nyomán, kialakult a könyvtár végleges szervezete és kezdetét vette az oktatás közvetlen igényeit meghaladó kiadványok gyűjtése, a tudományos célokat szolgáló nagykönyvtár kiépítése. Ezért tekinthetjük e könyvtár tényleges megalapozójának Rozgonyi P(ap) János rektort. A könyvtár is hosszú évtizedeken át az ő 1682. évi szabályzata alapján működött. A gyűjteményt ugyan a deákság sorából választott könyvtáros kezelte, de az állomány épségéért - tekintve a könyvek ritkaságát és drága voltát - még sokáig a senior is felelt. A könyvtáros változása esetén a gyűjtemény darabonkénti számbavétele és átadása az ő jelenlétében zajlott le. Az ezekkel kapcsolatos feljegyzések tartották fenn 1695-től fogva a könyvtár őreinek neveit. A könyvtárosság csak 1751 körül vált a kollégiumi önkormányzat seniorságtól teljesen független tisztségévé. A könyvtár kezelésének rendszeressé válását mutatják az adományokról 1700-tól kezdődően vezetett feljegyzések is.

A kuruc háború pusztításai következtében azonban elapadt az adakozási kedv, és a könyvtár fejlődése évtizedekre megtorpant. Ebben az időszakban többnyire csak hálás deákok, contrascribák és seniorok gyarapították egy-két kötettel az alma mater könyvgyűjteményét. Ez évek szerzeményei közül mennyiségileg legjelentősebb a nagy pestisben elhalt Jenei Sámuel udvarhelyi református pap és esperes végrendeleti hagyatéka 1719-ből. Ez az 59 kötetnyi gyűjtemény nem jelentett egyben különösebb értékgyarapodást. Általa a teológiai könyvanyag és a magyar nyelvű kiadványok száma növekedett tovább. Hihetőleg a Jenei-féle könyvek besorolása adott alkalmat 1720 tavaszán Szigeti Gyula György rektornak az egész kollégiumi könyvtár újrarendezésére. Ennek során minden egyes kötetet sorszámmal is elláttak. Ezek a könyvtár legrégibb helyrajzi jelzetei. A reánk maradt egykorú leltárból is megállapítható, hogy a könyveket ekkor már nem ládákban, hanem állványon tartották. A 180 kötetnyi állomány hat polcot töltött meg és a hetedik sor könyvnek már csak a téka tetején jutott hely.

Az erdélyi református kollégiumok között a XVIII. század folyamán az udvarhelyi rendelkezett a legszerényebb anyagi lehetőségekkel. S ezek jövedelmeit is felemésztették az iskola fejlesztése során szükséges építkezések. Könyvek rendszeres beszerzésére tehát mindaddig nem kerülhetett sor, amíg a téka nem jutott külön alapítványhoz. Az alkalmi adományok között természetesen mindig akadtak a könyvtár céljait szolgálók is. Például Borosnyai Lukács János rektorsága idején (1735-1749) Torma Györgyné Nemes Judit 50 Ft-ot adott a könyvtár szükségeire; hihetőleg a nagy auditoriumból elrekesztendő új helyiség berendezésére. 1744-ben "árva" (azaz özvegy) Bethlen Kata (1700-1759) költségén vásároltak meg néhány kötetet az egykori gyulafehérvári kollégium szétkallódott könyvtárából. Ezek azonban kivételes eseteknek számítottak, mert a gyarapítás továbbra is a hagyományos módon folyt: ajándékok, illetve a tanárok könyveinek öröklése vagy megvásárlása útján. Például Bethlen Imre 1746-ban Bécsből hoz ott élő erdélyiektől ajándékba könyveket a kollégiumnak, 1741-ben pedig Borosnyai rektortól vásárolnak meg több szükséges művet. Ilyen körülmények között érthető, hogy e könyvtár még a század közepén is nagyon szerény méretű volt, akár a többi református kollégiuméhoz viszonyítva is. A nagyenyedi kollégiumnak ugyanis 1752-ben több mint 4000, a kolozsvárinak ugyanekkor 2724, és még a közel fél századdal fiatalabb marosvásárhelyinek is 1766-ban 1205 mű volt a könyvtárában. Joggal állapította tehát meg a curatoratus 1737-ben az udvarhelyi könyvtárról a kölcsönzések szabályozása kapcsán, hogy "a gymnasium könyvei kevesek s azokból is a kiadás miatt veszett el".

A könyvtárnak éppen ez a viszonylagos szegénysége kívánta meg, hogy fejlesztésére új utakat-módokat keressenek. A körülmények szerencsés alakulása erre alkalmat is adott. 1736-tól fogva ugyanis három évtizeden át az erdélyi magyar könyvgyűjtés, könyvkiadás és tudománypártolás történetéből jól ismert Bethlen Kata testvére, Bethlen Imre vezette főgondnokként a kollégium ügyeit. Õ és felesége, Gyulai Klára, maguk is egyaránt szenvedélyes könyvbarátok voltak. Bizonyára az ő révükön figyelt fel az udvarhelyi gyűjtemény kérdéseire mind árva Bethlen Kata, mind pedig tudós és bibliofil udvari papja: Bod Péter (1712-1769) és Málnási László (1722-1797). Mindketten Bethlen Kata költségén tanultak Enyeden és tapasztalatból tudták, hogy Udvarhelynek fontos a szerepe a székely és általában a kálvinista iskolázásban. Itt ugyanis azok a szegények szintén tanulhattak, akik a távolabbi kollégiumokba anyagi okokból nem juthattak volna el. Az átlagból kiemelkedőket viszont Udvarhely, mint egy melegágy, előkészítette az Enyeden vagy Kolozsváron való továbbtanulásra. Bod és Málnási ezért viselték szívükön egész életükben az udvarhelyi iskola ügyeit és befolyásolták a velük bizalmas kapcsolatban álló előkelőségeket az ottani iskola és könyvtára fejlesztésére.

Elsősorban a XVIII. századi erdélyi magyar tudományos törekvésekben vezető szerepet játszó Bod Péter hatásának tulajdonítható, hogy Bethlen Kata oldalán főrangú nőkből bibliofil csoport jött létre a könyvkultúra istápolására. Ennek tagjai közé számlálhatjuk Bethlen Imréné Gyulai Klárán kívül Korda Zsigmond özvegyét, Nemes Júliát, unokatestvérét, Nemes Juditot, valamint Teleki Lászlóné Ráday Esztert. Azokat tehát, akiknek nevével az udvarhelyi könyvtár támogatói között is találkoztunk. Minthogy Bod Péter 1744-től 1749-ig volt Bethlen Kata udvarában, a könyvtár fejlesztésével kapcsolatosan Borosnyai rektorsága idejéből idézett fentebbi adatok már az ő szorgoskodásával állhattak összefüggésben. Bod és Székelyudvarhely szoros kapcsolatára utal egyébként, hogy 1746-ban e városba akarták vinni papnak. A kollégium iránti állandó fáradozásait pedig a püspök 1749-ben arra magyarázta, hogy professzorságot akar ott szerezni magának. Bodnak e gyanúsítást visszautasító szavaiból kicsendül, hogy kezdeményezéseinek rugója az ottani iskola jelentőségének felismerése volt: "Ha mit cselekedtem azzal a gymnasiummal, a nem professorság után való áskapálás volt, feci hominis Christiani officio [a keresztyén ember hivatásából tettem]".

Amikor Bod helyét 1752-ben Málnási László foglalta el, Bethlen Kata környezetében már kialakult gyakorlat volt az udvarhelyi iskola könyvtárának istápolása. És Málnási teljes meggyőződéssel folytatta azt, amit Bod elkezdett. Az erdélyi kálvinista művelődés- és iskolaügynek ez a méltatlanul elfeledett nagy alakja halálukig legbizalmasabb munkatársa volt a református egyház legbefolyásosabb világi személyiségeinek, Bethlen Katának, majd Bethlen Imrének és Teleki Lászlónak. Ennek következtében a református egyház és rendek ügyeit legfelsőbb fórumként intéző Supremum Consistorium főűri vezetői mögött, 1759-től fogva 1792-ig, Málnási volt a dolgok egyik tényleges intézője, az egyik legfőbb spiritus rector. Õ pedig különös melegséggel pártolt minden olyan kezdeményezést, amelyik az udvarhelyi kollégium fejlődését előmozdíthatta. Miután pedig Málnási 1759-től fogva a Supremum Consistorium szebeni papja és referendáriusa, 1764-től kezdődően viszont a református alapítványi vagyonok kezelésének központi ellenőrzője volt, rokonszenve nem csupán erkölcsi támogatást, hanem egyben tényleges anyagi segítséget is jelentett. Az udvarhelyi iskolának a többi kollégium színvonalára emelését célzó elképzeléseihez Málnási meg is találta az alkalmas embert backamadarasi Kiss Gergely személyében, akit 1768-ban az ő javaslatára neveztek ki rektor-professzornak. Kiss Gergely beiktatása után néhány hónappal részletes jelentésben számolt be a Supremum Consistoriumnak a kollégiumban talált állapotokról és az oktatás megjavításához nélkülözhetetlen újításokról. Az eredményes tanítás akadályai között első helyen említi a könyvhiányt: "Két-három tanulót kivéve, alig van az egész deákságnak annyi könyve, amennyinek egynél kellene lenni. Sokan vannak olyanok, kiknek egész könyvtáruk egy nyomtatott könyvből, vagy egy grammatikából áll." Más volna a helyzet, ha az iskola könyvtára kisegítené tankönyvekkel a diákokat. A könyvtár gyarapítása tehát Kiss Gergely terveiben az oktatás megjobbításával kapcsolódott össze.

A kollégiumi könyvtárak ügyét akkor Málnásinál jobban senki sem ismerte, hiszen mindegyik iskolának előtte kellett elszámolnia a "Bibliotheca Fundussa" felhasználásáról és "a Bibliothékák számokra vejendő könyvekre nézve" szintén hatáskörrel rendelkezett. Málnási tapasztalatból tudta, hogy az akkori erdélyi viszonyok között a gyűjtemények gyarapítása csak alapítványok útján biztosítható. Világos volt előtte, hogy az udvarhelyi kollégiumi könyvtárat is egyrészről fel kell szerelni pénzalapítványokkal a könyvvásárlásokra, másrészről pedig el kell érni, hogy az iskola egykori tanítványai és pártfogói saját gyűjteményeik átengedésével juttassák az iskolát azoknak a külföldi műveknek birtokába, amelyeket - könyvkereskedelem híján - akkor is nehezen lehetett volna Erdélyben megvenni, ha a pénzalapítványok jövedelme történetesen futotta volna vásárlásokra.

A könyvtárba beolvadt személyi gyűjtemények

Az udvarhelyi kollégiumi könyvtár javára az első alapítványt még árva Bethlen Kata tette, nyilvánvalóan Málnási sugalmazására. 1758-ban és 1759-ben összesen 630 Ft-ot adott azzal a rendeltetéssel, hogy ennek az összegnek a kamataiból könyveket vásároljanak az iskolának. Másodiknak - bizonyára Kiss Gergely említett előterjesztése nyomán - 1768-ban maga Málnási adott 200 Ft-ot a "Bibliotheca szaporítására". A könyvek gondosabb kezelését pedig úgy igyekezett biztosítani, hogy 1769-ben Bethlen Ádám generálissal 6000 Ft-os alapítványt létesíttetett a kollégiumi könyvtárosok fizetésére. Ebből az összegből az udvarhelyi könyvtárosokat 500 Ft illette meg. Málnási még végrendeletében is megemlékezett kedvenc iskolája könyvtáráról olyan formában, hogy gyarapítására 1796-ban újabb 500 Ft-os alapítványt tett. Az első adakozókat mások is követték, és 1804 elején már 2101 Ft, 1821-ben pedig, Teleki Sámuel kancellár 1810-ben tett 600 Ft-os alapítványával együtt, 3000 Ft tőke kamata és az írópapír árusításából befolyó jövedelem szolgálta a könyvtár céljait. A szükségletekhez képest nem nagy ez az összeg, a gyűjtemény rendszeres működéséhez mégis elegendő volt. Sajnos, még a XIX. század első évtizedeiben is gyakori a panasz, hogy az elöljáróság ezt az összesen évi 2-300 Ft-nyi összeget sem könyvek vásárlására, hanem egyéb iskolai célokra fordította, vagy pedig egyszerűen tőkésítette.

Málnásinak különleges lehetőségei nyíltak arra, hogy a hitsorsosai körében keletkezett jelentősebb magánkönyvtárak egész sorát valamelyik kollégium számára alapítványként megszerezze. Központi hivatali állása, kitűnő társadalmi kapcsolatai, a személye iránti általános bizalom egyaránt elősegítette e törekvését. Nem kis mértékben Málnási fáradozásai nyomán vált a XVIII. század második felében közvéleménnyé az előkelő protestáns családok körében is, hogy a művelt ember úgy állíthat magának mindennél maradandóbb emléket, ha könyveit - az értelmiségiek százados gyakorlatának megfelelően - valamelyik kollégiumban elhelyezve annak a közösségnek hasznára bocsátja, amelyből ő vagy családja egykor kiemelkedett. A könyv ugyanis a kor felfogása szerint nemcsak az egyén, hanem a közösség javát is munkáló értéknek számított. A gyarapításnak ez a módja természetesen nem egyenrangú a vásárlás útján történő fejlesztéssel. Az adott körülmények között azonban eredményesebbnek bizonyult annál. A gyarapodás túlnyomó többségét ugyanis a XIX. század derekáig ezek az adománykönyvtárak teszik ki nemcsak Székelyudvarhely, hanem mindegyik erdélyi kollégium esetében. Az udvarhelyi könyvtár egyenesen az adományként kapott magángyűjteményeknek köszönheti, hogy behozhatta lemaradását és fokozatosan felzárkózhatott a többi kollégium könyvesháza mögé. A könyvtár fejlődéstörténetének most következő szakaszát tehát az ide bekerült gyűjtemények bemutatásával jellemezhetjük.

Bethlen (Gyulai)-theca

A könyvtáradományok sorát Bethlen Imre (1698-1765) főgondnok és felesége: Gyulai Klára (mh. 1757) alsórákosi gyűjteménye nyitotta meg 1765-ben. Minthogy Málnási udvari papja volt Bethlennek, nem kétséges, hogy a rákosi könyvtár Udvarhelyre hagyományozása az ő sugalmazására történt. Ennek keretei között azonban voltaképpen két, egymástól jellegében erősen különböző gyűjtemény jutott a kollégium birtokába.

Az Alsórákosról bekerült 274 kötet között Bethlen Imre gyűjtése csak töredékesen képviselt. Úgy látszik, hogy az örökösök, éppen azért, mert ezek a könyvek számukra is használhatók voltak, csak azokat a köteteket adták át az iskolának, amelyekre maguknak nem volt szükségük. Az egykori gyűjtemény keletkezése és jellege azonban az Udvarhelyre jutott darabokból is világosan megállapítható.

Legelső kötetei Bethlen Imre gyermekkorából valók, és a gyűjtemény gyarapodása 1712-től kezdve tulajdonosa haláláig (1765) nyomon követhető. Az életpálya minden állomása, fordulata alakítóan hatott a gyűjtemény összetételére. Az 1717-1720 között tett nyugat-európai tanulmányút meghatározó fontosságú lett Bethlen bibliofiliájára. Londonban és Oxfordban vásárolt szótárai és nyelvkönyvei azt mutatják, hogy németen kívül franciául is olvasott. Minthogy hazatérése után egy évtizeden át a Gyulay-ezredben szolgált és többnyire Itáliában állomásozott, olaszul szintén megtanult. Miután 1731-ben leszerelt, széles kultúrával és változatos könyvanyaggal érkezett vissza Erdélybe. Ekkor állította fel rákosi könyvtárát, melynek darabjait a kötetek bordájára (sarkára) nyomtatott Bibl: C.E.B. 1731 (vagy 1732) felirattal jelölte. A későbbiek során, az államigazgatás magas rangú tisztviselőjeként, jogi, politikai, történelmi, gazdasági művekkel gyarapította gyűjteményét. Történelmi érdeklődésének bizonyságai az Erdély XVII. századi történetére vonatkozóan könyvtárába gyűjtött becses kéziratok. A református rendek körében elfoglalt vezető helyzetéből következik a protestánsok jogait, vallási sérelmeit tárgyaló könyvek jelenléte gyűjteményében. August Hermann Francke (1663-1727) hallei intézményei iránti érdeklődése és egész életvitele azt sejteti, hogy a német pietizmus hatása alatt állott. Hazatelepedése óta - úgy látszik - könyvtárát Bécsből igyekezett külföldi kiadványokkal a kor színvonalán tartani. Ebből a szempontból 1746. évi bécsi útja lehetett jelentős. Ekkor köttetett könyvein már csak C.E.B. monogram és többnyire 1746 felirat látható.

Olvasmányai Bethlen Imrét világot látott, művelt embernek mutatják, akit egyháza iránti buzgósága egyáltalán nem zavart abban, hogy a vezetése alatt álló udvarhelyi kollégiumban a világi pályákra való nevelést szorgalmazza. Élete végén hat árva nevelésére szolgáló évi 300 Ft-os alapítványt tett, de azzal a megkötéssel, hogy ezek "ne papságra készüljenek, hanem ... tudományaikkal a hazának ... szolgáljanak qua politicusok ..." Különben ugyanez a cél vezette akkor is, amikor közéleti pályáján használt könyveit az Udvarhelyt tanuló ifjúságnak szánta. Bethlen Imre gyűjteménye, töredékességében is, új, világias színt hozott az udvarhelyi könyvesház addig erősen egyházi igényekhez igazodó anyagába.

Bethlenné Gyulai Klára "Rákosi Magyar Théká"-jának az biztosít különleges helyet az erdélyi könyvtártörténetben, hogy ez az első, mindmáig majdnem teljes épségben fennmaradt női gyűjteményünk. Gyulai Klára a könyvek szeretetét, az irodalom pártolását férjétől vehette át. Könyvgyűjtésének kezdetei is 1732-ig, házasságkötésükig vezethetők vissza. Bibliofiliája azonban csak később fordult határozott irányba. Minden bizonnyal sógornője, árva Bethlen Kata példájára és Bod Péter biztatására állott be ő is a magyar nyelvű irodalom emlékeit gyűjtő és újabb művek kiadását támogató nagyasszonyok sorába. Ebben az anyanyelvű művelődés tudatos pártolásán kívül kétségtelenül szerepe volt annak is, hogy a XVIII. század első felében még az előkelő asszonyok között is ritka, aki idegen nyelveket ismert volna.

A "Rákosi Magyar Théka" összetétele véglegesen - a kötésekre nyomtatott évszámok bizonysága szerint - 1746-1753 között alakult ki. Ebből az időből való szerzemény a könyvek zöme, ekkor köttette be Gyulai Klára a már korábban is tulajdonában volt műveket, ekkor látta el mindegyiket, férjéhez hasonlóan, a bordára nyomatott G.G.K. monogrammal és évszámmal. A dúsan aranyozott sarkú, barokk ízlésű, egyöntetű kötések, a gondosan megválogatott, szép példányok jól érzékeltetik első női könyvgyűjtőink bibliofiliájának magas színvonalát. Bár Gyulai Klára 1757-ben meghalt, gyűjteménye csak férje elhunyta (1765) után került be a kollégiumba. Meglehet, hogy az örökösök ezt a könyvtárrészleget sem adták át teljes egészében. A kollégiumi könyvtár 1797. évi leltárában ugyanis nem szerepel több olyan kötet, amelyeket pedig a Rákoson 1764-ben felvett leltár még tartalmazott. A gyűjtemény állaga a kollégium kezelésében is tovább csonkult, 1797-től fogva napjainkig (főként a második világháború során) újabb 29 kötettel. Az említett 1764. évi összeírásból azonban pontosan megállapítható, hogy milyen műveket tartalmazott a "Rákosi Magyar Théka" 150 kötete.

Árva Bethlen Kata 1849-ben Enyeden elpusztult, de leltárából ismert könyvtárán kívül Gyulai Klára gyűjteménye az egyetlen olyan emlékünk, amelyikből tájékozódhatunk legrégibb női olvasóközönségünk igényei és érdeklődése felől. Gyulai Klára könyvei is túlnyomóan vallásos tárgyúak. A kálvinista hitvédelem főbb művein kívül nagy számmal találni benne halotti prédikációkat, amelyek az akkori olvasók számára a családtörténeteket is pótolták. Abból, hogy a "Rákosi Magyar Théka" régi könyvei közül viszonylag kevés a XVI. században megjelent, kiolvasható, hogy ilyenek már akkor ritkaságnak számítottak az erdélyi könyvpiacon. De úgy is értelmezhető ez a tény, hogy Bethlenné a könyveket nem kuriózumként gyűjtötte, hanem olvasás céljából. Gyűjteményében meglepően sok a történelmi tárgyú kiadvány és kézirat. Például, egyebek mellett, Bethlen Miklós és Kemény János önéletírásának másolatát szintén megszerezte magának. Valószínűleg egyenesen Gyulai Klára részére készült Friedrich Adolf Lampe (1683-1729) közismert egyháztörténetének itt található kéziratos magyar fordítása. A kortársi protestáns irodalom, Bod Péter munkái szinte hiánytalan jelenléte a gyűjteményben teljesen érthető, hiszen Gyulai Klára több kiadvány megjelenését anyagilag is támogatta.

A XVIII. századi női olvasó azonban a könyvtől már nemcsak lelki épülést várt, hanem segítséget is a mindennapi élet gyakorlati kérdéseiben. Gyulai Klára könyvespolcain szintén ott sorakoztak, persze kéziratos formában, a különféle szakácskönyvek, cukrászsütemények, gyümölcslevek, olajok, orvosságok házi elkészítésének módjáról szóló leírások, virágkertészeti, énektanulási stb. tanácsadók. Bár az egykori 150 kötetnyi állomány napjainkig 100-ra apadt le, Gyulai Klára gyűjteménye így is a legteljesebb és leghangulatosabb női könyvtárunk a XVIII. század közepéről. Egyben az udvarhelyi Tudományos Könyvtárnak régi magyar nyomtatványokban mindmáig leggazdagabb részlege.

Székely-theca

A régi erdélyi bibliofiliának más jellegű, de hasonlóképpen kiemelkedő emléke a Székely László után örökölt gyűjtemény. Ennek Udvarhelyre kerülését szintén Málnási keze igazgathatta. Székely ugyanis többnyire Szebenben élt, ott is halt meg 1772-ben, buzgó kálvinista volt. Málnási, majd Kiss Gergely szoros kapcsolatban állott a családdal. A szokatlanul mély érzelmi életet élő, sokat csalódott, megkeseredett lelkű, művelt főnemes könyveit teleintette leghűségesebb barátainak és felőlük végrendeletében külön is intézkedett. Gyűjteményét nem hagyta könnyelmű második feleségére, hanem saját arcképével együtt - az udvarhelyi kollégiumra bízta. Özvegye tiszteletben tartotta végakaratát, és a "szép Bibliothecat, melyet [néhai férje] sok költséggel és fáradsággal tulajdon maga egybeszedett volt", a hagyatéki ügyek rendezése során, talán 1775-ben, ténylegesen átadta a kollégiumnak. 1781-ben kelt végrendeletében pedig maga részéről is az iskolára hagyta, "hogy egészen és oly hirtelen emlékezetünk e földről el ne töröltessék". E gyűjtemény 382 darabbal növelte a kollégium könyvállományát. Tartalmilag változatos anyaga jellemzően mutatja be azt a fontos szerepet, amelyet a könyv a XVIII. századi erdélyi társadalom átnevelésében betöltött.

Székely László (1716-1772) típusa a közéletből birtokára visszaszorult XVIII. századi erdélyi kálvinista nemesnek. Bár a vezetőrétegből származott, már nem jutott ki külföldi akadémiákra, noha anyagi módja és kedve is lett volna hozzá. Fiatal fővel ugyan 1743-1744-ben három hónapot tartózkodott Bécsben, de aztán többé ki sem mozdult Erdélyből, hivatalokat nem viselt, hanem birtokain gazdálkodott. Könyvei azonban ennek ellenére úgyahogy összekötötték Európával és sok mindent elhoztak hozzá a világ változásaiból. Szerette a színházat és a zenét. Ezért is tartózkodott legszívesebben Szebenben, mert ott része lehetett ezekben. Reánk maradt dallamgyűjteménye a maga korában és osztályához mérten Erdélyben szokatlanul fejlett zenekultúrájáról tanúskodik. A barokk kor gyermeke abban a tekintetben is, hogy szenvedélyesen építkezik, különös kedvét leli díszkertek létesítésében. Előkelő származása ellenére Székely László is - sok kortársához hasonlóan - belső emigrációban élte le egész életét. S e visszavonultság, megfelelő lelkialkat esetén, alkalmat kínál az elmélkedésre, a polgárságot jellemző szellemi foglalatosságok megkedvelésére. Székely László könyvei és kéziratai egy magányos és osztályán belül is elszigetelődő ember zárt világának intellektuális erőfeszítéseit testesítik meg.

Székely László könyvgyűjtése korán, még enyedi diáksága idején elkezdődött. Gyűjteménye legkorábbi darabjai 1730-1731-ből való szerzemények. Jóllehet apjától örökölt néhány kötetet, könyvtára egyértelműen az ő érdeklődését és szellemi tevékenységét tükrözi. Gyűjteménye alapjait említett bécsi útja alkalmával vetette meg, és bibliofiliája is ottani élményei hatása alatt fejlődött az Erdélyben megszokott méretek fölé. Megjegyzendő, hogy naplójának tanúságai szerint - legalábbis életének ebben a szakaszában - első felesége révén közeli kapcsolatba került mind árva Bethlen Katával, mind pedig Bethlen Imrével és feleségével. Ezek életszemlélete, könyvbarátsága szintén befolyásolhatta a Székely Lászlóét, irodalompártolásuk pedig élesztgethette írói ambícióit. A könyvbeszerzés rendkívüli nehézségeire utal, hogy ő is csak ritkán jut, peregrináló deákok vagy Bécsben megforduló ismerősök révén, új külföldi könyvekhez. A gyarapítás fő forrásai számára is a hagyományos aukciók. Ezen az úton nagyon változatos, de részben már elavult könyvanyaggal gazdagította gyűjteményét. Viszonylag nagyobb számú könyvet vásárolt Komáromi Körmendi György udvarhelyi professzor (mh. 1751), saját udvari papja, Imreh Sámuel és Udvarhelyi Mihály előbb szigeti, majd kolozsvári professzor (mh. 1737) és Gidófalvi János újtordai pap (mh. 1733 k.) gyűjteményéből. Az előbbi 1717 körül Utrechtben, a három utóbbi pedig 1741-ben Hardewijkban, tehát Hollandiában, illetve 1700 tájt Belgiumban vásárolt darabokat tartalmazott. Amíg ezek a szerzemények főként a filozófiai és protestáns teológiai irodalmat hozták gyűjteményébe, a sokáig külföldön élt Gyulay Ferenc tábornok (1674-1728), Pongrácz György táblai elnök (mh. 1742 körül), és a Halléban tanult, művelt Kemény János (mh. 1747) Erdély-szerte számon tartott gazdag könyvhagyatékából viszont a világi tudományok (jog, történelem, gazdaság, építészet) anyagát gyarapíthatta. Gyakori szebeni tartózkodásai és szász ismeretségei révén régibb német bibliofilek gyűjteményéből szintén gazdagította a sajátját.

Általában csak szakirodalmat gyűjtött, "a Román, Világi Ének, buja Versek", azaz a szépirodalom rokokó divatját naplójában egyenesen elítélte. Könyvbarátságában csupán a külföldi folyóiratok beszerzése képviseli a korszerű gyűjtőköröket. Új jelenségnek számít az erdélyi könyvgyűjtésben, hogy Székely sokat áldozott könyvei bekötésére, 1764-ben rézmetszetű címeres exlibrist készíttetett magának és azt könyvtárának minden egyes darabjába beragasztotta. Veleszületett hajlamát az elmélkedésre, olvasásra, írásra életének keserves próbatételei különösen kifejlesztették. Gyermekségét az árvaság és önző, korlátolt gyámjának sanyargatásai keserítették meg. Első feleségét, gyermekeit korán elvesztette, második házassága különféle méltatlan bonyodalmakat hozott a nyakára, egyetlen testvérével - bár családjuknak utolsó sarjai voltak - nem értették meg egymást. Könyvei között keresett tehát menedéket és gondjai elől irodalmi kísérletekbe temetkezett. Amint a haláláról írt vers mondja: "Ah ti könyvek, holt személyek, Kikkel beszélgettem, Mint élőkkel, bús napjaim jobban töltöttem".

Mai csonkaságában is több ezer oldalnyi az az írói hagyaték, amelyet Székely László, könyvgyűjteményére támaszkodva, vidéki magányában, a kortárs nemesi társadalom igénytelen szellemi életének sivár viszonyai között létrehozott. Terjedelmes fordításai, versei és önéletrajzi feljegyzései ugyan nem árulnak el különösebb írói talentumot, de élesen belevilágítanak írójuk lelkivilágába, és őszinte rajzát nyújtják annak a zsákutcába jutott társadalomnak, amelynek az ő élete szintén részese volt. Említett bécsi útjáról készített terjedelmes naplója napjainkra elkallódott, de később összeállított önéletrajza egyes részleteket megőrzött belőle. Első felesége halála után, 1747-ben, kezdte el és 1751-ben fejezte be A Tseh Országi Ecclesiának Üldöztetésének ... Históriája c. tiltott könyv fordítását. 1760-1762 között készítette el Petrarca A Jó Szerentsének és a Szerentsétlenségnek orvosságairól szóló terjedelmes filozófiai művének magyarítását, melyet 1813-ban az ő megnevezése nélkül Debrecenben ki is nyomtattak. Ezzel párhuzamosan dolgozott Johann Hübner (1668-1731) hamburgi professzor közkedvelt nagy földrajzi-történelmi munkája fordításán. Ennek első kötetével Magyar Geographia címen 1762-ben készült el. 1763-tól fogva egészen haláláig - úgy látszik - főként családja történetén és saját életének leírásán dolgozott. Ez utóbbinak verses változatát is elkészítette 366 négysoros szakaszban. Székely László könyvtárával tehát egy XVIII. századi literátor gyűjteménye került az udvarhelyi kollégium birtokába.

Zágoni-theca

Az előbbiekkel jelentőségben nem versenyezhet Zágoni Márton újtordai református pap 155 darabot számláló gyűjteménye, mely 1786-ban szállott a kollégiumra. Az adományozó Udvarhelyen végezte iskoláit, és könyveit az alma mater iránti hála vezérelte ide. Eredeti állománya napjainkig kétharmadára csökkent, és már az 1797. évi leltározás idején is keveredtek bele más állagokból származó kötetek. Ennek ellenére megállapítható, hogy szokványos protestáns teológiai művek együttese két nemzedék: a fiú és apja gyűjtéséből. A legértékesebb köteteket Zágoni Márton 1734-ben Utrechtben, 1735-ben az Odera melletti Frankfurtban, 1736-ban pedig Boroszlóban, apja, Zágoni Gábor (mh. 1741), udvarhelyi esperes-lelkész pedig 1725-ben Bernben és Utrechtben folytatott egyetemi tanulmányai idején szerezte. Természetesen mindketten korábbi itthoni papi gyűjteményekből szintén gyarapították könyvtárukat. Így a mai olvasó a Zágoni-thecából az erdélyi kálvinista papság akadémikus átlagának legfontosabb szakolvasmányait ismerheti meg a XVII. század végétől fogva számított évszázadban. E gyűjtemény tehát nem a híres orvos Zágoni Gábor (mh. 1787), hanem testvére és apja könyveit tartalmazza. Az orvos az enyedi kollégiumra hagyta könyvtárát és az ott pusztult el 1849-ben.

Málnási-theca

Az erdélyi papi társadalom csúcsainak teológiai műveltségét viszont Málnási László könyvtára segítségével mérhetjük fel. Az udvarhelyi kollégium nagy istápolója nemcsak másokat serkentgetett a könyvtár gyarapítására, hanem már 1770-ben maga is úgy rendelkezett, hogy halála után minden könyvét és minden "haszon vehető" írását ez a kedvenc iskolája örökölje. 1779-ben és 1780-ban át is adta a kollégium szempontjából leghasznosabb könyveit. Amikor pedig 1792-ben nyugalomba vonult és Szebenből patrónusaihoz Gernyeszegre költözött, gyűjteménye többi részét is Udvarhelyre küldte. Csak az újabb és főként magyar nyelvű kiadványokból tartotta vissza a legszemélyesebb érdekű és vonatkozású köteteket. Ezeket halála után, 1798-ban, csatolták gyűjteményéhez, amelynek állománya így 416 kötetre emelkedett.

Tudományos könyveinek zömét Málnási 1749-1752 között Leidenben vásárolta az ottani egyetemen folytatott tanulmányai során. Minthogy a gazdag holland könyvpiacon minden rendelkezésére állott, e válogatás egyben érdeklődésének területeit is elárulja. A kartezianus és wolfianus filozófia, a coccejanus teológia kézikönyvei mellett feltűnő a lelkészkedés gyakorlati vonatkozásaival, elsősorban az igehirdetéssel kapcsolatos munkák, a zsidó és görög szövegek, általában a filológiai, egyházi régiségtani és történeti művek, valamint a bibliai kommentárok nagy száma. A köteteiben olvasható számtalan bejegyzés, összefüggő annotáció tanúsítja, hogy a Főkonzisztórium szebeni papja sokat forgatta könyveit és alaposan feldolgozta azokat. Százával reánk maradt prédikációi páratlan lehetőséget kínálnak annak tanulmányozására, hogy az akadémiákon járt erdélyi diákok miként értékesítették külföldön szerzett ismeretanyagukat. Málnási első enyedi próbálkozásaitól kezdve megőrizte prédikációi kéziratait. Tekintve a prédikáció műfaji fontosságát a barokk korban, Málnási gyűjteménye az irodalomtörténeti vizsgálódásnak párját ritkító anyagot kínál. E prédikációk zöme azonban az erdélyi református rendek legfőbb vezetői előtt hangzott el köztiszteletben álló vezető személyiség szájából, és így a kor közvéleményének formálásában sem mindennapi szerepet tulajdoníthatunk nekik. Az olvasmányok és nyomukban létrejött intellektuális alkotások összehasonlító tanulmányozására az udvarhelyi kollégium könyvtárában - Székely László gyűjteménye mellett - a Málnási-theca nyújtja a második olyan alkalmat, amilyen az erdélyi felvilágosodás századának kutatói számára csak kivételesen adódik.

A könyvbarát Málnási Lászlóhoz azonban legközelebb azoknak a köteteknek a segítségével férkőzhetünk, amelyeket haláláig magánál tartott. Gyűjteményeinek ezt a részét "Magyar könyveim" néven emlegette, jeléül annak, hogy Bod és Bethlen Kata példája őt szintén ösztönözte a magyar könyvek gyűjtésére. Azt is jellemzőnek vehetjük, hogy ezek között élete végéig magánál őrizte Bethlen Kata "Magyar Bibliotheca"-jának Bod Péter összeállította jegyzékét. Olyan kötetei is voltak Málnásinak, amelyeket éppen ebből a híres gyűjteményből kapott ajándékul. Málnási azonban nem törekedett régi magyar nyomtatványok gyűjtésére, hanem a kortársi irodalom termékeit szerezte meg magának.

A könyvben mindig a művelődés, az intellektuális munka hatékony eszközét látta, s ezért igyekezett előmozdítani hitsorsosai, elsősorban Bod Péter munkáinak kinyomtatását. Gyakorlati szellemére és művelődéspolitikai érzékére egyaránt jellemző, hogy mindenekelőtt az anyagi alapokat akarta megteremteni a patrónusoktól függetlenített, az intézményesített kálvinista könyvkiadás számára. 1765-ben Bethlen Farkas altábornagy (Kata öccse) hagyatékának egy töredékéből a "szükséges könyveknek nyomtattatásokra állandó Fundus"-t létesített. Ezt kölcsönadta a szerzőknek azzal a kötelezettséggel, hogy könyvük megjelenése után visszatérítik a kapott összeget, melyet aztán ismét másnak a rendelkezésére bocsátanak. Málnási magyar könyvgyűjteményének egy része éppen az ő buzgólkodása folytán jelenhetett meg és működésének legszemélyesebb emléke volt. A XVIII. századi erdélyi tudomány ismert nagy alakja, Bod Péter mellett tehát ott áll, ismeretlenül is, Málnási László, akiben pedig az erdélyi magyar könyvkiadás egyik úttörő szervezőjét tisztelhetjük.

Málnási haláláig gyűjtötte azokra a kérdésekre vonatkozó könyveket, amelyeknek szolgálatában egész életét elégette. A vallási toleranciával, a jozefinista valláspolitikával foglalkozó legfrissebb kiadványokat éppen úgy megszerezte magának, mint az 1795-ben Szebenben megjelent Imago nationis Siculicae, vagy A földmívelő népnek erkölcsi regulái (Pest, 1783), vagy Új próba, mely szerint jó volna ezután élni és írni a magyar nyelven (Kvár, 1794) című kötetet. Végső kívánsága az volt, hogy jeltelen sírba temessék. Udvarhelyen őrzött könyvtára azonban minden márványkőnél maradandóbb emlékműként hirdeti ma is Málnási László művelődési szolgálatait.

Korda (Nemes)-theca

A Bod Péter és árva Bethlen Kata körül összetoborzódott irodalom- és könyvbarát körnek volt a tagja özv. Korda Zsigmondné Nemes Júlia is, akinek könyvgyűjteménye 1796-ban szállt az udvarhelyi kollégiumra. Sorsának sokban azonos alakulása szintén hozzájárulhatott, hogy Bethlen Katáéhoz hasonló elvek szerint rendezze be életét. Nagyon fiatalon feleségül adták a nála jóval idősebb Korda Zsigmondhoz, akit nem szeretett. Alig múlt húszesztendős, amikor már egy megaláztatásokkal teli, boldogtalan házasság volt a háta mögött, előtte pedig az újabb megpróbáltatásokat hozó özvegység. Gyermeke nem lévén, férje rokonai megpróbálták őt teljesen kiforgatni a Korda-birtokokból. Özvegyi jussát olyan zálogos jószágokban adták ki, amelyeket tulajdonosaik többnyire rendre visszaváltottak, járandóságait nem folyósították rendesen. De saját családjával is meghasonlott. Bátyja, Ádám, gyermekeivel együtt, a közéleti érvényesülésért olyan engedményeket tett, olyan életet élt, amelyet ő mélységesen elítélt. Székelykeresztúri magányában csak a közelében élő árva Bethlen Katával (aki Klára nevű testvérének sógornője volt), Bethlen Imréné Gyulai Klárával és Teleki Lászlóné Ráday Eszterrel tartott fenn kapcsolatokat. A magyar nyelvű irodalom áldozatos pártolása, a magyar könyvek gyűjtése, a kálvinista egyház és iskolák támogatása pedig ebben a körben erkölcsi kötelesség volt.

Nemes Júlia is örömmel vállalta ezt, noha anyagi lehetőségei jóval szerényebbek voltak amazokénál. Ilyen szerepe főként azután bontakozott ki, hogy baráti körének fentebb említett tagjai rendre elhaltak. Támogatottja volt például Benkő József (1740-1814) is, a későbbi híres tudós. A kálvinista közvélemény a hetvenes évek elején már azt tartotta, hogy "majd nincsen valamire való úriasszony az országban az egy Korda Zsigmondné Nemes Júlia ... kívül". Jótékonykodása közismert volt Erdély-szerte. Különösen sokat áldozott, erején felül is, az udvarhelyi kollégium fejlesztésére, amely iránt - miként 1785-ben kelt végrendeletében maga mondja - "eleitől fogva megkülönböztetett hajlandósággal" viseltetett. Kedves könyveit is ennek az. iskolának hagyta. Olyan köztiszteletben álló személynek számított kortársai előtt, hogy - az ellenőrizhetetlen hagyomány szerint - az egyik választáskor ő kapta a legtöbb szavazatot az udvarhelyszéki főkirálybíróságra.

Nemes Júlia könyvgyűjtése 1742 körül kezdődhetett. Egyik kötetében olvashatjuk ezt a bejegyzést: "Ezen könyvét több kedves jószágai közé számlálja 1742 esztendőben, júniusnak 2. napján Árva Nemes Júlia." Gyűjtése 1760-1770 között folyt lendületesebben. Ekkor sokat köttetett, gyűjteményének darabjait akkor jelölte meg, Gyulai Klárához hasonlóan, nevének kezdőbetűivel és évszámmal N. J., vagy Á. N. J. formában. Nemes Júlia eredetileg 224 darabot kitevő thecaja tartalmi vonatkozásait tekintve erősen emlékeztet Bethlen Kata könyvtárára: vallásos, kegyes olvasmányok váltogatják benne egymást a gondos háziasszony számára szükséges orvosi, kertészeti, gazdasági munkákkal. Lényegét tekintve ez is "Magyar Bibliotheca", de az anyanyelvűség már nem olyan kizárólagos benne, mint amabban. Az idők változásának jele, hogy Nemes Júlia már németül és franciául is olvas, zenével foglalkozik, külön is segélyezi azokat a székely diákokat, akik Segesvárra mennek német szóra. Gyűjteménye felekezetileg sem annyira zárt, mint a példaképéé. Például, a katolikus írónő Csáky Katalinnal (1726-1794) szintén tartott fenn kapcsolatokat, munkáját őrizte könyvtárában. Gyűjtésének fő területe az élő, kortárs irodalom, a friss szellemi táplálék. Régi magyar könyveket csak abban az esetben vásárol, ha tárgyuk szerint fontosak számára. Bár a szép kötést, gondos kiállítást kedvelte, a tartalom volt előtte döntő. Ha valami érdekelte és nyomtatásban nem szerezhette meg - hagyományos módszer szerint -, lemásoltatta magának. Ezért gyűjteménye viszonylag gazdag kéziratos kötetekben.

Nemes Júliát olvasmányai is Bethlen Katához hasonló, de lágyabb lelki alkatnak mutatják. A csalódások, megpróbáltatások feletti elmélkedés, a "békességes tűrésnek oskolája" az ő lelki életének szintén központi témája és könyveitől ehhez vár segítséget. Az érzelmes pietista vallásosság azonban benne nem ötvöződik olyan keményen a kálvinista ortodoxia merevségével. Csak sajnálható, hogy egyben nem volt olyan közlékeny egyéniség, mint példaképe, mert emiatt a magyar irodalom szegényebb lett egy mélységben esetleg Bethlen Katáéval versenyző XVIII. századi önelemzéssel. Könyvtára azonban így is beszédesen vall a késő barokk Erdély egyik igen művelt asszonyának különös, finom lelkivilágáról.

Teleki-theca

A könyvtár Teleki-thecája az erdélyi könyvgyűjtés múltjának egy másik, de az előbbieknél nem kevésbé érdekes, új mezejére vezet át. Ennek 1800-ban örökölt és a következő esztendőben átvett 711 kötetével a formálódóban lévő világi értelmiség jelentkezett a kollégiumi könyvtárat gyarapító társadalmi erők sorában. Az addig legnagyobb adománykönyvtár létesítője ugyanis nem a főrangú széki Teleki család tagja, hanem dálnoki egyszerű székely családból származik. Nem tartozott a nemességnek ahhoz a részéhez sem, amelyik hivatalnokoskodása ellenére megmaradt feudális úrnak, hanem a szó mai értelmében vett értelmiségi pályán, ügyvédként élte le életét. Amíg a XVIII. század közepe előtt, a világi társadalom körében, csak arisztokraták vagy gazdag patríciusok gyűjtöttek maguknak nagyobb számban könyveket, e század második felében már a kizárólag csak értelmiségi munkájukból élők kezén is jelentős szakkönyvtárak formálódhattak. Ez a fejlődés az udvarhelyi könyvtár esetében kitűnően érzékelhető a Bethlen-, a Székely- és a Teleki-theca példáján.

Dálnoki Teleki Mihály (kb. 1720-5-1800) ma már mindenkitől elfeledett életpályája és könyvtárának kialakulása egyaránt tanulságos mind az erdélyi világi értelmiség formálódásának, mind pedig e réteg bibliofiliájának megismeréséhez. Életének talán legmaradandóbb teljesítménye és egyben intellektuális fejlődésének eleven krónikája Székelyudvarhelyt őrzött könyvtára. Ez a tehetséges, de szegény székely nemes ifjú is bizonyára az udvarhelyi kollégium közvetítésével került fel 1743 körül a kolozsvári református kollégiumba. Itt, úgy látszik, a tudós Verestói György professzortól kapta az első indíttatásokat a könyvek gyűjtésére. Mindenesetre 1745-től kezdve megőrizte kollégiumi jegyzeteit és gyűjtögette a könyveket. Könyvtárának ezek az első kéziratos darabjai ma már ritka és értékes forrásai az erdélyi iskolatörténetnek. Nemcsak könyvbarátságára, hanem élete egész alakulására döntő következményekkel járt, hogy 1751-ben a még gyermek Kendeffi Elek (1740-1783) mellé került nevelőnek. Minthogy a tehetséges főrangú ifjú nevelését gyámja, a literátus Lázár János (1703-1772) irányította, a fiatal Teleki Mihály az erdélyi kálvinisták legműveltebb köreivel került állandó és közeli kapcsolatba. Ezekben a körökben pedig a könyvek szeretete, a tudományokkal és az irodalommal való foglalkozás általánosnak mondható. Lázár János nemcsak népszerűsítette Erdélyben Christian Wolf és Voltaire filozófiáját, hanem maga is könyveket írt, adott ki és szenvedélyes bibliofilnek számított. A gyámsága alatt felnevekedő két Kendeffi-árvát, Eleket és húgát, szintén ráneveltette a könyvek szeretetére. Elek Svájcban, Franciaországban, Belgiumban végzett tanulmányai során és Bécsben vásárolt össze magának korszerű könyvtárat; testvére, Rákhel viszont Bethlen Kata legfiatalabb követőjeként a magyar könyvek gyűjtésével tette nevét ismertté kortársai körében.

A Kendeffieken kívül Teleki Mihály, mint jogtanácsos, 1762-től fogva özv. Wesselényi Istvánné, a tollforgató, tudós Daniel Polixéna (1720-1775) irodalompártolásáról híres zsibói udvarában is állandó vendég volt. Itt kötött ismeretséget a családnál nevelősködő Cornides Dániellel (1732-1787), a XVIII. századi magyar tudománytörténet kiemelkedő alakjával és az egyik Wesselényi leányt feleségül vevő ifj. Teleki Ádámmal (1740-1790), a Cid magyarra fordítójával. Ha még felemlítjük, hogy Teleki Mihály kapcsolatban állott a tudós Benkő Józseffel, Málnási Lászlóval éppen úgy, mint a Kemény család több tagjával, akik tízmázsás tételekben hozták be Bécsen át a külföldi könyveket, vagy a vásárhelyi Tékát alapító Teleki Sámuellel (1739-1822) és a kollégiumok professzoraival, akkor nagy vonalakban máris körülhatároltuk azt a protestáns társadalmi környezetet, amelyben a tehetséges székely ügyvéd bibliofiliája kialakult.

Teleki első nagyobbszabású könyvvásárlásáról 1754-ből maradt adat. Ekkor egyik tordai ismerősétől húsz darab latin, német, olasz és francia munkát (főként nyelvkönyveket) és "egy tokos, mathesishez való czirkalom"-ot vásárolt magának. Korán felismerte azonban, hogy a belföldi könyvpiacon nem elégítheti ki igényeit és a szakkönyveket külföldről kell beszereznie. Olthatatlan tudásvágya is hajtotta, hogy előkelő tanítványához hasonlóan kijusson külföldre. "Én tsak szeretném egy kis világot látni; néha majd sírok, hogy itt maradtam, kivált mikor a nyelv eszembe jut. Ha a jövő esztendőbe nem megyek, osztán vége ... Én kész vagyok Párisig is elmenni ... hogy mennyek valamivel túl Bétsen, mert a már nem messze az erdélyieknek"- írja 1761-ben a külföldön tartózkodó Kendeffi Eleknek. Anyagi körülményei azonban egyelőre ezt nem engedték meg. Előbb meg kellett alapoznia a létét. Ebből a célból 1762-ben ügyvédi képesítést szerzett magának kora egyik legismertebb jogásza - bibarcfalvi Simon János - mellett. 1764-ben ügyészi állást kapott a Doboka megyei Állandó Táblán, de hírnevét valójában a Kendeffiek, Wesselényiek, Kemények jogtanácsosaként alapozta meg. "Már vén legény" és "a szürke juhnál szürkébb" a feje, de amikor 1766 tavaszán Kemény Simon ügyében a pesti Táblán tárgyalva felmerül Bécsbe utazásának szüksége, még mindig olyan eleven benne a művelődési vágy, hogy habozás nélkül kap régi álma megvalósításán. Bár elegendő pénz sem volt nála és eleinte valósággal nélkülözött, mégis kb. három esztendeig Bécsben maradt.

A határőrség felállításával kapcsolatos kártalanítások és perek intézésével tartotta fenn magát Bécsben és mohón szívta magába mindazt, amit a ragyogó császárváros a fojtott levegőjű Erdélyből érkezőnek a művelődésből nyújthatott. Megtanult németül és talán némileg franciául, ismeretségeket kötött a bécsi magyar kolónia értelmiségi tagjaival és az államügyek legfőbb intézőivel, kitűnő mesteremberekkel és művészekkel, de mindenekelőtt a könyvkereskedőkkel. Új világ tárult fel előtte, melyben szabadon kiteljesíthette önmagát, és amelynek varázsát élete végéig magában hordozta. Első bécsi útját ezért követték újabb és újabb, általában szintén huzamosabb bécsi tartózkodások. Fáradtságtól vissza nem riadva, húsz éven keresztül minden alkalmat megragadott, hogy újból és újból ízlelhesse a bécsi élet polgáriasultabb légkörét, és hogy lépést tarthasson a kor felgyorsult szellemi fejlődésével. 1774 nyarától 1776 elejéig egyhuzamban, 1777-ben, 1779-ben, 1780-ban néhány hónapig, 1781 tavaszától 1782 végéig József császár nagy reformjainak lázas időszakában, majd utoljára 1785 nyarán tartózkodott Teleki Mihály Bécsben.

Ezek a bécsi utak az ő életformáján is sokat finomítottak. Õ is négyüléses, fedeles német hintót vásárolt magának gyakori utazgatásaira, bécsi vésnökkel metszetett címeres gyűrűvel pecsételt, fővárosi művésszel festette meg Mária Terézia és József császár, valamint önmaga arcképét, nélkülözhetetlen és bizalmas szakértőjévé vált főrangú ügyfeleinek. Már úgy látszott, hogy Kendeffi Elek magas bécsi hivatali megbízatást nyer a császártól és vele Teleki Mihály is végleg felkerül a birodalmi székvárosba, amikor egykori tanítványának váratlan halála 1783-ban egyszeriben szétfoszlatta reményeit, hogy kiszabadulhat az itthoni feudális világ szorításából. Teleki Mihály azonban erősebb egyéniség és szilárdabb jellem volt, mint Bécs fényétől megszédült erdélyi kortársai többsége. Õt a birodalom fővárosa gazdagította és kiművelte, de eredeti lényéből nem forgathatta ki. Élete végéig változatlanul megmaradt annak az egyenes és emberséges, puritán kálvinista értelmiséginek, aki korábban volt. Bár elismerten jó ügyvéd volt, tudását nem a mindenáron való vagyonszerzés eszközének tekintette. "Nekem minden csak ad usum [használatra] kívántatik az életben" - vallja meg Kendeffi Eleknek, s a tulajdon, a birtoklás azon túl őt nem érdekelte.

Egykori tanítványa korai halála után élete fő értelmét az özvegy és gyermekei birtokjogainak megvédelmezésében találta meg. Ezt látta el szinte családtagként, önzetlenül. Elöregedése után, minthogy családot sem alapított, Kendeffi Elek leánya istápolgatta a magányos Teleki Mihályt. Nála is halt meg Sárpatakon 1800-ban. Teleki Mihály és a Kendeffi család kapcsolata érdekes példája a familiaritás felbomlását is túlélő emberi viszonylatoknak a XVIII. századi erdélyi nemesi társadalomban. Mindez azonban egyáltalán nem befolyásolta Telekit, hogy a főrangú megbízók perei mellett a szegény emberek ügyeiben is bátran síkra szálljon, noha tudta jól, hogy "igen nehéz szegény ember ügyét folytatni nagy emberek haragja ellen". Ezért is írja Teleki Ádám főispánnak: "én bizony sok előttem nyilván való praevaricatiokat [visszaéléseket] fel fogok adni, melyekkel a szegény contribuens [adózó] népet terhelik a Nagyságod némely subofficiolatusai [alárendelt tisztviselői].

Életét szolgálatnak tekintette, tudását pedig ennek eszközéül fogta fel. Meghatók annak a megingathatatlan hűségnek a jelei, amellyel hazáját, egyházát és egykori tanítványának családját szolgálta. Élete végére érve is arra törekedett, hogy annyi féltő gonddal összegyűjtött könyvtára, legjelentősebb vagyontárgya, halála után is szolgáljon annak a közösségnek, amelyből a tanulás révén kiemelkedett. Akaratának ezekkel a reá jellemző szavakkal adott hangot végrendeletében: "Valaminthogy eddig is a tudományokat és azokban gyönyörködő jóra igyekezőket annyival inkább betsüllettem, minthogy én is ezekben való szorgalmatosságomnak köszönöm az isteni áldás által mind betsültetésemet, mind azok által szerzett vagyonaimat, hogy a tudományokat szerető ifjaknak felsegillésére addig is kész igyekezetemet megbizonyítsam, a nemes székely, mint szülő kedves nemzetemhez vonszó indulatból hagyom és testálom sok utazásaimmal és szorgalmatosságommal egybengyűjtett könyveimet a nemes Udvarhelyi Reformatum Collegiumnak oly formán, hogy azokat illő gondviselés alatt megtartván, azokkal az ifjúság tanulása könnyebbítésére megkívántató Könyv-Tárját szaporítsa." Még halálos betegen is az volt a fő gondja, hogy visszaszerezze a kollégium részére azokat a könyveit, amelyeket egyes ismerősei, visszaélve azzal, hogy már nem látott jól, elvittek a lakásából.

Teleki Mihály könyvszeretetének gyökerei ugyan az erdélyi kálvinista hagyományokba nyúlnak vissza, de bibliofiliája és gyűjteménye mégis lényegében Bécsben nyerte el végleges arculatát. Az erdélyi magyar irodalom és könyvkiadás hírei kezdettől fogva állandó témái voltak bizalmas leveleinek. Ez az érdeklődési köre Bécsben jelentősen kitágult, a jogtudomány mellett, a politika, az államvezetés szakirodalma és a történelem irányában. Saját gyönyörűségére, de főrangú megbízói kívánságainak teljesíthetése érdekében is, szoros kapcsolatokat épített ki a bécsi könyvkereskedőkkel, köztük a "leghíresebb bibliopola Gräfen úrral". Így szerzett járatosságát, alapos szakismereteit aztán ügyesen kamatoztatta saját gyűjteménye kiépítése során. Állandó látogatója volt az árveréseknek, mert megtanulta, hogy legelőnyösebben azokon lehet könyveket vásárolni. Megrótta azokat az erdélyi arisztokratákat, akik - mint Kemény Sámuel is - tájékozatlanságukban valósággal pazarolták a pénzt és így kevesebb könyvet, szellemi értéket hoztak haza, mint egyébként tehették volna. A bécsi könyvpiac titkaiba Nagy Sámuel (1730-1802), a reformátusok udvari ügyvivője és híres gyűjtő, a könyvtáralapító Ráday Gedeon (1713-1792) könyvbeszerzője vezethette be Telekit. Vele Bécsben kötött bizalmas barátságot.

Neki nem volt módja arra, hogy mázsaszámra vásárolja a könyveket, de mert értett hozzájuk, ismerte az árakat, viszonylag kevés pénzzel tekintélyes és szakszerűen válogatott értékes gyűjteményt sikerült összeszednie. A császárváros elhunyt kormányhivatalnokainak árverésre bocsátott könyvtárai valósággal kínálták Teleki Mihálynak az őt érdeklő műveket. Az egyébként is gazdag bécsi könyvpiacot későbbi ott-artózkodásai idején különösen élénkké tették a feloszlatott kolostorok könyvtáraiból értékesítésre kerülő könyvtömegek. Teleki ebből is kivette a részét, bár pusztán régiségükért maga számára nem vásárolt könyveket. A köteteiben található korábbi névbejegyzések, ex-librisek és supra-librosok bizonysága szerint, egyebek mellett különösen sokat vásárolt Johann Georg Mannagetta (mh. 1751), az Államtanács tagja, VI. Károly császár bizalmas munkatársa, a Pragmatica Sanctio elfogadásának egyik keresztülhajtója 1768 márciusában elárverezett könyvtárából, mely magában foglalta Johann Wilhelm Mannagetta (mh. 1666), a bécsi egyetem híres orvosprofesszorának, a császári udvar történetírójának gyűjteményét is. Franz Wenzel Stephan Kronenfels, a csehországi fellebbviteli bíróság tanácsosának, Franz Honorius Trauttmannsdorf (mh. 1719), az Udvari Kamara volt elnökhelyettesének, Johann Friedrich Eger (mh. 1771) kormánytanácsosnak, Anton Albert Schmerling, az Udvari Kamara tanácsosának, a bécsi polgári környezetből magas gazdasági hivatalokra emelkedett Jakob Joseph Sebastian Hauer, vagy a birodalom katonai-politikai vezetőköreihez tartozó Ferdinand Ernst Mollarth könyvtárának egyes darabjait szintén megszerezte magának. A kolostori gyűjtemények elárverezése során Teleki Mihály a bécsi és bécsújhelyi jezsuiták, a klosterneuburgi augusztinusok könyvtárából részesült. Becses darabok jutottak hozzá a bécsi egyetem Van Swieten által oktalanul feláldozott régi könyvtárából. Például eredetileg a sziléziai bursáé volt a Teleki-thecában található egyetlen ősnyomtatvány is.

Könyveinek változatos, szép kötései azt mutatják, hogy Teleki Mihály ízlése Bécsben ebben a tekintetben is kifejlődött. 1782-ben így ír Kendeffi Eleknek: "Ne sajnálja Nagyságod a jó kötést azon szép könyveken ... ha már compactor kezében megyen, legyen egyforma, tisztességes kötés ... bőrbe, aranyasra, mind együtt." Önmagának azonban alig köttetett, mert kevés pénzét inkább könyvvásárlásra fordította. Bár könyvvásárlásaiban a tartalmi szempont látszik döntőnek, arra is gondot fordított, hogy lehetőleg szépen kötött példányokat szerezzen magának. Ezért kínál ma is olyan gazdag anyagot a Teleki-theca a XVI-XVIII. századi osztrák könyvkötések tanulmányozásához.

A bécsi árveréseken és bibliopoláknál sok latolgatás után összevásárolt Teleki-gyűjtemény előbb Székre, majd Balába került, és a mezőségi sártengerben valóságos intellektuális oázist jelenthetett annak idején. Telekinek mindkét helyen volt külön "könyves háza", ahol a környékbeli nemesek és prédikátorok közül sokan megfordultak olvasmányok szerzése céljából. Könyvgyűjtésének igazi haszna azonban csak az udvarhelyi kollégiumban mutatkozhatott meg, noha a fejlődés ütemének gyorsulásával könyvtárának anyaga, jelentős részben, viszonylag hamar elavult. Teleki - Lázár János hatására is - a wolfiánus filozófián nevelkedett, Bécsben a francia földről érkező új eszmékkel ismerkedett meg, és legalábbis kezdetben a jozefinizmus lelkes híve volt. Nem csupán azért, mert protestáns és a toleranciában közvetlenül érdekelt, hanem mert igazságosabb és felvilágosultabb rendszernek vélte. "Elértük az időt, amelybe verum dicere nemo vetat [senki sem tiltja, hogy megmondjuk az igazat]", mert senki Bécsben "azért meg nem neheztel, ha valaki igazat ír", és mert abban reménykedett, hogy "talán az Úr Isten felhozza a mi napunkat is ezután". Öntudatosan vallotta, hogy "az idő megszelídíti az embereket és a tudomány", és ezért látta olyan fontosnak a nyomtatott betű szerepét. Ezért gyűjtött erején felüli áldozatokkal könyvtárat, foglalkozott a kálvinista könyvkiadás kérdéseivel, agitált azért, hogy a Bécsben tanult híres betűmetszőt, Kapronczai Ádámot (1744-1786), a kolozsvári és enyedi kollégium együttesen alkalmazza nyomdásznak, hogy korszerűsítsék a református iskolák tanításának módját stb.

Dálnoki Teleki Mihályt az erdélyi wolfianizmus tette fogékonnyá a bécsi felvilágosodás és a jozefinizmus eszméire. Alakja és pályafutása a XVIII. század végi erdélyi értelmiség egyre összetettebb képletében külön típust testesít meg. Könyvgyűjteménye azért művelődéstörténeti fontosságú ritka emlékünk, mert segítségével pontosan kimutatható, hogy egy haladni vágyó világi értelmiségi milyen szellemi útravalóval szerelkezhetett fel az erdélyi kálvinizmus legjobb szellemi központjaiban, és ehhez miket recipiált abból az újból, amit Bécs kínált számára. Mert Teleki Mihály gondos mérlegelés után azokat a köteteket választotta ki a gazdag bécsi kínálatból, amelyeket a maga számára szükségeseknek vélt, amelyek érdekelték. Könyveiből, mint egy tükörből, leolvasható intellektuális fejlődése a kollégiumi évektől kezdve késői öregségéig. Így avatja könyvszeretete az elfeledett, puritán székely jogászt kulcsfigurává az erdélyi értelmiség történetének kutatásában.

Cserei-theca

A XVIII. század második felében végbement változások jeleként foghatjuk fel, hogy a századfordulón - Teleki Mihályon kívül - még két másik székelyföldi világi értelmiségitől is örökölt a kollégium könyveket. Cserei Farkas és bibarcfalvi Osváth László egyaránt a helyi közigazgatás területén tevékenykedő köznemesek voltak. Úgy látszik, hogy egyikőjük sem mozdult ki Erdélyből, s így gyűjteményüket a helyi könyvpiacon kellett összehozniok. Innen az elavult művek és a hagyományos teológiai tárgyú kötetek viszonylag magas száma mindkét gyűjteményben. Új és egészséges jelenség azonban a határozott művelődési igény és az ehhez kapcsolódó könyvgyűjtés feltűnése ezekben a viszonylag elmaradott vidéki nemesi körökben.

A Cserei család összekuszált genealógiájában nehéz szétválasztani az egyidőben élt több Farkas nevű családtag adatait. Minthogy a Cserei-theca 57 kötete Bölönből került 1800-1803 között a kollégium tulajdonába, gyűjtőjét abban a kevésbé ismert Cserei Farkasban kell keresnünk, aki 1767-ben Miklósvárszék Tábláján ülnök volt, de a következő évben már kivált a közszolgálatból és gyermektelenül halt el, esetleg ennél az időpontnál évtizedekkel későbben. A Cserei családnak abból az ágából származik, amelyik kitartott a kuruc hagyományok és a protestantizmus mellett, és ezért a század közepére már minden tekintetben háttérbe szorult az aulikussá és katolikussá lett rokonaival szemben. Apja, János, fiatal korában II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) fejedelem székely udvari lovasságának vezetőjeként a fejedelem egyik legállhatatosabb székely híve volt, aki urát Lengyelországba is követte és csak egy évtized múltán kérte a császár kegyelmét. Közben Erős Ágost lengyel király és szász választófejedelem (1694-1733) szolgálatában állott, Lipcsében, illetve Szászországban élt, tanult, világot látott. Elkobzott birtokait a történetíró Cserei Mihály (1667-1755) kapta a császártól adományul, de ő, amikor kuruc rokona 1720-ban személyére nézve kegyelmet nyert, azokat visszaadta neki. Cserei Mihály "tanult, okos, nagyelméjű ember"-nek nevezi Cserei Jánost. Benkő József pedig jogtudását emeli ki. A Cserei-theca e János könyveiből is többet megőrzött, de zömében mégis inkább fia, Farkas gyűjtésének látszik. Ez a Bölönben élt Cserei Farkas, a könyveiben olvasható bejegyzéseiből gyaníthatóan, 1745-1746 körül Enyeden tanulhatott, majd 1753 körül tiszt volt a Gyulay gyalogezredben Kolozsvárt. Néhány évvel később, talán apja halála után, hazatelepedett szülei birtokára és Miklósvárszék határain túlterjedő közszerepet nem játszott.

E két Cserei gyűjteménye, néhány darab kivételével, latin nyelvű és javarészt jogi, filozófiai tárgyú művekből áll. Persze több történelmi, irodalmi tárgyú kötet és a mi körülményeink között figyelemre méltó természettudományos anyag szintén akad benne. Ez utóbbi, minden valószínűség szerint a külföldet járt János olvasmányaként kerülhetett a bölöni könyvtárba. Néhány szép kötés e gyűjtők ilyen fajta igényeinek színvonalára vet kedvező fényt.

Osváth-theca

Bibarcfalvi Osváth László 1804-ben hagyta végrendeletileg a kollégiumra 162 kötetet számláló kis könyvtárát és domáldi birtokrészét. Az adományozó személyéről, pályafutásáról csak nagyon keveset sikerült megállapítanunk. Bizonyára az udvarhelyi kollégiumban tanult, 1769-1770-től fogva jegyzője, 1794-től ülnöke, 1800-tól kezdődően pedig alkirálybírája volt Bardócszéknek és vicecuratora az erdővidéki tractusnak. Könyvtárának összetétele csak részben tükrözi az ő személyes érdeklődését. A gyűjtemény alaprétegét ugyanis még Osváth Sámuel könyvei alkotják. Az ő révén kerültek a thecába azok az 1743-ból és 1758-1762 közti időszakból való kéziratos enyedi diákjegyzetek, amelyek becses darabjai e thecának és értékes emlékei az enyedi kollégiumban egykor folyt oktatásnak. Nagyon jellemző, hogy a kispénzű székely gyűjtők körében még a XVIII. század közepén is általános megoldás, akár kinyomtatott könyvek esetében is, a megszerezni óhajtott szöveg lemásolása. Osváth Sámuel, "a kóták szerint való éneklésnek rövid summájá"-t nyújtó jegyzet mellett, Faludi Ferenc (1704-1779) Udvari emberét, Huszti András (mh. 1755) Ó és új Dáciáját és oklevélformulákat másolt le magának kötetszámra.

Osváth László maga is literátus embernek számított szűkebb pátriájában, mert különben nem lett volna közel két évtizeden át Bardócszék nótáriusa. Kapcsolatban állott a polihisztor Benkő Józseffel, anyagilag támogatta az Aranka György-féle Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot (1793-1806), sőt versek közlésével maga szintén részt kívánt venni annak irodalmi munkásságában. A tőle származó kötetek többsége irodalmi tárgyú, főként a latin klasszikus szerzők vannak nagy számban képviselve köztük, de a teológiai, történelmi, jogi és nyelvészeti vonatkozású anyag szintén gazdagnak mondható. A régi kéziratok és főként a történelmi érdekű szövegek gyűjtése, Osváth László esetében, világosan a Nyelvmívelő Társaság agitációjával hozható kapcsolatba. Például megszerezte Mikó Ferenc históriájának, Esterházy Miklós nádor és I. Rákóczi György fejedelem levelezésének másolatát. Osváth László thecája kitűnően példázza, hogy a könyv a XVIII. század végére milyen fontos alakító szerephez jutott már a domidoctus vidéki világi értelmiség körében is.

Nemes-theca

Az előbb ismertetett könyvtárakhoz viszonyítva, Gegesi Nemes Gábor marosvásárhelyi parókus lelkész 1810-ben átvett 347 kötetes gyűjteménye az erdélyi könyvtárfejlődésnek egy korábbi lépcsőfokát képviseli. Az adományozó az udvarhelyszéki Szentlászlón született, papgyermek lehetett és - miként maga mondja el 1805-ben kelt végrendeletében - 14 éven át tanult Bethlen János kollégiumában. Könyveit is azért hagyta egykori alma materére, mert élete végén visszatekintve pályájára, az ott kapott indíttatásokat érezhette döntőeknek; továbbá abból a meggondolásból, "minthogy ennek Bibliothecaja kisebb, mint a több nemes collegiumoké". Nemes Gábor is a többre törő székely ifjak útját járva, 1747-ben a kolozsvári református kollégiumban subscribált. Itt tett szert olyan előkelő pártfogókra, akiknek a segítségével aztán külföldön fejezhette be tanulmányait. Talán Bánffi Farkas (1701-1761) királyi táblai elnök vele egykorú Farkas nevű fia mellé kerülhetett nevelőnek, mert élete végén a főkincstartóvá lett ifj. Bánffi Farkas (1724-1794) külön nyugdíjat folyósított neki. 1749-ben Zürichben, 1750-ben Bernben tanult teológiát és 1751-ben Debrecenen át jött haza. 1752-től fogva Marosvásárhelyt lelkészkedett, jó gazdaként rendezve saját és egyházközsége anyagi ügyeit. Ebben a kálvinista művelődési központban élt nyugalomba vonulása után is egészen haláláig.

Könyvgyűjtéséről 1743-tól fogva tanúskodnak a kötetekben olvasható bejegyzései. Ekkor még többnyire Gegesi Gábornak írta a nevét. Úgy látszik, hogy örökölt is könyveket Gegesi Nemes Jánostól és Nemes Sámueltől. Gyűjteménye zömét azonban ő szedte össze, részint svájci tanulmányai idején, részint pedig régebbi erdélyi könyvtárakból tett vásárlásokkal. Így került hozzá, mások mellett, az Oxfordban tanult Bonyhai György (1673-1739) és Zágoni (Aranka) György (1705-1767) református püspökök, az orientalista Kaposi Juhász Sámuel (1660-1713) és Csepregi Turkovics Mihály (1663-1704), illetve Pápai Páriz Imre (mh. 1730) könyvtárának több darabja. Ezekkel a vásárlásokkal magyarázható a XVII. századi kiadványok viszonylag magas száma gyűjteményében. Könyveinek többsége filozófiai-teológiai tárgyú és vallásos jellegű, de sok irodalmi, nyelvészeti és történelmi művet is megszerzett. A természettudományok köréből viszont könyvtárában csak fehér hollóként bukkan fel néhány kötet. A kéziratos darabok száma még nála is számottevő. Ezek közül a XVI-XVII. századi magyar orvosi receptek, iskolai jegyzetek tarthatnak számot a tudományos kutatók figyelmére.

Nemes Gábor könyvtára az udvarhelyi kollégium falai között kezdett formálódni, és tulajdonosa halála után oda is került vissza, annak a magvetésnek a jó átlagos termését bizonyítva kézzelfoghatóan és tudományosan mérhetően az utókor előtt, amelyet ez az iskola a XVIII. század derekán végzett. Megemlítjük, hogy Nemes Gábornak numizmatikai gyűjteménye is volt római és erdélyi pénzekből, emlékérmekből, de ezt a marosvásárhelyi református kollégiumra hagyta.

Kassai-theca

A teológiai jellegű adománykönyvtárak sorát Kassai Sámuel udvarhelyi református esperes-pap 1814-ben bekerült, 85 művet és 272 kötetet számláló gyűjteménye zárja le. De már ennek összetételén is megmutatkozik az idők változása. A könyvek nagy többsége ugyanis többé nem latin, hanem francia nyelvű, a történelmi tárgyú művek száma feltűnően magas, és ezek között is szembeötlő a világi történelemmel foglalkozók uralkodó jellege. Minthogy Kassai nem írta be nevét könyveibe és gyűjteményét nem kezelték külön, jóllehet így leltározták, az adományához tartozott darabokat ma már csak részben lehet azonosítani. Éppen ezért egyelőre csupán Kassai életpályájából következtethetünk vissza könyvtára keletkezésére.

Francia könyveit svájci vagy belgiumi tanulmányai során vásárolhatta. Minthogy 1781 előtt Nagybunon lelkészkedett, feltehetően a Bethlen család tagjai lehettek támogatói külföldi tanulmányaiban. Málnási László szintén ismerhette és kedvelhette Kassait, mert különben 1780-ban a Főkonzisztórium melletti papi állás betöltésekor nem gondolt volna rá. 1781-ben Csernátoni Vajda Péter püspök azzal a feltétellel vállalta el az enyedi gyülekezet meghívását, ha helyetteséül másodpapnak és egyben püspöki káplánnak Kassai Sámuelt választják meg. Minthogy e püspök egészen haláláig Désen maradt, a tekintélyes enyedi egyházközség tényleges vezetője, másodlelkészként, Kassai lett. Amikor azonban a következő püspök, Eperjesi Zsigmond, 1784-ben Enyedre költözött és ide tette át a püspöki székhelyet, az egyházi javadalmak egy részét magának kívánta, Kassai Sámuel Székelyudvarhelyre ment át és ott működött - 1802-től kezdve esperesként - élete végéig (mh. 1812). Művelt, társaságbeli ember, híres szónok volt, a felvilágosodás korának neveltje. Könyvtárának teljes rekonstrukcióját a tudományos kutatások érdekében éppen ez indokolja.

Kiss-theca

Az eddigiekből is kitűnik, hogy a XIX. század elején már az értelmiségiek, éspedig többnyire világiak a kollégium és könyvtára legfőbb támogatói. E fordulatot a backamadarasi Kiss család egymást követő két nemzedékének az udvarhelyi iskolához fűződő kapcsolata tükrözi legbeszédesebben. Gergely (1737-1787), a rektor-professzor apa, csak főúri pártfogók anyagi támogatásával valósíthatta meg a kollégium újjászervezését. Fia, József (1773-1830), Alsó-Fehér megye főjegyzője, majd alispánja, 32 ezer forintos alapítvánnyal mozdíthatta elő a székely világi értelmiség nevelésére vonatkozó elképzeléseit. A Kiss-alapítvány kamataiból - az örökhagyó előírásainak megfelelően - évente 50 diák kapott segélyt, német és francia nyelvtanárt alkalmaztak belőle, e nyelvek tanulását jutalmakkal serkentették, gyarapították a könyvtárat. Kiss József könyvtáradománya éppen abban különbözött a megelőzőktől, hogy anyaga az alapító halálával nem zárult le, hanem 1918-ig tovább fejlődött, alakult, persze most már a kollégiumi oktatás mindenkori igényeinek megfelelően. Ez tehát csaknem egy évszázadon át élő, sőt éppen a leginkább fejlesztett részlege maradt a kollégiumi könyvtárnak.

A Kiss József gyűjtötte eredeti állomány 1830-ban kb. 500 kötetet számláló 357 műből állott. Ezek zöme német nyelvű, tartalmi vonatkozásait tekintve pedig a Habsburg-birodalom művelt, vidéki tisztviselőinek érdeklődésére jellemző jogi, közigazgatási, történelmi és irodalmi alkotások dominálnak benne. Külön említést érdemel a Miksa Lászlótól, talán 1808-13 között, összeállított Collectiones című gyűjtemény kéziratos hat kötete, minthogy ennek irodalmi és történelmi adatait a kutatók mindmáig nem aknázták ki kellőképpen. A Kiss-könyvtár eredeti állománya teljes egészében Kiss József gyűjtése. Apja könyveit hiába keresnők benne, mert azokat özvegye még 1787-ben szinte teljes egészében árverésre bocsátotta. Ilyen köteteket különben a kollégiumi könyvtár többi részlege is csak hírmondóként őriz.

Kiss József úgy intézkedett, hogy könyvtárát külön egységként kezeljék és esztendőnként 200 Ft árú könyvvel gyarapítsák. A Kiss-theca fejlesztésére tehát egyedül körülbelül akkora összeg állott rendelkezésére, mint a kollégium teljes könyvtári alapja. Ez tette lehetővé nagy, gyűjteményes művek, különböző, drága szakfolyóiratok s különösen a német klasszikus irodalom rendszeres beszerzését. A Kiss-theca tehát jelenlegi összetételében már nem tekinthető személyi könyvtárnak, hanem a kollégium működése során kialakított, nagyon értékes, jelentős részében ma is élő tudományos anyagot tartalmazó szakgyűjteménynek, amely sokkal inkább jellemző a XIX. század utolsó és századunk első évtizedeire, semmint az adományozó Kiss Józsefre és korára.

Miután a múlt század derekára a könyvkereskedelem Erdélyben is kialakult és a külföldi könyvbeszerzés könnyebbé vált, az udvarhelyi iskola könyvtárának személyi gyűjtemények útján történő gyarapítása idejétmúlt megoldássá lett. Az eszmék cseréjének felgyorsulása a reformkor (1825-1848) kibontakozása óta irodalmi és tudományos újdonságok beszerzését tette a könyvtárfejlesztés egyedül járható útjává. Erre - hála a Kiss-féle és egyéb alapítványoknak - a kollégiumnak meg is volt a módja. A személyi könyvgyűjtemények adományozásának szokása ennek ellenére még majd egy évszázadon át tovább élt, az iskola és a fenntartó társadalom közötti egészséges kapcsolatok természetes megnyilatkozási formájaként. Az ezután bekerülő gyűjtemények azonban már többnyire határozott jellegű szakkönyvtárak. Ezek révén a kollégiumi könyvtár ugyan általában nem gazdagodott olyan különleges értékekkel, mint a fentebb ismertetett adományok esetében, mégis jelentőségük elvitathatatlan mind az erdélyi könyvgyűjtés, mind pedig a tudományok története szempontjából.

Gyulay-theca

Az 1830 után bekerült személyi könyvtárak közül csupán Gyulay Lajos gyűjteménye kivétel. Ez az 1872-ben átvett, különleges darabokban is bővelkedő, közel kétezer kötetes könyvtárrészlet ugyanis még az előző időszak enciklopédikus főűri bibliofiliájának terméke. Gyulay Lajos (1799-1869) a szülői házból és a gyermekkorból hozta magával szenvedélyes érdeklődését az irodalom, a tudományok és kora általános művelődési kérdései iránt. Ettől pedig elválaszthatatlan a könyvek szeretete és gyűjtése. Anyja a magyar irodalmat és nyelvet megújító Kazinczy Ferenccel (1759-1831) és írói körével élénk kapcsolatot tartó Kácsándy Zsuzsanna, nevelője pedig a magyar irodalmi és tudományos élet szervezésében fontos szerepet játszó Döbrentei Gábor (1785-1851) volt. Gyulay anyjától is örökölt könyveket, de ezek száma elenyésző az általa gyűjtöttekéhez képest, és könyvtára az ő legszemélyesebb érdeklődésének hű tükre. A XIX. századi Erdélyben bizonyára nem akad még egy olyan személy, akinek olvasmányai felől, az ezekkel kapcsolatos reflexiókról olyan részletesen tájékozódhatnánk, mint Gyulay Lajos esetében. 140 kötetes naplójának mintegy félszázezer oldalán ugyanis az anyagi gondoktól mentesen élő főúr ráérősen feljegyezgette olvasmányai nyomán támadt gondolatait. Így aztán lépésről lépésre nyomon követhető, hogy a fogékony lelkű fiatalember miként ismerkedett meg százada haladó áramlataival, szabadságeszméivel, miként jutott el a forradalom és 1849-ben a Habsburgok trónfosztását kimondó debreceni határozat támogatásáig. Gyulay Lajos könyvtárának és naplóinak párhuzamos tanulmányozása a nyomtatott betű nevelő és átalakító szerepének nem mindennapi példájával szolgál az erdélyi könyvtörténet számára.

Gyulay Lajos könyvgyűjtésére 1815-től kezdődően élete legvégéig rendelkezünk adatokkal. Minthogy gyűjtésének anyagi akadályai nem voltak, mindent megvehetett, ami csak érdekelte. Gyermekkorában kolozsvári "kótya-vetyé"-ken (aukciókon) vásárolt régi könyveket. Bibliofiliája Bécsben, az Erdélyi Udvari Kancellárián 1822-1826 között teljesített szolgálata idején alakult ki és öltött korszerű formát. Ugyanitt tett szert a külföldi könyvpiacon szükséges ismeretségekre és tapasztalatokra. Később is részt vett az erdélyi könyvaukciókon, ritkaságokat is szerzett külföldi útjain és az első erdélyi antikvárius, Burián Pál közvetítésével, de vásárlásainak zömét nem ezek, hanem az őt személy szerint érdeklő újdonságok teszik ki. Ezeket főként rendszeresen ismétlődő pesti vagy bécsi tartózkodásai idején szerezte be. Így jött létre kb. 4000 kötetes könyvtára, melyet élete alkonyán saját kezűleg rendezett és leltározott teljesen szakszerűen. Könyvtári szakismereteire nagyon jó fényt vetnek az egyes kötetekhez fűzött értékelő megjegyzések, a kötésekre, illusztrációkra tett rendszeres utalások. Minthogy gyűjteményét, halála után, örököse, az orientalista Kuun Géza (1838-1905) az Erdélyi Múzeum Egyesület, a kolozsvári és az udvarhelyi kollégium között osztotta fel, a könyvtár egészéről ma már csak egykori jegyzéke segítségével alkothatunk magunknak fogalmat. Ebből megtudhatjuk, hogy könyveit Gyulay Marosnémetiben, Kolozsvárt, illetve Pesten tartotta, nyelvek szerinti csoportosításban. A magyar nyelvűek (1450 db) után a legnépesebb csoportot (1050 db) a német könyvek alkották. A francia és a latin művek száma már megközelítően azonos volt gyűjteményében (500-550 db). Az angol kiadványok leltárában 120, az olasz, spanyol, portugál és román könyvek csoportjában viszont összesen 28 kötet szerepel. Különleges színt kölcsönöztek Gyulay gyűjteményének a térképek, atlaszok és a metszeteket, híres személyek kézírásait tartalmazó albumok.

A bibliofil értékeket, ősnyomtatványokat, elzevireket és egyéb raritásokat, érthetően, a latin könyvtárrészleg foglalta magában. Ebben a régi tudományosság standard művei szinte minden szakból fellelhetők. Különösen gazdagon képviselt a görög-latin klasszikusokon kívül a történelem, a jogtudomány, földrajz és filozófia. Gyulay francia könyvtárának jellegét saját korának filozófiai, politikai és történelmi szakirodalma, valamint a romantika szépirodalma szabta meg. Német könyvtára összetétele is hasonló, de feltűnő e részben a gazdasági, technikai vonatkozású újdonságok nagy száma. Látszik, hogy tulajdonosuk főként ezen a nyelven tájékozódott a kapitalizmus felé haladó európai gazdasági élet új jelenségei felől. Az angol és olasz könyvek viszont csak szépirodalmi érdeklődését elégítették ki és különösebben nem szolgálhatták gyűjtőjük informálását.

Gyulay Lajos érdeklődésének irányából és egész pályafutásából magától értetődik, hogy könyvtára legértékesebb részlegét a magyar nyelvű és vonatkozású kortárs irodalom alkotta. Ebben a csoportban együtt volt a nyelvújítás, az egész reformkor szinte teljes tudományos és politikai irodalma. A tudományos folyóiratok és a politikai hírlapok, röpiratok gazdag gyűjteménye mutatja Gyulay sokoldalú tájékozódását és azt, hogy mennyire benne élt kora mozgalmaiban. A gazdasági élet átalakulásával, a színházi és zenei élettel kapcsolatos alkalmi nyomtatványokat is beköttette és gondosan megőrizte. E kötetek valóságos kincsesbányává avatják Gyulay Lajos könyvtárát a reformkor és az abszolutizmus kora kutatói számára.

Az udvarhelyi kollégiumba jutott művek zöme a magyar és a latin részlegből került ki. Egyaránt gazdag tehát mind könyvtörténeti értékekben, mind pedig a XIX. századi nagy átalakulás emlékeiben. Õsnyomtatványai közül csak egy osztrák provenienciájú, 1492. évi prédikációs kötet került Udvarhelyre. A Kolozsváron vásárolt darabok közül a Kálnoki Sámuel (mh. 1706) udvari kancellár és Kaposi J. Sámuel (1660-1713) orientalista professzor XVII. században keletkezett könyvtárából, Kemény Farkas (1741-1805) XVIII. századi híres thecájából, továbbá Szatmári Pap Mihály (1737-1812) sokat emlegetett könyvesházából, Bölöni Sámuel (mh. 1811 u.) bécsi udvari ágens hatalmas gyűjteményéből, valamint Rumy Károly György (1780-1847) tulajdonából származó darabok jelzik, hogy Gyulay könyvtára milyen korábbi erdélyi gyűjteményekből gazdagodott.

A nem éppen szakszerűen szétosztott gyűjteményből, Lemair Bibliotheca Classica Latina-jának hatalmas sorozatán kívül is, gazdag klasszikus irodalmi anyag talált végleges otthonra Udvarhelyt. Az erdélyi vonatkozások közül Benkő József Transsylvania specialis-ának másolatát és Rotterdami Erazmus Adagia-jának azt az 1559. évi kiadását említhetjük fel, amelyik Toroczkai Máté XVI. századi unitárius püspök és az énekköltő Tordai János (mh. 1636), valamint az egyháztörténész Kénosi Tőzsér János (1708-1772) kezén át vándorolva jutott el Gyulayhoz. Ennek lapjai ugyanis kéziratos kiegészítésekben százával őrzik az ismeretlen XVI-XVIII. századi erdélyi magyar szólásmondásokat. A fontosabb XIX. századi kiadványokból elsősorban a mezőgazdaság tőkés átalakítására vonatkozó anyag került Udvarhelyre számottevő mennyiségben.

Gyulay Lajos adománya még töredékességében is értékes gyarapodást hozott a kollégiumi könyvtárnak, de annak további fejlődésére már nem gyakorolt olyan alakító hatást, mint a korábbi személyi gyűjtemények, mert az élet átalakulásával gyors ütemben muzeális értékűvé vált. Ezt nem akadályozhatta meg az adományozó Kuun Gézának az a szándéka sem, hogy nagybátyja gyűjteményét később is gyarapítja. Kuun Géza 1905-ben bekövetkezett halálával ugyanis végleg megszűnt a Gyulay-gyűjtemény továbbfejlesztése.

A Gyulay-thecával bezárult a régi típusú adománykönyvtárak sora. Az alább ismertetésre kerülő személyi gyűjtemények már csak alig vagy egyáltalában nem tartalmaznak a tulajdonos életét megelőző korszakból származó régi anyagot, létrejöttükben sem a gyűjtés szenvedélye, hanem az értelmiségi munkakör gyakorlati szükségei voltak meghatározók.

Péterfi-theca

A Péterfi-theca állományát Péterfi Albert (1800-1850) volt enyedi professzor adományozta 1840-45 között. Gyűjtőjük Debrecenben, majd Göttingában tanult, a klasszikus és a modern nyelvekben járatos, rendkívül művelt szakember volt. Kiemelkedő tehetségét és képzettségét azonban semlegesítették jellemének gyengéi. Az enyedi kollégiumban új szellemet meghonosító liberális Szász Károly (1798-1853) professzor elleni hatósági hajszában László nevű testvérével és tanártársával együtt vállalt megbotránkoztató szerepével teljesen lejáratta magát mind az enyedi diákság, mind pedig a haladó erdélyi közvélemény előtt. A Főkonzisztórium 1840-ben Péterfit büntetésből az udvarhelyi kollégiumba helyezte át. A mindenkitől megbélyegzett ember azonban jobbnak látta, ha távozik Erdélyből. Ezért nem fogadta el az udvarhelyi katedrát, hanem 1847 körül Bukarestbe költözött és az ottani református egyházközség papjaként élte le hátralévő éveit. Távozásakor könyvtárának egy részét - úgy látszik - nem vitte magával, és végrendeletében ezeket hagyta, mintegy az erdélyi tanulóifjúság engesztelésére, a neki menedéket nyújtani kész udvarhelyi kollégiumnak.

Gyűjteményének Udvarhelyre került 140 kötete java részét göttingai tanulmányai idején vásárolta. Német nyelvű szakmunkák ezek, főként a matematika és a természettudományok köréből. Teológiai, filozófiai, jogi, történelmi művek csak elvétve akadnak köztük. Úgy látszik, hogy az ilyen tárgyúakat a bukaresti református egyházközségnek adta. Könyvtárának Udvarhelyre jutott töredékei azt is tanúsítják, hogy gyűjteménye a világirodalom remekeit (Dante, Milton, Shakespeare) eredeti nyelvű kiadásokban tartalmazta. A Péterfi-theca a reformkori Erdély szellemi küzdelmeinek tanulmányozásához szolgáltat anyagot, mert némi betekintést enged az egyik hírhedt konzervatív szereplő szellemi arzenáljába.

Pataky-theca

A Pataky-theca a kollégium egyik tanárának kézikönyveit tartalmazza és az iskolában folyó vegytani, természettudományi oktatás színvonalát illetően szolgál forrásul. Pataky Pál (1816-1875) a bécsi egyetem orvosi karát látogatta, de tanulmányait nem fejezte be. A kollégium 1845-ben német és francia nyelvtanítónak alkalmazta, majd pedig 1856-ban az akkor szervezett vegytani és természetrajzi tanszék ellátásával bízta meg az 1848/49-i példás magatartása miatt rendkívül népszerű segédtanárt. Könyvei zömét Pataky még bécsi tanulmányai során vásárolta és később is német szakirodalmat használt oktatói munkájához. Gyűjteményében a természettudományos szakkönyvek mellett csupán valamelyes történelmi és jogi anyag található; latin nyelvű munkái Patakynak már alig voltak, a teológiai tárgyúak pedig teljességgel hiányoztak könyvtárából. Könyveit testvére, Miklós adta át a kollégiumnak. A jelenlegi állományt szépirodalmi művek egészítették ki, de ezekből 137 kötetet a kollégium duplumként árverésen értékesített.

Szolga-theca

A Szolga-theca jogi pályán mozgó székely értelmiségi család három nemzedékének könyvkultúrájából ad ízelítőt. A XVIII-XIX. század fordulóján élt Vargyasi Szolga Miklós udvarhelyszéki dúló, a múlt század első felében működött jónevű táblai ügyvéd János és ennek fia Miklós, Bardócszék királybírája, majd ítélőtáblai bíró egyaránt jogi könyveket gyűjtött. János nemcsak gyakorló ügyvéd, hanem a jogi szakirodalmat is művelte fordítások és eredeti alkotások formájában. Több munkában foglalkozott a székely joggal, annak gyakorlati kérdéseivel. Miklóst, bár ő szintén jogász volt, már szépirodalmi ambíciók fűtötték. Számos verse megjelent a negyvenes évek különböző irodalmi folyóirataiban, népies dalai közkedveltségnek örvendtek. Az 1848-as forradalom alatti haladó magatartásáért Josephstadtban szenvedett fogságot. A kollégiumba beadott könyveik a Szolga család tagjait egyoldalúan jogi kultúrájúaknak mutatják. Természetesen lehettek szépirodalmi olvasmányaik is, de ezeket nem ismerjük. A tudományokat azonban kétségkívül a jogtudomány testesítette meg számukra. E theca 55 kötetnyi anyagát Szolga Miklós (mh. 1882) ajándékozta a családját nemzedékeken át nevelő alma maternek 1870-ben ugyanott végzett, de joghallgatóként hamarosan elhunyt Kálmán nevű fia emlékére.

Bonyhai-theca

A Bonyhai-theca 80 kötetét Bonyhai N. János udvarhelyi polgár 1890-ben ajándékozta a kollégiumnak. Minthogy ezek az adományozónak "összes könyvtári állományát" alkották, egy kisvárosi átlagember könyvkultúrájának megállapításához nyújtanak használható támaszpontot. E theca jelenleg nem külön egység, mert darabjait beosztották a közkönyvtár anyagába, állaga azonban a gyarapodási napló 1890. évi 121-200. sz. bejegyzése alapján meghatározható. Megjegyzendő, hogy a gyűjteményhez térképek is tartoztak és hogy anyaga, legalább részben a Zathureczky családra utaló provenienciájú.

Fejérváry- és Fülöp-theca

A Fejérváry-theca dr. Fejérváry Lajos orvos szakkönyvtárát őrzi. E tudománytörténetileg érdekes orvosi gyűjtemény 200 kötetét özvegye 1897-ben adományozta a kollégiumnak.

A könyvtáradományok hosszú sorát Fülöp Áron (1861-1920) író és budapesti könyvtárigazgató 1920-ban örökölt gyűjteménye zárja le. Fülöp Attila fiai című epikus ciklusában (1885-1908) sikeresen folytatta és fejezte be Arany János félbemaradt hun trilógiáját. 461 kötetes könyvtárának gondosan válogatott darabjai gyűjtőjük magas színvonalú irodalmi műveltségéről és fejlett könyvesztétikai érzékéről tanúskodnak. E theca keretei között őrzik Fülöp Áron kéziratos irodalmi hagyatékát is.

A fentebb ismertetett személyi gyűjtemények csaknem két évszázad alatt számtalan ritkasággal, különleges könyvészeti értékkel gazdagították az udvarhelyi kollégium könyvtárát. Igazi jelentőségük mégis nem ezekben az egyéni értékekben, hanem összességükben rejlik. Áttekintésünkből is kiderülhetett, hogy az erdélyi könyvtárfejlődés valóságos története testesült meg ezekben a személyi gyűjteményekben. Ezek teszik a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárat többé egyszerű iskolai könyvtárnál: erdélyi viszonylatban párját ritkító könyvmúzeummá. A XVIII. századi főúr Bethlen Imrétől a XX. századi író-könyvtáros Fülöp Áronig különböző és változatos társadalmi helyzetű, műveltségű személyek könyvkultúrájának máig eredeti egységükben őrzött emlékei tükrében mindennél hitelesebben és szemléletesebben tárul fel előttünk az erdélyi magyar társadalom és a könyv döntő fontosságú kapcsolatának alakulása az 1700-as évektől kezdődően. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a könyvtár régi anyagának nemcsak értékesebb, hanem számszerűleg is nagyobb felét ezek a gyűjtemények teszik ki, akkor alkothatunk magunknak helyes képet a Málnási László indította adományozási akció fontosságáról és jelentőségéről az udvarhelyi kollégiumi könyvtár fejlődésében.

A közkönyvtár és az utolsó másfél század fejlődése

A személyi gyűjtemények adományozása gyakorlatának meghonosodása óta a kollégium könyvesházának gyarapodása egészen a XIX. század húszas-harmincas éveiig elsősorban ezen az úton történt. Évtizedek távlatában azonban tekintélyes mennyiségre rúgott az egykori tanítványok, tanárok és pártfogók néhány kötetes adományaként bekerült anyag is. 1822-ben a tanári kar annak elrendelését kérte, hogy "minden ifjú, aki collegyomunkból elmegyen, hadgyon egy-egy jó könyvet a Thecanak a maga emlékezete fenn maradására és a közhaszonra". Emellett azonban - a könyvtári pénzalapok kiépülésének ütemében - állandóan vásároltak is könyveket. Sajnos e vásárlások felől, források híján, részleteket nem sikerült megállapítanunk. Szerencsénkre a személyi gyűjtemények mellett elkülönülten fejlődő ún. közkönyvtár köteteinek tulajdonos-névbejegyzései mégis eligazítanak afelől, hogy az iskola saját gyűjtése milyen korábbi magánkönyvtárak anyagából merített. Legfeljebb az időpont és az nem állapítható ma már meg, hogy a gyűjtőtől közvetlenül jutottak-e a kérdéses kötetek a kollégiumba, vagy közben olyan másvalaki könyvtárát is gazdagították, aki nem jegyezte beléjük a nevét.

A kollégium saját gyűjtésében fejlődő "közkönyvtár"-ba ajándékozás vagy vásárlás útján bekerült különböző gyűjtemények és gyűjteménytöredékek közül alább csak azokra hívhatjuk fel a figyelmet, amelyek vagy számuknál fogva, vagy pedig könyvtár-, illetve tudománytörténeti szempontból jelentősebbek.

A "közkönyvtár"-ban legtöbb darabbal Borosnyai Lukács Simon (1731-1802), a híres marosvásárhelyi prédikátor egykori gyűjteménye képviselt. Ennek alapját apja, János (1694-1760), az egykori udvarhelyi professzor, majd református püspök még 1721-1726 között Odera-Frankfurtban és Leidenben szerzett kötetei alkották, de fia, Simon, szintén sok könyvet vásárolt berni tanulmányai idején és negyven esztendei marosvásárhelyi papsága alatt. Tárgyukat tekintve, érthetően, legtöbb köztük a teológiai és filozófiai mű. Feltűnő azonban a francia nyelvű kiadványok előtérbe kerülése a latinokkal szemben és a felvilágosodás hatásáról tanúskodó munkák jelenléte.

1804-1810 között többször szerepelt napirenden a kollégium és a város történetét feldolgozó Szigeti Gyula Mihály professzor (1759-1837) könyveinek megvásárlása, mert azok "nem régiek, nem haszontalanok, nem Broschürek, nem Románok [regények, hanem] tudományokhoz, még azoknak is mostani systémájához valók". A vásárból azonban végül is nem lett semmi, mert a féltékeny tanártársak csak a kollégiumi könyvtárból hiányzó művek megvételét javasolták. Szigeti Gyula Mihály 1200 kötetes becses gyűjteményét 1810-ben Bánffi László (1793-1840) szerezte meg magának. Tőle viszont később a kolozsvári református kollégiumra szállott. Udvarhelyre csupán a gyűjtemény kéziratos anyagából kerültek kötetek. Ezek is részben évtizedekkel később Szigeti Gyula Mihály örököseitől.

Számottevő mennyiségű, főként teológiai-filozófiai tárgyú könyvvel gyarapodott a "közkönyvtár" Szentmihályi György fogarasi lelkésznek a XVIII. század második negyedében keletkezett gyűjtéséből. Eredeti tulajdonosukról ez ideig csupán annyit állapíthattunk meg, hogy tanulmányait a szászországi Halle pietista egyetemén fejezte be, és hogy kapcsolatban állott Teleki Józseffel, árva Bethlen Kata férjével.

Még ennyi fényt sem deríthettünk annak a Boda Gergelynek a személyére, akitől szintén jelentősebb könyvtártöredék került a kollégium tulajdonába. Ez a gyűjtemény a XVIII. század negyvenes-ötvenes éveiben keletkezett, tulajdonosa szintén külföldön tanult erdélyi teológus volt. E könyvek mindenesetre 1774 után juthattak Udvarhelyre.

A Csejdi Andrási Miklós és József névbejegyzését hordozó kötetek külföldön iskolázott apa és fiú emlékét őrzik. Az előbbi 1749 körül a Majna melletti Frankfurtban tanult, az utóbbi még 1794-ben is gyarapította a családi gyűjteményt.

A kollégiumi tanárok közül Huszti Körösi József (mh. 1763), Bodola Sámuel (mh. 1796), Csernátoni Vajda Sámuel (1750-1803) és Zilahi Sebes János (1753-1803) gyűjtéséből őriz a "közkönyvtár" több kötetet. Az előbbi három személy hollandiai, az utóbbi a marburgi egyetemen szerzett teológiai képesítést. Könyveiket is jórészt ott vásárolták. Sebes János a könyvek iránti szeretetének azzal is maradandó emléket állított, hogy 1797-ben kialakította a kollégiumi könyvtár máig fennálló rendjét és összeállította addigi történetét.

Az erdélyi művelődési, tudományos és irodalmi élet ismertebb képviselőinek könyvei közül ide sodródott egyes kötetek beszédesen bizonyítják, hogy a kollégium könyvtára egyik természetes gyűjtőmedencéjévé vált a protestáns magyar társadalom körében kibontakozó könyvgyűjtés eredményeinek. Mások mellett, Ajtai Abod Mihály (1704-1776), árva Bethlen Kata udvari papja, 1738-tól fogva enyedi professzor, Benkő Ferenc (1745-1816), a természetrajz szintén neves enyedi tanára, Stephan Bergler (1680-1738 körül), a Hollandiában elhíresült, majd Nicolae Mavrocordat vajda könyvtárosává lett brassói szász hellenista, Bod Péter, Hermányi Dienes József (1699-1763), az anekdotagyűjteményéről ismeretes enyedi pap, az 1770-1772 között a frankfurti és franekerai egyetemen nevelkedett Köpeczi B. Sámuel, Lázár János (1703-1772), Christian Wolf és Voltaire egyik erdélyi szálláskészítője, Pápai Páriz Ferenc (1649-1716), a tudós enyedi professzor, Tofeus Mihály (1624-1684) erdélyi kálvinista püspök és az erdélyi római régiségek feltárásán buzgólkodó Lorenz Weidenfelder szász pap (1693-1755) könyvgyűjteményéből sodródtak ide, néha érdekes bejegyzésekkel tarkított kötetek.

A XIX. század harmincas éveire a közvélemény a Marosvásárhelyen túli Székelyföld legjelentősebb könyvtáraként tartotta számon az udvarhelyi kollégium könyvesházát. Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842), az ázsiai kutatásairól ismert székely orientalista is ezért küldött ide megőrzés végett egy példányt élete főművéből, tibeti szótárából. A könyvtár ekkor már látnivaló nevezetességnek számít, amit az itt megforduló értelmiségieknek, előkelőségeknek illik megtekinteniök. A gyűjtemény látogatóinak vendégkönyve 1823-tól kezdődően maradt reánk. Ebbe jegyezték fel a könyvtár kezelőinek a nevét is. A kollégium könyvtárának köszönheti a város azt is, hogy 1759-től fogva - legalább időlegesen - könyvkötőműhely működött benne. Bár e jelenség nagyon jellemző, hiszen a könyvkötők általában könyvárusítással is foglalkoztak, e műhely létesülését a helyi könyvkultúra terjesztését illetően semmiképpen sem szabad túlértékelnünk.

A diákság és a könyv kapcsolatában új fejezetet nyitott az Olvasó Társaság megalakulása 1833-ban. Miként ismeretes, ezeket az olvasóköröket mindegyik kálvinista kollégiumban az ifjúság kezdeményezte önművelésére, politikai tájékozódása öregbítésére és a haladó eszmék terjesztésére. A tagok újságokat rendeltek meg, közösen tanulmányozták és megvitatták azok anyagát, megvásárolták és olvasták az anyanyelvű irodalom és a reformokat szorgalmazó publicisztika legfrissebb alkotásait. Éppen mert e körök hamarosan az ifjúság politikai nevelésének és a reformeszmék terjesztésének hatékony eszközeivé fejlődtek, a kormányzat rövidesen korlátozta működésüket. 1836-ban betiltották az önkormányzati szervezeti formát és jegyzőkönyvek vezetését, de olvasókörökként folytathatták működésüket. Az udvarhelyi Olvasó Társaság jegyzőkönyvei 1833-tól kezdve ismeretesek. A diákok 1848 előtt szerzett könyveiből szintén maradtak reánk hírmondónak egyes darabok. A jelenlegi állomány túlnyomó többsége azonban a dualizmus korából való, amikor az Olvasó Társaság már egyszerű ifjúsági könyvtárrá alakult át.

A szakadatlan gyarapodás ellenére a könyvtárban egészen a XVIII. század legvégéig nem került sor jelentősebb rendezésekre. Az adományokat ugyanis viszonylag nem nagy létszámú külön egységekként, sőt külön állványokon őrizték, a rendezés szüksége tehát fel sem merült. A könyvek kezelése és használata patriarkális rendszertelenségben folyt. Ezen az állapoton kívánt az elöljáróság változtatni a könyvtárosoknak 1791-ben adott részletes utasításokkal és a könyvtár teljes anyagának újbóli leltározásával. Ez utóbbit Zilahi Sebes János professzor 1797-től kezdődően végezte el. Ekkor 3826 kötet könyve volt a kollégiumnak. Külön érdeme ennek a munkálatnak, hogy rögzítette az adománykönyvtárak állagait és írásba foglalta azok bekerülésének időpontját, körülményeit. Ez az összeírás tehát mind a könyvtár történetének, mind pedig eredeti és mai rendjének legfontosabb forrása. Kitűnik belőle az is, hogy a könyvtár keretei között akkor már kialakultak a későbbi régiségtár, numizmatikai gyűjtemény, fizikai-természetrajzi szertár és ásványtár csírái.

Zilahi Sebes professzor azonban 1803 tavaszán meghalt, mielőtt a rendezést befejezhette volna. Minthogy az egyes kötetekbe sem a helyrajzi számot, sem azt nem írták be, hogy melyik adománykönyvtárhoz tartozik, ez az új rend nem maradhatott tartós. A kollégium elöljárósága már egy esztendővel később "igen rendetlen állapotban" találta a könyvtárat. Ezért elrendelte, "hogy amely könyvek bizonyos benefactorok kegyességekből gyűltenek, specifice mindenikbe a conferens benefactor [adományozó jótevő] neve szép tiszta írással beírattassék". Ezt a munkát Finta János könyvtáros végezte el, anélkül azonban, hogy az állagokat előzőleg ellenőrizte volna. Ezzel magyarázható, hogy több kötetben is tévesen tüntette fel azok provenienciáját. Miután az adományozók emlékét így megörökítették, Szigeti Gyula Mihály rektor a könyvtár teljes állományát (tehát az adománykönyvtárak anyagát is!) a következő szakcsoportokba (facultas) osztotta be: 1) Teológia. 2) Filozófia. 3) Filológia. 4) Történelem. 5) Jogtudomány. 6) Zsidó régiségek. 7) Francia nyelvű könyvek. 8) Kéziratok. Mindegyik csoport anyaga külön-külön sorszámozott ordokra oszlott. Az egyes szakok rendszeres fejlesztését, rendjének megőrzését az illetékes professzor feladatává tették. Megkívánták, "hogy ki ki T. Professor Uraimék közül a maga spártájához tartozó könyveket segregállya [válassza szét], külön loculusokba [helyre] egymás mellé a lehetséges legszebb renddel helyheztesse el". Megengedték azt is, hogy a felesleges többespéldányokat elárvereztessék és a befolyt összegen új könyveket vásároljanak évenként más-más tanszék részére.

A könyvtár anyagának megosztott kezelése - érthetően - nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ezért 1822-ben "a Bibliothecanak jobb karban lehető tartására a Professoratus maga közül kinevezi Bibliothecae Inspectornak T. Karátson Sámuel atyánkfiát, kinek különösön főbb kötelessége leszen a Bibliothecanak más Professortársai edgyetértésével való szaporítása és a Bibliothecariusoknak változásával azok szoros és pontos számoltatása". Karátson 1823 nyarán átrendeztette a könyvtárat és új katalógust készíttetett hozzá. Eljárását így indokolta: "Ez a Protocollum azért volt szükséges, hogy a Bibliothecaban lévő könyvek, amint szokták mondani, tővel-heggyel voltanak összve hányva, egy nagy könyv egy kicsi mellett, mely állása a Thecat elrútította. A csinosság parancsolta tehát, hogy, a facultasok megmaradásával, a könyvek állása megváltoztassék és ez az új Protocollum készíttessék." A Szigeti-féle szakcsoportok tehát továbbra is megmaradtak, de ezeken belül megszüntették az alegységek (ordo) jelölését és a könyveket, csoportonként újrakezdve, folyamatosan sorszámozták. Az újabb gyarapodásnak 1872-ben nyitottak külön szerzeményi naplót.

Ebben a rendszerben őrizték a könyveket a múlt század végéig. Ekkor azonban az utóbbi évtizedek rohamos gyarapodása következtében több mint 15 ezer kötetre növekedett állományban, cédulakatalógus hiányában, a régi leltárkönyvek segítségével már alig lehetett eligazodni. Ezért a kollégium elöljárósága Szabó Károly professzor, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület és Egyetem könyvtára vezetőjének utasításai nyomán 1890-1895 között, 700 Ft költséggel, Kovács Dániel tanárral átrendeztette a könyvtárat. Az egész állományt, mely akkor 10 273 művet számlált 16.314 kötetben, az alábbi szakcsoportokba osztották szét: 1) Teológia (2013 mű 2387 kötetben). 2) Filozófia és pedagógia (589 mű 682 kötetben). 3) Filológia (1363 mű 1779 kötetben). 4) Történelem és jogtudomány (1794 mű 2889 kötetben). 5) Mennyiség- és természettan (838 mű 1070 kötetben). 6) Folyóiratok, lexikonok, sorozatok (654 cím 3936 kötetben). 7) Akadémiai értekezések (954 mű 952 kötetben). 8) Promotionalis dissertatiók (887 mű 912 kötetben). 9) Szépirodalom (1020 mű 1513 kötetben). 10) Kéziratok (161 mű 194 kötetben). 11) Iskolai értesítők. Mindegyik szakcsoport, valamint a Kiss- és a Gyulay-theca külön leltárkönyvet kapott, minden könyvről katalóguscédula készült. A helyrajzi számokat azonban magukba a kötetekbe - sajnos - most sem írták be, hanem csak a könyvbe tett kartonon tüntették fel. 1910-1912 között elkészült a kollégium új épülete, amelyben a könyvtár is teljesen korszerű, fémállványos, üvegfödémes raktárat és praktikusan berendezett munkaszobákat kapott. Ennek köszönhető, hogy a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár még ma is az ország legkorszerűbben felszerelt vidéki könyvtárai közé számítható.

Maga a könyvállomány és annak rendje azonban korántsem ilyen szerencsésen vészelte át a második világháború pusztításait. 1944 őszén a gyűjtemény ritkaságaiból és leltáraiból - szerencsére nagyon ötletszerű válogatásban - egy ládányi anyagot a Dunántúlra menekítettek, ahol azok a Vasvár környéki Rábakovácsin a harcok során vagy elpusztultak, vagy szétkallódtak. Az elszállított anyagról fennmaradt kimutatás 42 tételben kb. 50-60 kötetet sorol fel. Köztük szerepel, a könyvtár több leltárkönyve mellett, Thuróczi János (1488) és Heltai Gáspár krónikája (1575), Méliusz Juhász Péter Herbarium-a (1578), Apáczai Csere János enciklopédiája (1653), több régi magyar nyomtatvány, elzevirek és egyéb ritka kiadványok, illetve néhány kézirat.

Komoly károsodás érte a könyvtár itthon maradt állományát is. Főként az újabb tudományos és szépirodalom tizedelődött meg erősen, és felbomlott az egész gyűjtemény rendje. A helyrajzi számokat mutató kartonok jelentős része kihullott a kötetekből, a katalógus betűrendje összekeveredett, a cédulákból sok elveszett. A bajokat tovább súlyosbította, hogy a rend és nyilvántartás nélkül maradt gyűjteménynek hosszú éveken át sem kellő védelmet nyújtó felelős gazdája, sem szakképzett gondozója nem volt. Ezért a helyreállítás nehéz munkája sokáig meg sem indulhatott. 1958 és 1959 nyarán - a helyi hatóságok megértő támogatásával - a volt Bolyai Egyetem történelmi karának nyolc-nyolc diákja, e sorok írójának vezetésével, az összekeveredett anyagot szétválasztotta és a régi könyvtárrészt az 1797. évi leltárban megőrzött eredeti felállításnak megfelelően elrendezte, a köteteket helyrajzi számokkal látta el, a megmaradt katalóguscédulákat újra betűrendbe szedte, majd a könyvekkel párosította. 1961-ben Molnárné Hubbes Éva tanárnő személyében a könyvtár szakképzett gondozót kapott. Azóta megszakítás nélkül folyik a könyvek újraleltározása, az elveszett katalóguscédulák pótlása, az újabb anyag rendszerezése. A raktár fémállványzatának továbbfejlesztése révén a Tudományos Könyvtár 1961-1967 között befogadhatta falai közé az udvarhelyi egykori katolikus gimnázium és állami reálgimnázium régi könyvanyagát is, megóvva ezzel a város két másik könyvtárának értékes állagát a szétkallódástól. A könyvtár jelenlegi állománya meghaladja az 50.000 kötetet. A gyűjtemény 1970-től fogva Székelyudvarhely város könyvtárának tudományos részlegeként működik.

A székelyudvarhelyi nagymúltú Tudományos Könyvtár jelentős könyvmúzeuma az országnak, sokaktól megcsodált idegenforgalmi látványossága a városnak. Jelene biztosított, eleven funkciója azonban nincsen. Közel három évszázad gyűjtőmunkájának itt felhalmozódott eredményei egyenesen predesztinálják ezt a könyvtárat arra, hogy továbbra is tudományos-információs központja legyen annak a tájnak, amelyik létrehozta és féltő szeretettel nevelte országos jelentőségű gyűjteménnyé.


Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet