ÉLETRAJZOK VÉSZI ENDRE (1916-1987)
INTERJÚK, ARS POÉTIKÁK

KRITIKÁK. ÍRÁSOK RÓLA

LEVELEZÉS HAGYATÉK VISSZA (BIOGRÁFIA)

TARTALOM

Hattyú az udvar fölött - Pályám emlékezete
(Új Írás 1975 szeptember)
Magyar Életrajzi Lexikon (1994)
Új Magyar Irodalmi Lexikon

Életrajzi adatok időrendi sorrendben
(Művek elkészülte, megjelenése, utazások stb.)

Az én apám (vers és fotó)
Sajátkezű életrajzból (1948)

Angelikaváros
(Árvai bolyongásainak helyszíne)

Portréfilmek
Kitüntetések, díjak, nívódíjak

Ahogy én láttam
. Felesége szubjektív visszaemlékezéseiből.

 

Margit (Koffán Károly fotója)

Ahogy én láttam. Felesége szubjektív visszaemlékezéseiből.

"Én tulajdonképpen Alfréd vagyok." Ezzel a mondattal zárta le a megismerkedésünk után nem sokkal nyomtatásban megjelent Mire tavasz lesz c. regényének egyik fejezetét. Minden előzmény nélkül, csak úgy odabiggyesztve, külön bekezdésben.
Így hozta tudomásomra, hogy ő hivatalosan nem Endre, hanem Alfréd. Endre tulajdonképpen az írói neve volt és én így ismertem meg. Ez is körülzártságának, tartózkodásának a jele volt, mert megismerkedésünkkor és utána nem mondta meg, hogy ő hivatalosan Alfréd, nem szerette ezt a nevet.

Emberi kapcsolatok

Írószövetségi és más hasonló összejövetelekkor mindig érezhette, hogy rokonszenveznek vele, szeretik, örömmel találkoznak vele. Ő maga is mindig szívesen találkozott és beszélt az emberekkel, de igazi nagy barátságban soha senkivel nem volt.
Legbelsőbb érzéseiről soha senkivel nem beszélt. Egy bizonyos ponton túl bezárta magát, oda senki be nem juthatott. Nem nyílt meg, még pillanatokra sem.

Kapcsolata Aczél Györggyel


Folyamatos ellenség, mint jóbarát
(A Kossuth díj átadása. Aczél György. 1978)

Kielemzésre méltó kapcsolat volt.
A barátság még a harmincas évek elején kezdődött, a Goldmark-teremben, ahol Aczél sokat szavalt, többek között Bandi verseit is.
A hosszú-hosszú évek alatt - egyetlen alkalmat kivéve - soha semmiféle kéréssel, vagy netán sérelmekkel nem fordult hozzá. (Ez az egy alkalom: Ágnes leányának, aki 1956-ban elhagyta az országot, 19 év után való visszatelepülése idején kérte csupán tőle, hogy a hatóságok elhelyezkedését ne akadályozzák hivatali packázásaikkal.)
Aczél 13 meglévő levelében mindig hangoztatta megbecsülését, sőt szeretetét és érzelmektől telített leveleket írt hozzá. Bandi, amikor Aczélnak dedikálta könyveit, szűkszavú és tartózkodó volt. Aczél - ezzel szemben - amikor a "Jövőt mutató elődök" c. könyvét dedikálta, ezt írta: "Vészi Bandinak - több mint félévszázad szeretetével - Bp. 1987. Január 27."
Ennek ellenére, különösen az ötvenes-hatvanas években, Aczél által sok bántás érte írói pályáján. Apró és nagyobb bántások, mellőzések, elhallgatások, amelyeknek hátterében Aczél személyét lehetett sejteni. És mindazok hátráltatták, akik így vélték Aczél kegyeit keresni, ahogyan ez akkoriban az irodalmi életben szokás és gyakorlat volt.
Bandi sem a hivatalában sem otthonában nem kereste meg. Nem tartozott Aczél "vacsoravendégei" közé sem. Írói munkája kapcsán több olyan eset volt, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy a történés hátterében ott volt Aczél szelektáló közömbössége.
Ennek a kapcsolatnak ez az elemzése távolról sem fedi a teljes képet, sokkal bővebben és tárgyszerűbben kellene ezt megfogalmazni.

Nagyon kevés embernek írta alá úgy a leveleit, hogy Bandi. Könyveit is ritkán dedikálta ezzel az aláírással. Általában kerülte, hogy a néhány közvetlen baráton kívül leveleit így írja alá. Mindenkivel szemben volt benne egy bizonyosfajta távoltartás. Ezt azok a barátai is érezték, akik szerették.


Az ebédlő

Nagyon szívesen hívott vacsoravendégeket, és akkor nagyon figyelmes házigazda volt. Nagyon szerette az otthonát, büszke volt arra, hogy saját lakása van, és asztalához hívhat barátokat, ezt egyáltalában nem tartotta természetesnek. Mindig olyasféle érzése volt, mintha ez csak átmenet lenne, hogy ez talán nem is az övé. És mindig ott volt az érzéseiben, a tudatában az ideiglenesség szorongása. Lehet, hogy ez az otthontalanság és biztonság-nélküliség évei miatt volt benne ilyen erősen. Többször mondta lelkesen, hogy mit jelent számára az otthon, a biztonság, a lakás védelme.
Vacsoravendégeink író barátai voltak. Legtöbbször Gyárfás Miklós és az édes felesége Vera, Hubay Miklós és Irke, Sík Csaba a feleségével, Sziráky Judith és Hárs Laci, Palotai Boris, Fodor András, Gyertyán Ervin, Garai Gábor, Vargha Balázs, Komlós Aladár és Palotai Erzsi, Szilágyi Miklósék.

A mindennapokban...

A legutolsó, talán tíz évben tudtam csak rávenni arra, hogy zakó nélkül menjen le az utcára, de ezt is csak kánikulában. És ezután is csak hosszú ujjú kék, vagy fehér csíkos cipzáras ingeket viselt.
Ha valami terve eszébe jutott a munkájával kapcsolatosan, vagy ha valaminek örült, - programnak, napsütésnek - akkor gyerek módra elkezdett ugrálni, elővette kulcsait és azt csörgette közben. Ez akár az utcán, a Vérmezőn is előfordult: elkezdett futni, nem törődve a környezettel sem.
Egyáltalában nem volt kínosan pedáns, de voltak kedves szokásai. Például a papucsának a talpát időnként lemosta és a fürdőszobában a fűtőtesthez állította száradni. A mindennapos zuhany, a gondos borotválkozás, friss ing nélkül elképzelhetetlennek tartotta az életet. Maga körül is nagyon élvezte a tisztaságot, mindig valami tisztaság-aura vette körül.
Együttélésünk negyven éve alatt sohasem láttam borostásan, vagy borotválatlanul. Még betegségének ideje alatt sem.
Többször emlékezett vissza arra, hogy keserves munkaszolgálata idején is igyekezett tartani magát és az SS-legények csodálkozó csúfolódásai ellenére is megpróbálkozott hóban, késsel megborotválkozni.
Szeretett jókat és jól enni. Amikor délelőtti munkáját abbahagyta, jóidőben, rosszidőben, sétára indult. Előtte kedves szokása volt az utcánkban lévő zöldségeshez betérni és kiválasztani egy szép, harsogó zöldpaprikát, vagy savanyú uborkát. A zöldpaprikát ott, ismerve már a szokásait, szívesen megmosták, ezzel átment a sarki henteshez, ahol főtt kolbászt, füstölt húsokat kért és a magas pulton jóízűen elfogyasztotta. Kedves helye volt még délelőtt a Kolosi téri flekkensütő, ahol a sültet méregerős ecetes paprikával ette meg sétája előtt.
Igen nagyon szeretett velem kiskocsmákban vacsorázni, élvezte a hangulatot, a kockás abroszt, a pörköltök, halászlék, sörök illatát.
Ugyanakkor vidám esemény volt az életében a jó és szép éttermekben való ebédelés. Élvezte az asztalon az élő virágot, a szép terítést, és különösen örült, ha egy-egy pincér, főnök köszöntötte és ismerősként asztalhoz vezette. De ilyenkor mindig valami elfogultság, majdnem félszegség volt érezhető nála.
Ha nagyon fáradt volt, ha nagyon vágyott a teljes kikapcsolódásra, akkor elővette a Kakukk Marcit, vagy a Pickwick klubot. Ez a két könyv mindig pihentette, napközben is tréfásan idézte a figuráit.
És volt egy vékony kötetecske, furcsa módon ezt vette elő sokszor-sokszor és újra és újra. A kávéforrás a címe - Balla Vilmos hírlapíró írta, 1927-ben adták ki, és régi pesti kávéházakról és kávéházi történetekről szól.

*

Bartók zenéje mindig a velejéig megrendítette - és Bartók tiszta egyénisége folyamatosan hatott rá.
Wagner Trisztán és Izolda csodálatos trombitaszólója számára egyike volt a legszeretettebb zeneműveknek.
Egy dunaparti étterem belső szobájában, a szomszéd asztalnál ült Cziffra György, társasággal. Ő nem tudta levenni szemét Cziffráról és az észrevette a feléje áradó érdeklődést, Bandi felé koccintotta a borospoharát. Bandi visszaintett poharával Cziffrának és ez esemény volt számára. "Ötezeréves szemek", mondta.
Két francia sanszonénekest különösen szeretett. Az egyik Aznavour volt.
A másik Jack Brel, aki megrendítette énekével, de itt is közrejátszott, amit ennek a művésznek az életéről tudni lehetett, hogy fehérvérűsége miatt abbahagyta addigi életformáját, kiszállt a tengerre és ott élt, amíg élnie adatott.
Armstrong - Mahalia - Rácz Aladár. De mindhármukat nemcsak zenéjük, hanem emberi egyéniségük kisugárzása miatt szerette és tisztelte.
Legtöbb művészi vonzódásánál észrevehetően nem választódott szét nála a művészet és az emberi vonatkozások.
Éveken át volt bérletünk a Zeneakadémia hangversenyeire. Juhász Ferin kívül egyetlen alkalommal sem találkoztunk ott íróval, költővel.
Chagall költői, furcsa világát, merész, elbűvölő színeit nagyon szerette. A párizsi opera mennyezetét megcsodálta. - Számtalan festmény-albumát, róla szóló könyveket, reprodukciókat, levelezőlapokat vásárolt. Közülük nem egyet bekereteztetett és Szentendrén a falra akasztotta őket.
Picassonak a "La femme à l'évantail" című festménye elragadta, tiltakozó kéztartása háborút ellenző versre inspirálta, bekeretezett reprodukciója előtt sokszor megállt.
Tóth Menyhért festészetét nagyon sokra tartotta, kiállításait megnézte. Egyik kiállításán, megpillantva az idős mestert odament volna hozzá, de csak elérzékenyülten nézett utána, tartózkodásból, - ami mindig is jellemző volt rá mindenben.
Szántó Piroska csontkollekciós szerelmeseiben, mákgubós, napraforgós, szamaras festményeiben elgyönyörködött.
Egy kedves és egzaltált festőbarátja, Kühnel Szabó József, elragadta nagyszerű rajztechnikájával. Kühnel Bandinak több könyvét illusztrálta, egyébként templomok ólomüveg festményeit készítette többek között Lengyelországban, majd Párizsban élt hosszú évekig, ott is halt meg. Felfokozott és irodalmi értékű, neki szóló leveleit nagyon megbecsülte, többször megkísérelt segíteni neki. Egyik festménye az írószobában van.
Román György festészetének egyéni, majdnem beteges világa érdekelte, hozzákapcsolva Román írói működését, süketnéma voltát, bokszolói gyakorlatát. Egy nagy méretű képét, amely Párizs szürrealista térképét ábrázolja, meg is vásárolta és írószobája falára akasztotta.

Konfliktusok

Több megjelent, hasonló értékelés után a Magyar Irodalmi Lexikon Szerkesztőségének a következőket jegyezte meg:
"Köszönettel visszaküldöm a rólam szóló lexikoni cikket, néhány korrekció figyelembe vételét kérve.
Csupán kérdésként írom ide, nem lehetne-e valamelyest differenciáltabban jellemezni munkáimat? Engem nem a munkások érzelemvilága érdekel elsősorban. Élményvilágom jelentős része a munkások érdekéhez fűződik, de prózai munkáimban és verseimben mindenekelőtt a hétköznapok drámaisága izgat, a konfliktusok és összeütközések fényében megvilágosodó emberi sorsok alakulása. Úgy érzem, - s ez állandó törekvésem - eljutottam mondanivalóban és stílusban a jelenségek bonyolultságának értelmezéséig."
A távolsági történet 1968 februárjában Monte Carlo-ban elnyerte a legjobb forgatókönyv díját, az Arany Nimfa díjat.
1990-ben a tévé kiosztotta az alkotóknak a trófeákat, így az Arany Nimfa szobrocskáját is, amelyek addig a tévé vitrinjében voltak kiállítva.
Hajdufy Miklós, a tévéjáték rendezője hazavitte a forgatókönyvért járó szobrocskát. Ebbéli örömében hosszú lelkendező cikket írt az Élet és Irodalom 1991. február 1.-i számába. A cikkben nem is említi, hogy a forgatókönyv írója, Vészi Endre kapta az Arany Nimfa díjat. Utóbb, a jogutódok kérésére a trófeát Vészi Endre hagyatéka számára átadta.
Konfliktus Hont Ferenccel 1952.
Hont Ferencné, Görög Ilona gyönge színésznőről egyik rövid kritikájában nem nagy lelkesedéssel írt. Hontné ezt kikérte magának és találkozót kért, ahová nem tudott elmenni és értesíteni sem tudta. Ez kétségtelenül hiba volt, de később ezért elnézést kért.
Emiatt következett a bosszúállás.
A Hont Ferenc által 1969 évben főszerkesztett Színházi Kislexikonban Bandi neve nem jelenhetett meg - noha addig nyolc drámáját játszották Magyarországon (Nemzeti Színház, Katona József Színház, Madách Színház stb.). Hont Ferenc a kész anyagból könyörtelenül töröltette Bandi nevét, sőt még a darabjaiban főszerepet játszó színészeknél sem szerepelhetett a neve! Például a Don Quijote utolsó kalandjában a főszerepet ragyogóan játszó Ráthonyi Róbert szócikkében sem. (Ez azért volt sajnálatos, mert az 1969-ben megjelent színházi lexikon nem ért meg újabb kiadást a mai napig 1992.)
Statisztika. Novella, megjelent a Kortársban 1963-ban.
Nagymama halála után a Honvédkórházban uralkodó szellem és a vezető főorvos fölháborító és embertelen magatartása miatt, megírta szívszorító novelláját Statisztika címen a Kortárs számára.
Néhány nap után, este fél tízkor - nálunk szokatlanul késői időpontban - fölhívta telefonon Király István, a Kortárs akkori szerkesztője és elragadtatott hangon dicsérte az írást. Nagyon örültünk az elismerésnek, hiszen Király Istvánnal semmi közelebbi kapcsolatunk nem volt, csupán mint szerkesztőt ismertük.
Vártuk az írás megjelenését a következő számban, hiszen ez logikus volt és ígérte is. Nem jelent meg sem akkor, sem a következő, sőt még az azt követő számokban sem. Bandi a nála megszokott szerénységgel várta, türelemmel, de persze nagyon türelmetlenül, a novella megjelenését. Végül hosszú idő után mégis rászánta magát, félévnél is több lehetett, míg szerényen érdeklődött a novella sorsáról.
A kifejezetten és összetéveszthetetlenül novella műfajú írás végül megjelent a Kortársban, hátul, messze a szépirodalmi írások után, a riport jellegű rovatban. Ezzel el lett jelentéktelenítve, hiszen társadalomkritika volt, mégpedig erős állapotrajz.
Később rádiójáték lett belőle. A világ minden részébe, mondhatnám minden világrészbe eljutott, sugározták. Igen sok levél érkezett a rádióhoz és hozzánk is, melyekben szuperlatívuszokban dicsérték. Később több díjat is kapott a hangjáték írásáért.
Ekkor már más szelek fújtak.
Volt egy kritikusi kör az Esti Hírlapnál, főként a hölgyek, például Fencsik Flóra, akikről biztosan tudni lehetett, hogy bármilyen műről, kötetről, színdarabról, rádiójátékról, tévéjátékról legyen szó, durván és ostobán megtámadták. Nem jöttünk rá, vajon mi is lehetett a mozgatórugója ennek a magatartásnak, de föltűnően következetes volt.

Viszonya az íráshoz, munkamódszere

Íróasztalában fiók nem volt, alatta papírkosár sem. Összegyűrte a kísérletező variációkat és munkája befejeztével kivitte a konyhai szemétkosárba.
Naplót, valóságosat, soha nem vezetett.
Volt egy dossziéja, ''Hétfőtől vasárnapig", üres ívpapírokkal, egy-egy lapon a hét napjainak rovatolásával - hétfőtől-vasárnapig - ezt is csak az én rábeszélésemre volt hajlandó vezetni. Ezekbe napi jegyzeteket írt, naplóféle ugyan, de valójában napi feladat-jegyzetek, szűk szavú emlékeztetők a teendőire; jegyzetek egészségről, kórházi bennfekvésekről. Szűkre szabott adatok voltak, reflexiók nélkül.
Mindig kézzel írt, sohasem géppel. Először leírta az első variációt, amely valójában sohasem az első, hanem a sokadik volt, utána fölolvasta nekem. Farigcsált még rajta, vagy mindjárt, vagy másnap. Akkor szólt nekem, hogy gépelünk. Lediktálta a kéziratot, diktálás közben is előfordult, hogy változtatott rajta. Ha én emlékeztem az előző napi fölolvasás szövegére és azt jobbnak tartottam, megállítottam, - legtöbbször elfogadta a kritikát. A legépelt oldalakat másnap újból átszántotta, javított rajta és újból fölolvasta. Ezt követően még javított, - én olvashatóra rajzoltam ki, amit szükséges volt a gépírónőnek előkészíteni, és csak ezután vitte el gépeltetni.
A munkát nagyon megtisztelte, naponta szertartásosan készült rá. Előtte "bemosakodott" és kis humorral mondta: "Megyek a gályapadra". Nyakkendő nélkül soha nem ült le dolgozni, sohasem papucsban, vagy netán pizsamában. A nyakkendőjén nemcsak a munkaasztalnál, de egyébként sem lazított.
Megjelenő könyveinél - talán szerénységből - soha nem szólt bele a technikai megoldásokba, sem címlapot, sem a formát, betűtípust nem határozta meg. Amikor a kiadótól telefonáltak, hogy a könyv elkészült, rohant érte. Az első kötetet kézbe vette, megnézte, belelapozott, de a könyvet nem olvasta végig. Elmondta véleményét a kötet külső alakjáról, de tovább nem foglalkozott vele.
Ugyanakkor pedig, ha írást adott pl. az Élet és Irodalomnak, vagy valamelyik más lapnak, este lefeküdt, mintha nem is érdekelné, de tíz óra után fölkelt, felöltözött, s elment a körúti metró-aluljáróba, mert ott már lehetett kapni a másnap megjelenő lapokat. Persze találkozott ott egynéhány írókollégájával, gyakran Cinivel, akik ugyanúgy vártak írásuk megjelenésére.
Az utóbbi években, ha elkészült egy írásával, hétfőn beadta az ÉS-nek és ők rendszerint még azon a héten, legtöbbször első oldalon megjelentették. Csütörtökön már várta a szokásos telefonhívást, hogy menjen be korrektúrára. Csöndes örömmel töltötte el ez a megbecsülés.
Szerénységére jellemző, hogy munkáival nem kereste meg a lapokat, színházakat, rádiót, tévét, mindig azok jelentkeztek és kérték az írásait. Lapszerkesztők, rádió- és tévédramaturgok.
Rádiódramaturgja évekig Lóránt Lajos volt, a tévénél Szántó Erika.

Nyelvi leleményekből

"Másság"
Először a Statisztika 1964-ben sugárzott rádiójátékban és egyfelvonásos színdarabban a főhős iránti ellenérzés megfogalmazása: "Mert más" - és ez végigvonul az egész szövegen. Az, hogy "Másság" ez a jelzőből képzett főnév azóta befogadott és igen gyakran használt forma. Eleinte elvétve, ma már sűrűn, sőt nagyon sűrűn elhangzó megfogalmazás, a más, másság. A nagy értelmező szótárban nincsen.
"Egyszeri és megismételhetetlen"
Ebben az összetételben legelőször "Saját halott" címen a Népszavában, majd 1965-ben fenti címen a Napló dátum nélkül c. rovatában jelent meg. Kifejtve és az ember egyszeri létezésének problémáját kibontva. "...vagy hangosan elmondani a felismerést: minden ember élete, a maga értékszínvonalán egyszeri és megismételhetetlen. És része a társadalomnak, sőt az emberiségnek."
Azóta lépten nyomon használják ezt az összetételt.
"Iszapbirkózás"
1962-ben írt novellájának címe.  Azóta novellákban, újságcikkekben gyakran szerepelt. Mint sportmeghatározás létezik, de ilyen értelemben nem volt használatos.
Az értelmező szótárban nincs. Sem ebben az értelemben, sem mint sportág. Átvitt értelmében számtalanszor alkalmazzák a novella megjelenése óta.
Szavak, fogalmak, amelyek nagyon sértették: "iromba" - az otromba helyett. Holott iromba: tarka. "Mit ért ez alatt" - "ezen" helyett. A pleonazmusokra mindig fölkapta fejét, ha rádióban, tévében elhangzott. "Hibát vét" stb.

Életrajzi adalékok

1945. augusztus 26-án érkezett Budapestre a Vels-i kórházból, egy rangjelzéseitől megfosztott, szakadt német tábornoki köpenyben.
Első útja a Népszavához vezetett. (Szakasits Árpád, amikor megtudta, hogy él, érte küldött a határig, kerestette.) Szakasits azonnal hívta és közölte: érezze magát a Népszava munkatársának. - "Most pedig menj pihenni, és akkor gyere, ha erősnek érzed magad." De ő - a haja gyér, sovány, sárgasága még erősen látszik rajta, gyönge, de már másnap 27-én bemegy dolgozni.
Magvető - Életmű-szerződés
1979-ben Kardos György, a Magvető akkori igazgatója fölajánlotta, hogy életmű-szerződést köt vele; havi meghatározott összeget vehet föl és a megírandó kötetekkel törleszt. A szerződés úgy szólt, hogy évi két kötetet kell teljesítenie. Havi tízezer forintot ajánlott föl, de Bandi aggályos volt és csupán ötezret szeretett volna felvenni. (Nem volt még adóssága eddig sehol.) Én is így szerettem volna. Kardos többszöri kapacitálása után vállalta csak el a magasabb összeget.
Az idők folyamán a Magvető a meghatározott évi köteteket nem adta ki, de főképpen az okozott problémát, hogy a kiadott kötetek igen alacsony példányszámban jelentek meg. Nem tartozott a futtatott írók közé, a Kiadói Főigazgatóság nem javasolt magasabb példányszámot. Így a folyamatos törlesztés ellenére az adósság fölgyülemlett.
Ez a helyzet Bandit állandóan bántotta és Hegedős Mara tiltakozásai ellenére a nem életmű-sorozatban megjelenő új művek honoráriumai is - a mindennapos szokás és gyakorlat ellenére - törlesztették az adósságot. Állandó lelki nyomás alatt állt amiatt, hogy adóssága van. Nem akart tartozni a kiadónak. A fölgyűlt adósság, háromszázezer forint, 1987 nyaráig lecsökkent kilencvenezerre. Ez példa nélkül álló volt a Magvetőnél, hogy Bandi a megállapított magasabb összegű törlesztéshez önszántából ragaszkodott.
Ha megfelelő példányszámban jelentek volna meg a kötetek, sokkal gyorsabb lehetett volna a törlesztés.
A kiadott könyvek többször is könyvheti könyvként szerepeltek, de a kis példányszám miatt a terítés lehetősége szűk volt és a könyvhéten számos ízben még a pavilonokba sem került a könyv a pultokra.
Hogy a háttérben valójában ezeknek a mellőzéseknek mi volt az oka ez Bandihoz nem érkezett el.
Major Tamás és a magyar drámairodalom. 1948.
"Kedves Barátom!
Bizonyára nem kerülte el figyelmedet a sajtó kedvezőtlen visszhangja legutóbbi magyar bemutatóinkat illetően. Sajnálattal látom, hogy a sajtó hibásan értelmezi törekvéseimet: írókat, új hangot próbáltam megszólaltatni, s magam tudtam legjobban, hogy ezeknek a daraboknak erényeik mellett bizony van jócskán fogyatkozásuk is. Ezek után megértheted, hogy miért nem merek egy harmadik olyan darabbal előállni, amelyben az írói erények nem mindenütt tudják takarni a technikai gyengeségeket. Gondolok arra is, hogy most a centenáris év kapcsán több színház is lázasan keres magyar darabot s ezért jobbnak találom, ha a Piros Oroszlán bemutatásáról egyenlőre lemondok. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik magánszínházban alkalmad lesz előadatni, s az előadás tanulságait megemésztve közeljövőben új művel fogsz megörvendeztetni.
Maradtam igaz barátsággal kész híved
Budapest, 1948 február 3.
Major Tamás s.k. Nemzeti Színház"
Munkaszolgálatból szabadságon Budapesten, 1944 február 9-én.
"1944 február 8-án hazaérkeztem Esztergomtáborból, két napra, mint szabadságos munkaszolgálatos. Benyitottam régi vacsorázóhelyemre, a Hold-utcai Babucs-hoz. A vendéglős szívélyesen köszöntött, a söntésből, ahol leültem volna, beljebb terelt az "agancsos" különszobába. Mennék kifelé, mert ott már nagyon magas volt a hangulat, de a kocsmáros szívélyes - le kell ülni.
Az erről szóló riport megjelenik a Népszavában. Erre reagál a nyilas Új Nemzedék c. napilap. (A riportban idézem a részeg nyilas társaság énekét, a négy sor utolsója: Az anyád istenit.) Ezután a bíróság elmarasztalja a Népszavát istenkáromlás miatt. Néhány napos büntetést rónak ki a lapra, amelyet a Népszava soros leülője teljesít."
Markovits Györgyi: Elsüllyedt költészet.
"Megtalálták a Népszava második világháborús cenzúra-anyagát" Magyar Nemzet 1968. április 7.
... "Vészi Endre útját versek, regények, színdarabok jelzik. A háborús korszakban szinte mindegyik szocialista antológiában fellelhetők írásai. (Március, A munkás könyve, 1939 és 1943-as kiadás, Népszava naptárak stb.)
Az 1942-es Népszavának benyújtott "Szerelemért haltak éneke" c. költeményét a cenzúra betiltotta, de a vers mégis megjelent a Fekete rév c. 1944. januárjában kiadott kötetben. Befejező szakaszát idézzük:
     Járd dicstelen halálunk: hányan esnek görcsös karodba fagy és lánghalál!
     Ám ők mind karcsú ívű hidak lesznek rajtuk a rothadás mint békanyál
     s míg őket idézik időtlen-évig a vének és az ifjak: mind ami él:
     emlékül útvesztőit el nem érik csupán a vihar és a lanyha szél."
Markovits Györgyi: Irodalmunk népfront hagyományaihoz. Elfeledett értékek, Magyar Nemzet:
...A Népszava 1942. december 25-i karácsonyi számából: "E számban találjuk Mátyás Ferenc: Álom és Vészi Endre: Ne felejtsetek el című versét. Vészi osztályostársaihoz szól:
       ..."Már jól tudom, hogy kettétörték tollam
       fiatalon, nem szabad szólanom
       elszáll a kert, hol vígan kóboroltam,
       elszáll az ég és hevítő napom.
       A nyelv bénán a levegőbe ízlel,
       torok liheg: jaj ne feledjetek el
       szegények ti, ha sikkasztják dalom."
1969. Édesanyja beszélt franciául, ő gyerekkorától vonzódott a francia nyelvhez, francia kultúrához. Mikor a lányunk 1957-ben Franciaországba disszidált, alig várta, hogy útlevelet kapjon és kimehessen hozzá. Elkezdtünk franciául tanulni, a TIT nyelviskolájának négy szemeszterét elvégeztük, egyéni órákat abban az időben nem tudtunk volna megfizetni. Nagyon élvezte az iskolapadot. Amikor a tanár - Mezei Ottó művészettörténész - fölfigyelt a Vészi Endre névre és megkérdezte, hogy azonos-e az íróval, nem mondta meg, hogy igen.
Nagyon tetszett neki, hogy iskolapadban ül és tanulhat, feleltetik.
Nem érezte, hogy különösképpen szüksége lenne arra, hogy fizikai erőpróbáknak tegye ki magát. Mégis, ha arra került a sor, nem hátrált.
Regényt készült írni az épülő budapesti hídról és ezért - mint minden munkájánál - anyaggyűjtés nélkül nem kezdett bele.
A hídépítő munkások élcelődéseire azzal válaszolt, hogy egy a híd pillérén kívül lengő, korlát nélküli pallón végigment, a melósok nagy csodálkozására és elismerésére.
Az 1967-es nagy árvíznél ugyancsak egyik csipkelődő írótársával mentek a helyszínre. Legyőzve idegenkedését a sötét, hömpölygő elemtől, rohamcsónakban tette meg egész nap az íráshoz szükséges utat.
Többször jóérzéssel beszélt arról, hogy őt fiatal költőként szinte "kézről-kézre" adták az idősebb írók, szerkesztők. Egyszer, tizenkilenc éves korában, 1937-ben József Attila Fejtő Ferenccel üzent neki, aki a Népszava folyosóján adta át az üzenetet, hogy keresné föl a Szép Szó-nál; Kárpáthy Aurél a Pesti Naplóba kért tőle írást; Lesznai Anna többszörösen egyengette útját; a Pester Lloyd-ba Keresztury Dezső; Szélpál Árpád foglalkoztak vele ezekben az időkben.
1985. novemberében Vásárhelyi Miklós az MTA Soros Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Soros György megbízásából lakásán fölkereste, és megkérte, vállalná el a Szépirodalmi Kuratórium munkájában való részvételt.
1985. novemberében a Kuratórium egyhangúan elnökké választotta.